//
most olvassa...
Politika

Bár enyhe a tél, gyorsan apadnak Románia gázkészletei, marad a függőség az orosz importtól – Krónika/+

Bár Románia a második legnagyobb gázkitermelő Európában, továbbra is függ az orosz importtól, ugyanis vészesen apadnak a tározókban tavaly felhalmozott készletek – irányítja rá a figyelmet a Wall-street.ro gazdasági portál pénteki elemzése.

Mint írják, igaz ugyan, hogy nem vált be Oroszország fenyegetése, miszerint az európaiak meg fognak fagyni karácsonykor, de Romániában a helyzet továbbra is bonyolult, nagy a kitettség, és egyáltalán nem menti meg az ország helyzetét, hogy decemberre 65 euró/MWh-ra csökkent a földgáz ára, mint ahogy az sem, hogy egyelőre enyhe telünk van.

Ugyanis még a viszonylag magas hőmérsékleti értékek mellett is Románia használja el arányaiban a legtöbb földgázt a tartalékokból:

ez a mennyiség eléri a napi 0,38 százalékot, ami miatt már január 3-ára 80 százalék alá csökkent a gáztározók telítettsége.

Márpedig – a gazdasági portál és az elemzésben idézett független szakértők és vállalatok számításai szerint – ez azt jelenti, hogy

import nélkül akkor is gondok lesznek, ha továbbra is enyhe marad a tél, mivel a készletek az évi 13 milliárd köbméterre rúgó szükségletek alig negyedére elégségesek.

Ha pedig hűvösre fordul az időjárás, havi 2 milliárd köbméterre is szükség lehet a Transgaz adatai szerint. A gáztározók maximális tárolási kapacitása viszont csak 3,36 milliárd köbméter, amiből január 3-án már csak 2,66 milliárd köbméter állt rendelkezésre.

Jelentősen csökkent a gázfogyasztás az Unió tagországaiban, van, ahol felére esett vissza

 

Ugyanakkor az is korlátozott, hogy egy nap alatt mennyi gázt lehet kivonni ezekből a tározókból, és mennyit lehet visszatáplálni, egy hideg téli napon ez a mennyiség a belföldi kitermeléssel együtt sem elegendő, így az ország földgázimportra szorul.

És ebben a tekintetben – mint az elemzés is emlékeztet – bár a hivatalos adatok szerint Romániába Bulgáriából és Magyarországról érkezik gáz, a nagy importőrök pedig Svájcban, Bulgáriában vagy Ausztriában bejegyzett cégek,

az ország továbbra is egyetlen forrásból számíthat földgázra: Oroszországból.

„Az árak csökkenése lehetővé teszi, hogy olcsóbban vásároljunk, de ezt csak akkor, ha az oroszok el akarják nekünk adni” – kongatja meg a vészharangot az elemzés.

Emlékeztetnek egyúttal, hogy az azerbajdzsáni import kapcsán egyelőre csak ígéretek vannak, semmi konkrétum, a cseppfolyósított földgáz (LNG) importjához pedig egyelőre nincs terminál.

„Vagyis, ha keményebb lesz a tél, Románia földgázellátása – udvariasan fogalmazva is – bonyolult lesz” – zárul cseppet sem derűlátóan az elemzés.

Gázhiány fenyegeti jövőre Európát, késik a közös beszerzés

 

Mint ismeretes, a tavalyi év végén a bukaresti hatóságok rendszeresen hangsúlyozták, hogy bármennyire hideg is legyen a tél, nem lesznek gondok az ország gázellátásával, hiszen az Európai Bizottság által megszabott minimum 80 százalékos töltöttségi szintet már szeptember 17-én elérték a romániai gáztározók, és már novemberben közelítettek a 100 százalékhoz.

Közelít a 100 százalékhoz a romániai gáztározók telítettsége

 

Bálint Eszter

2023. január 06., 16:26 • utolsó módosítás: 2023. január 06., 16:27

https://kronikaonline.ro/gazdasag/bar-enyhe-a-tel-gyorsan-apadnak-romania-gazkeszletei-marad-a-fuggoseg-az-orosz-importtol

Hírdetés

Beszélgetés

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt szereti: