Nem hajlandó eleget tenni a pártelnökség arra vonatkozó felszólításának a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) felesége bántalmazásával gyanúsított képviselője, Dumitru Focşa, hogy mondjon le képviselői mandátumáról.
A politikus vasárnap a News.ro hírportálnak nyilatkozva közölte, az elnökség túlságosan előre futott, amikor szombaton a pártból való kizárásáról döntött, mivel ő korábban azt mondta:
a nyomozás lezárultáig nem kíván lemondani mandátumáról, meg akarja várni a vizsgálat eredményét.
Úgy vélte, hogy a párt becsületbíróságának is várnia kellett volna a döntéssel a nyomozás végéig, ugyanakkor gyors határozatot annak tudja be, hogy a testületben van egy olyan személy is, aki az ő képviselői helyére pályázna Konstanca megyében.
Kizárták az AUR-ból a feleségét bántalmazó képviselőt
A képviselő szerint annyi a „hibája”, hogy az elmúlt hét évben túlságosan is a pártnak szentelte az életét, erre pedig ráment a családi élete.
Focşa szerint „médialincselés” áldozata lett, a párt pedig trockiji-sztálini stílusban számolt le vele.
Egy közleményben azt kérte a nyilvánosságtól: hagyják, hogy parlamenti képviselői tisztségből szentelhesse magát a családon belőli erőszak elleni küzdelemnek.
Bántalmazással gyanúsított AUR-képviselő: nem én vágtam orrba a feleségemet, hanem az ajtó
Mint arról beszámoltunk, a rendőrség családon belüli erőszak miatt büntetőeljárást indított Focşa ellen, miután csütörtökre virradóra a felesége riasztotta őket, azt állítva: férje bántalmazta őt.
Focşa pénteken közösségi oldalán mentegetőzött, elismerve, hogy dulakodott a feleségével, de azt állította: nem ő ütötte meg a nőt, hanem a hálószoba ajtaja csapódott az orrának, amikor két oldalról rángatták.
Nyomoz a rendőrség, miután az AUR egyik parlamenti képviselője bántalmazta a feleségét
Krónika • 2023. január 08., 13:59 • utolsó módosítás: 2023. január 08., 14:02
Beszélgetés
Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.