FRISSÍTÉS
A román Külügyminisztérium (MAE) egy héttel ezelőtt kritikus nyilatkozatot tett közzé Ukrajnával szemben a kijevi parlament által nemrég elfogadott új nemzeti kisebbségi törvénytervezetről, amely hátrányosan érintené az ukrajnai kisebbségek jogait.
Mind a populista AUR vezetői, mind a PSD és a PNL más nacionalista vezetői egyöntetűen megtapsolták a MAE álláspontját, amely jó alkalom a nacionalista áramlat reaktiválására, amely a nemzeti identitást az etnikumra és “a nemzet hagyományos értékeire, egyházára, nyelvére és történelmére” redukálja.
2017 óta, amikor az ukrán parlament elfogadta a nemzeti oktatásról szóló törvényt, amely nyelvi kvóták bevezetését írja elő a kisebbségi diákoknak fenntartott iskolákban, az ukrajnai román közösség vezetői a bukaresti Külügyminisztériummal együtt (?!; nem világos, hogy mire alapozza a szerző ezt az állítását, az ukrajnai román közösségeknek éppen az volt az egyik legnagyobb panaszuk, hogy a saját nemzeti közössége mellett következetesen kiálló magyar kormánnyal ellentétben, a román kormányok szinte semmit sem tettek, sem két-, sem többoldalú téren! – ERS) gyakran vádolják az ukrán hatóságokat azzal, hogy “ukránosítási és elnemzetlenítési” folyamatot hajtanak végre rajtuk, megtiltva nekik, hogy a középiskola befejezéséig teljes egészében az anyanyelvükön tanuljanak, ahogy az a törvény Petro Porosenko volt elnök általi kihirdetése előtt történt.
Bizonyos mértékig ezek a kritikák jogosak, de a háború okainak megértése nélkül a román etnikai vezetők, csonkítva elmagyarázatott (?!), narratívája inkább az Orosz Föderáció érdekeinek kedvez.
A Bukarest és Kijev közötti konfliktus megértéséhez hasznos egy rövid kitérővel kezdeni az Orosz Föderáció biztonsági stratégiáinak történetébe.
Orosz soft power a volt szovjet befolyási övezetben
A hidegháború befejezése után ezek a stratégiák (1993, 1997, 2000, 2010, 2015, 2021) külön fejezetet szentelnek a “hagyományos, spirituális orosz értékek” megőrzésének.
E biztonsági stratégiák történetében, ahogy a politikai rendszer tekintélyelvűsége Vlagyimir Putyin elnök hatalmának megszilárdulásával egyre erősödött, egyre több olyan célkitűzés jelent meg, amelyek arra kötelezik az állam militarizált struktúráit, hogy az oroszok magánéletéhez jobban kapcsolódó tevékenységeket is megfigyeljék.
A lakosság feletti állami ellenőrzés, beleértve az intim szintet és a mentalitások formálásának szintjét is, a rezsim hatalmával arányosan nőtt az oroszországi militarizált struktúrákat érintő aggodalom szintjére.
Alapvető különbség például a Jelcin elnök vezette 1997-es stratégia és a 2021-es stratégia között, hogy az utóbbiban a Kreml rezsim különös figyelmet fordít az orosz soft powerre a volt szovjet térség befolyási övezetében, amelyet két meghatározó elemen keresztül valósít meg: az orosz nyelven és az orosz egyházon keresztül.
“A hagyományos szellemi értékek megőrzésében nagyon fontos szerepet játszik az orosz ortodox egyház és más felekezetek egyházainak munkája” – áll az 1997-es orosz biztonsági stratégiában.
Az orosz ortodox egyház mentalitásformáló szerepe így vagy úgy, de minden orosz stratégiában megjelenik.
Az új kifejezés: a “honfitárs”
Közvetlenül Oroszország 2014-es Ukrajna elleni inváziója után, a Kreml-rezsim megújította az új katonai műveletek igazolására szolgáló stratégiáját, és bevezetett egy új kifejezést, a honfitársat: “a külföldön élő honfitársak jogainak védelme“.
A Szovjetunió felbomlása után létrejött államokban élő orosz nemzetiségűek jogainak védelmére irányuló katonai célok nevében a Kreml-rezsim megszállta Ukrajnát (2014 és 2022), bátorította a 2008-as orosz-grúz háborúhoz vezető abháziai szeparatista mozgalmakat vagy a transzdnyeszteri szeparatistákat.
Érdemes megjegyezni, hogy a biztonsági stratégiák céljai között szerepelnek az orosz hírszerzési műveletek, és ez magyarázza, hogy az ukrán hírszerző szolgálatok az idei háború során nem ritkán fegyverraktározással, hírszerzéssel vagy az oroszoknak való kémkedéssel vádolták meg az orosz ortodox egyház papjait.
Az ukrajnai orosz templomok az orosz kémkedés központjaivá váltak.
Amikor egy állam biztonsági stratégiájában az államnak a lakosság feletti ellenőrzés és befolyásolás célja az egyházon keresztül valósul meg, az egyház tagjai és a militarizált struktúrák közötti kapcsolat természetessé válik (?!; nem világos, hogy az ukrán hatóságok vádaskodásain kívül a szerző mire alapozza a fenti állításait – ERS).
Ukrajna reakciója a fegyverháborúra és a kultúrharcra
Az Oroszország által Ukrajna ellen indított identitáskultúra-háborúval, amely politikailag instrumentalizálta az “orosz nemzetiségűek identitásának védelmét”, és megtagadta az ukránoktól saját történelmüket, nyelvüket és identitásukat, az “orosz testvérek hazatérésének” gondolatában, Ukrajna is kidolgozta saját stratégiáját a nemzeti identitás és kultúra védelmére.
Az orosz-ukrán háború összefüggésében kell értelmezni a 2017-es oktatási törvényt, amelyben az ukrán állam kétnyelvű oktatási rendszert írt elő a kisebbségek számára.
A legutóbbi, 2001-es népszámlálás szerint Ukrajnában a kisebbségi csoportok az oroszok (17,3%), a románok és moldovaiak (0,85%), a fehéroroszok (0,6%) és a krími tatárok (0,5%).
Ukrajna teljes lakosságának kevesebb mint 1%-a (amely szintén megoszlik a magukat románnak vallók és a magukat vitatott módon moldovainak vallók között) nem jelentene veszélyt az államra nézve, hogy ne engedhetett volna meg nekik egy teljes anyanyelvű oktatási rendszert.
Más szóval, mivel a románok ilyen kevesen vannak, nem jelentenek problémát az ukrán nép identitása szempontjából, és a törvény nem őket vette célba, ők inkább az orosz agresszió járulékos áldozatai.
Sőt, a román közösség nacionalista programmal rendelkező vezetői nem magyarázzák el az összes árnyalatot, hogy jobban megértsük a helyzetüket.
Románia finanszírozhat magániskolákat Ukrajnában
Az ukrán állam nem engedélyezi a teljes anyanyelvi oktatást az állami iskolákban, de a magániskolákban igen. Ha a román állam képviselőit valóban érdekelné ezeknek az embereknek a sorsa, ahogy állításuk szerint érdekli őket, akkor a román állami költségvetésből évente az a néhány millió euró, amelybe az ukrán anyanyelvű iskolák finanszírozására kerülne, csekélység lenne.
Egy olyan időszakban, amikor a nyugati államok eurómilliárdokat fordítanak arra, hogy segítsenek Ukrajnának túlélni a háborút, egy kis költségvetési erőfeszítés a román közösség magániskoláinak finanszírozására inkább a normalitás gesztusa lenne. A vitán pedig a kétoldalú diplomáciai napirenden belül túl lehetne lenni.
Bármely elemi közgazdasági leckéből levonható, hogy a gazdasági élet nélküli régiók elöregedő népességű régiókká válnak, mivel a fiatalabb generáció elhagyja a területet, és máshol keres lehetőségeket.
A bukaresti Külügyminisztérium a világjárvány előtt blokkolta a gazdasági kapcsolatokat Ukrajnával, ahelyett, hogy olyan stratégiákat ösztönzött volna, amelyek alkalmas befektetőket keresnek a románok által lakott régiókban. A nyelvhasználat előtt ezeknek az embereknek a fő problémája továbbra is a szegénység (bezzeg, amikor a magyar kormány teszi ezt, a szerzőhöz hasonló „progresszív” véleményalakítók – is! – „sovinizmust” és „párhuzamos társadalmat” és „diszkriminációt” kiáltanak! – ERS).
Egy másik árnyalat, amelyet nem magyaráznak meg nyilvánosan, az a tény, hogy Ukrajnában nincsenek román nyelvű egyetemek, ami megnehezíti az ukrán egyetemekre való bejutást egy olyan román nemzetiségű fiatal számára, aki nem ismeri az írott és beszélt ukrán nyelvet.
Természetesen ez a hátrány pótlólagos tanulási erőfeszítésekkel leküzdhető, de akadály is lehet. Míg a romániai románok pejoratív értelemben “ukránosításnak” nevezik a kétnyelvű oktatási rendszert, addig az ukrán fél úgy tekint erre az intézkedésre, mint ezen kisebbségek ukrán társadalomhoz való alkalmazkodására. Másrészt, vannak-e adatai az MAE-nak arról, hogy a román kisebbségiek közül hányan tudnak ukránul is?
Sokkal súlyosabb, mint az, hogy a román kormány nem fordít tisztességes összegeket e romániai kisebbségek oktatására, hanem populista módon a romániai nacionalista választók etetésére használja fel, az a tény, hogy a Román Ortodox Egyház (BOR) az évek során nem épített saját templomokat Ukrajnában, és az egész közösséget az orosz egyház karjaiban hagyta.
Klaus Iohannis elnök sem mutatott érdeklődést nyolcéves hivatali ideje alatt az orosz befolyás elleni küzdelem iránt a 124 orosz templomon keresztül, amelyek évtizedek óta román nyelven tartanak istentiszteleteket Ukrajnában.
Éppen azért, mert az orosz ortodox egyházat a Kreml-rezsim geopolitikai eszközként használja a volt szovjet térségben, a Zelenszkij-rezsim ösztönözte az ukrán ortodox egyháznak az orosz patriarchátustól való elszakadását, és a románok a román állam képviselőinek gondatlanságából maradtak ennek egyetlen áldozatai.
Az ukrajnai románok főként zárt vidéki környezetben élnek, ahol a pap fontos tekintély, ahogyan a romániai falvakban is.
A mentalitás tekintetében Oroszország valójában elérte céljait az ukrajnai románok körében: elutasítják a Román Ortodox Eegyházat, mert az túl liberális, túl progresszív az ő életfilozófiájukhoz, és kánoni szinten nem ismerik el az ukrán egyházat sem.
Az orosz ortodox konzervativizmus néhány lépéssel magasabb szintű, mint a román konzervativizmus, és a román kisebbségiek is elfogadják. Az ukrajnai román falvakban egy nadrágot viselő nő, például, nem léphet be az orosz templomba, és kemény bírálat éri a közösség részéről.
A szokás elvárja tőle, hogy szoknyát viseljen és eltakarja a fejét.
Ukránul misére járni már istenkáromlásnak számít, ami egy kívülálló számára bizarr tény, hiszen a román kisebbségiek is ukrán állampolgárok, és az ortodoxia dogmatikailag is ugyanaz. A hit bensőséges aktusában lényegtelenné válik, hogy milyen nyelven mondjuk el az imát. Miért van ez az ellenszenv a román kisebbségiek részéről azzal szemben, hogy ukrán nyelvű misét hallgassanak?
Románia nem lépett túl az elavult nacionalista megközelítésen
Mivel a román államnak a történelmi diaszpórával kapcsolatos stratégiája nem tudta legyőzni a nacionalista szemléletet, amely túlságosan nagy hangsúlyt fektet a nyelv tisztaságára és az egyház szerepére az ember személyiségének alakításában, ki az a szereplő, aki most megnyeri ennek a közösségnek a szívét? Természetesen nem más, mint az Orosz Ortodox Egyház.
Egy másik árnyalat, amely nem tükröződik a nyilvános vitában, az a tény, hogy az ukrajnai közösség egyes vezetői, akik befolyásolják a román Külügyminisztérium hivatalos álláspontját, az évek során gazdag politikai programmal rendelkeztek, többek között az oroszbarát pártok számára. Ezekkel a vezetőkkkel a MAE-nak meg kellett volna szakítania a kapcsolatot.
Ilyen például Aurica Bojescu, a csernovici Független Bukovinai Aktuális Kutatási Központ elnöke, aki a román sajtóban rendkívül hangosan elítélte az orosz agresszió miatt a román iskolákban megjelent nyelvi korlátozásokat.
Mit írt a sajtó 2009-ben Aurica Bojescu politikai tevékenységéről?
“A Régiók Pártjának vezetője, Viktor Janukovics, a 2010. január 17-i elnökválasztás jelöltje partnerséget kötött az ’Ukrajnai Román Közösség’ régióközi szövetséggel, amelyben vállalja, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a román nyelv regionális szinten hivatalos nyelvvé váljon.
’Erős politikai erő nélkül nem lehetünk sikeresek’ – mondta Aurica Bojescu, az ’Ukrajnai Román Közösség’ Interregionális Unió ügyvezető titkára.
Elmondta, hogy az Ukrajnában élő románok, oroszok és magyarok – a legnagyobb ukrán földön élő közösségek – képviselői november végén, a januári elnökválasztás előtt megállapodást írtak alá Viktor Janukovics pártjával – írja a Ziare.com.
Tehát a román nyelv választási kampánytémaként való felhasználása a Moszkva-barát politikai rendszerek számára történő szavazatszerzés érdekében tehát bevett gyakorlat a régióban.
Egyébként miben különbözik Janukovics stratégiája, hogy szavazatokért román nyelvi jogokat ígér nekik, az Orosz Ortodox Egyház stratégiájától, hogy román nyelvű istentiszteleteket biztosít nekik, pontosan azért, hogy a maga oldalára csábítsa őket?
Ráadásul nem csak közösségi vezetők, hanem a térségben befolyásos papok is támogatják az oroszbarát programot. Például Longhin (Mihail Jar), Bănceni püspöki helytartója, aki 2022 szeptemberében kijelentette: “Ukrajna vezetői azt mondták: “Az ortodox hit Ukrajna legnagyobb ellensége”. Így diktáltak nekik az idegenek, akik nem bírják elviselni az igazságot, mert vakok (…) Amikor az átkozottak megvédik az Egyesült Államokat, azt akarják látni, hogyan ölik egymást az ortodoxok, hogyan lövöldöznek egymásra az ortodoxok, és ők ülnek és isznak, esznek és szórakoznak, és élvezik a szent földön kiontott vért.”
Ebben az összefüggésben a román Külügyminisztérium álláspontja, amely olyan érvekre hivatkozik, amelyeket néhány nappal később az orosz Külügyminisztérium álláspontjában találunk, több mint problematikussá válik.
Természetesen békeidőben, demokratikus rendszerben, amiért Ukrajna küzd, a polgárok, beleértve a kisebbségeket is, a lehető legtöbb jogot élvezik.
Minden józan ember azzal érvelne, hogy arról a napról álmodik, amikor az orosz kisebbségek az összes többi kisebbséggel és az ukrán többséggel együtt békében élhetnek majd együtt Ukrajnában. És mindenki az általa választott nyelven fog tanulni anélkül, hogy ez egzisztenciális biztonsági fenyegetést jelentene. Anélkül, hogy ez korlátozná más jogát.
De jelenleg Ukrajna háborút vív, hogy megvédje az államként létezéshez való jogát, többek között a nyelvének, történelmének és kultúrájának tiszteletben tartásával. A történelem által szintén rendkívül elnyomott, a kihalástól való félelemben élő tatárok 2014-ben döntöttek: bármennyire is nehéz volt az élet Ukrajnában, az orosz rezsim alatt végtelenül nehezebb volt. A tatár disszidensek Ukrajnát választották.
Sidonia Bogdan
2022. december 29.
ERS-megjegyzés
Az egyik legdurvábban nemzetellenes anyag, ami a „progresszív” oldalon megjelent, mely nemcsak a kárpátaljai, hanem az erdélyi, székelyföldi, partiumi és bánsági magyarokra is veszélyes lehet! Ezt most a Freedom House Románia (!) által fenntartott portál jelentette meg!
De ce abordarea naționalistă asupra comunității de români din Ucraina o aruncă în brațele Rusiei
EuroCom - Romániai Sajtófigyelő 
Beszélgetés
Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.