Ukrajnában a nemzeti kisebbségek kezdenek áldozatul esni ennek a nemzetépítési folyamatnak, amelyben Kijev nyilvánosan el akar határolódni kommunista, szovjet múltjától. Bizonyos szempontból azonban ugyanúgy viselkedik, mint Oroszország az ukránokkal szemben – mutat rá Cosmin Popa történész, aki a Szovjetunió és Oroszország, valamint Közép- és Délkelet-Európa történetére szakosodott.
Az a tény, hogy Ukrajna az Oroszországgal való kölcsönhatás és közös történelem miatt késésben van a nemzetépítésben, nem jelenti azt, hogy a történelmet vissza lehet fordítani – mondja a Spotmedia.ro-nak adott interjúban.
Az Ukrajnában elfogadott új nemzeti kisebbségi törvény kritikus reakciókat váltott ki a bukaresti hatóságok részéről. Jogosak ezek? Jó alkalom ez arra, hogy az ukrajnai román kisebbség jogairól beszéljünk, amikor Oroszország ilyen kegyetlenül támadja őket? Mi a tétje ennek a törvénynek?
Ezt a kérdést nem a bukaresti, hanem a kijevi hatóságok tűzték újra Románia akut napirendjére. Két dolgot szeretnék kiemelni.
Az első és legfontosabb ezek közül az, hogy bár Ukrajna megpróbál elszakadni Oroszországtól, civilizációs és politikai értelemben, az ukrán politikusok, sőt az ukránok is számos, a szovjet időszakból származó reflexet őriznek, és az egyik ilyen reflex a kisebbségekhez viszonyulás.
Alapvetően az ukrajnai nemzeti kisebbségeket most az a veszély fenyegeti, hogy az ukrán nemzetépítési folyamat áldozatai lesznek, mert ez a törvény, amelyről beszélünk, amelyet Ukrajnában, az ukrán politikai rendszerben az európai integráció szükségletei által diktált vészhelyzetként hirdettek meg, gyakorlatilag egy haditörvény.
Ez nem a kisebbségek és az ukrán állam, valamint a többségi lakosság közötti kapcsolatokat szabályozó törvény. Ez egy olyan haditörvény, amely elsősorban Ukrajna orosz ajkú lakosainak szól. Ez egy olyan törvény, amely inkább a nyelvhasználatot szabályozza, mint a kisebbséggel való bánásmódot.
Miért haditörvény? Mert valójában konkrét rendelkezéseket tartalmaz az orosz nyelvre és más kisebbségekre vonatkozóan. Alapvetően a többi kisebbség a törvény lábjegyzeteiben szerepel, és az ukránok ezt belföldön úgy kommunikálják, ahogyan az a kelet-európai országokra jellemző, nevezetesen az Európai Unió követeléseként, ami tulajdonképpen ezt a törvényt igazolja.
Valójában ez egy olyan törvény, amelynek célja, hogy kulturális perspektívát adjon a krími oroszoknak, a félsziget felszabadítása perspektívájában, gyakorlatilag meghatározva az orosz nyelv különleges státuszát a Krímben, a területen használt többi nyelv mellett.
Aztán, amikor az ukránok még mindig megőrzött szovjet reflexeiről beszélünk, gyakran látjuk, hogy a szovjet korszak mintái szerint cselekszenek. És az egyik ilyen reflex a román kisebbséggel való bánásmód.
Először is, megértem, hogy miért tartják meg a moldovai és a román kifejezést, ha a törvény ezen Ukrajna területén élő kisebbségek származási államára utalna.
Ebben az esetben azonban a törvény, az ukrán törvény szövege a moldovai nyelvről és a román nyelvről beszél. Úgy vélem, hogy még Oroszországban sem hisz senki komolyan a román nyelvtől különálló moldovai nyelv létezésében, és az ukrán jogalkotó jobban tenné, ha megnézné a két külön nyelv nem létezésére vonatkozó jogi dokumentumokat a Moldovai Köztársaságban, nem csak Romániában.
Ebből a szempontból tehát pontosan arról van szó, amiről az elején beszéltem. Ukrajnában a nemzeti kisebbségek hajlamosak áldozatul esni ennek a nemzetépítési folyamatnak, amelynek során Ukrajna nyilvánosan el akar határolódni kommunista múltjától, szovjet múltjától. Bizonyos tekintetben azonban ugyanúgy viselkednek, mint Oroszország az ukránokkal szemben.
Ez azt mutatja, hogy komoly problémánk van Ukrajna politikai és civilizációs alkalmazkodásával az európai térséghez, és úgy gondolom, hogy jelenleg az lenne a legjobb, ha e kérdések rendezését a háború befejezése utánra halasztanánk.
A háború nem alkalmas a kisebbség és a többség közötti kapcsolatok szabályozására, különösen, ha egy kompakt orosz nyelvű kisebbségről van szó, amelynek politikai törekvései bizonyos szegmensekben egészen mások, mint az ukránoké, akik inkább az ország nyugati részéhez kötődnek, és így tovább.
Tehát a vitát nem a román fél hozta létre, hanem az ukrán fél hozta létre, és nyilvánvaló, hogy Kijevnek továbbra is szüksége van arra, hogy felhívják a figyelmét arra, hogy ütközőpályán van néhány szomszédjával, és ide nemcsak Magyarországot és Romániát, hanem Lengyelországot is sorolom, ha továbbra is ilyen, mondhatnám, egyértelmű módon érvényesíti a nemzeti identitását.
Még egy kérdés a kisebbségi törvénnyel kapcsolatban.
Nagyon sokat megőrzött a szovjet jogi szellemből, abban az értelemben, hogy a szovjet alkotmány, akárcsak az Orosz Föderáció alkotmánya, nagyon nagyvonalú elveket ír elő, anélkül, hogy konkrét kötelezettségeket vállalna.
Ezt a törvényt, még olyan elméleti szinten is, ahogy meg van fogalmazva, más Ukrajnában alkalmazás alatt álló törvények korlátozzák. És ha a kisebbségi nyelvek használatáról beszélünk, akkor azt hiszem, automatikusan utalnunk kell arra a törvényre is, amely az ukrán mint államnyelv használatát kívánja előmozdítani, ami nagymértékben korlátozza a kisebbségi nyelvek mozgásterét Ukrajnában, nem csak az oroszét.
Itt van tehát egy sor olyan tényező, amely alapvetően amellett szól, hogy politikai konfliktus alakul ki Ukrajna és szomszédai között, mindaddig, amíg Kijev nem változtat a hozzáállásán ebben a kérdésben, amelyet sokkal jobb békésen rendezni.
Ukrajna nem fog csatlakozni az Európai Unióhoz az Oroszországgal folytatott háborúja alatt.
Tehát a kérdés szabályozására tett kísérlet csak konfliktushoz vezethet a szomszédokkal, mert Ukrajnának is el kell ismernie, hogy e kisebbségek jelenléte a területén annak a területi politikának az eredménye, amelyet a Szovjetunió folytatott, az az ország, amely Ukrajna szomszédainak jelentős területrészeit az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársasághoz ragasztotta, éppen azért, hogy megerősítse Ukrajna Szovjetunióban maradását. Ezt a valóságot Ukrajnának figyelembe kell vennie.
Milyen eszközei vannak Romániának, hogy úgymond kulturálisan megerősítse az ukrajnai román közösséget? Látjuk, hogy Magyarország sok ukrajnai magyar nyelvű magániskolát finanszíroz. Ez a megoldás?
Természetesen ez egy megoldás e nemzeti közösségek fenntartására. Úgy gondolom, hogy Magyarország hozzáállása a saját kisebbségéhez nem céltalan és ésszerűtlen. Problémás azonban, ahogyan az ukrajnai magyar kisebbségek helyzetét összekapcsolja Budapestnek az ukrajnai háborúhoz való politikai hozzáállásával. De az, hogy Kárpátalján, sőt Bukovinában is próbálja fenntartani a kompakt magyar közösségek létét, az egy teljesen racionális dolog, amit Románia is gyakorolhat.
Románia problémája az, hogy politikai filozófiájában maga is sokat köszönhet a szovjet tapasztalatoknak, annak ellenére, hogy tagja az Európai Uniónak, a NATO-nak és így tovább, és annak ellenére, hogy modernizálódott ország.
A valóságban a román politikai elit nagyon hasonló paraméterekkel gondolkodik, mint az Orosz Föderációban, abban az értelemben, hogy csak a politikai és közigazgatási hatalom birtokosai képesek az állami politikák vagy a nemzeti jelentőségű ügyek végrehajtására.
Amíg Románia próbál meg előrelépést elérni Ukrajnától, hogy csak a klasszikus politikai mechanizmusokhoz folyamodik, amelyek a politikai és intézményi párbeszédre épülnek, addig nem várok látványos eredményeket. Valójában úgy értelmezem a Külügyminisztérium és az Elnöki Hivatal nyilatkozatait, hogy inkább a téma kipipálására tettek kísérletet, mintsem arra, hogy előrelépést érjenek el abban, ahogyan Ukrajna az ottani román kisebbséghez viszonyul.
Ez az állandó hivatkozás a Velencei Bizottságra, amely elvileg képes lenne javítani ezen a törvényen, önmagában kudarc, mivel semmilyen módosítás nem javíthat egy olyan törvényen, amely alapvetően rosszul van megfogalmazva.
Az ukrajnai kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvény ellentétes az európai politikai szellemmel, mivel gyakorlatilag az orosz és más nyelvek használatát szabályozza. Vagy foglalkoznak a kisebbségek kérdésével, vagy külön törvényt alkotnak az orosz ajkú kisebbség számára, és egy másik törvényt a többi kisebbség számára, amelyek, úgy vélem, bizonyították az ukrán állam iránti lojalitásukat.
A probléma az, hogy Ukrajna a háborút nagymértékben úgy kezeli, mint egy lehetőséget az országban élő kisebbségek ukránosítására, ami egy problémás politikai szubsztrátumot mutat.
Ez egy identitásépítő munka, mondhatni, egy nemzeti konstrukció, amelyben gyakorlatilag ukránosítják őket, a francia állam mintájára.
Természetesen a francia modell alapján, de attól a modelltől még körülbelül 200 évnyire vagyunk.
A szabályok jelenleg nagyon eltérőek, és az európai jogszabályok és az európai gyakorlat nagyon megengedőek ebben az irányban, és gyakorlatilag lehetséges, hogy jogokat biztosítsunk ezeknek a kisebbségeknek anélkül, hogy veszélyeztetnénk egy állam feltételezett nemzeti jellegét.
Természetesen az orosz ajkúak problémáját külön kell kezelni az Ukrajnában élő más kisebbségek problémájától. Ezt meg kell érteni Brüsszelben is, meg kell érteni Bukarestben is, meg kell érteni Budapesten és Varsóban is, még akkor is, ha Varsónak Magyarországhoz és Romániához képest kicsi a kisebbsége, a második világháborút követő lakosságcsere eredményeként, de az ukrán hazafiak által a második világháború alatt Ukrajnában szervezett lengyelellenes pogromok eredményeként is.
A napóleoni modellt most nem lehet alkalmazni Ukrajnában.
Minden együttérzésem az ukrán ügy iránt, de az a tény, hogy Ukrajna az Oroszországgal való kölcsönhatás és közös történelem következtében lemaradt a nemzetépítésben, nem jelenti azt, hogy a történelmet vissza lehet fordítani. Ukrajnának meg kell találnia a nemzetépítés eszközeit, elveit, modern eszközeit, hogy az összeegyeztethető maradjon azzal a politikai térrel, amelyre törekszik.
Nem lehetsz egy mélyen szovjet mintájú, szerkezetű ország, és közben egy olyan térségbe törekedni, mint amilyen a tolerancia és a kompromisszum európai térsége.
Magda Grădinaru
2023. január 21., 09:44
EuroCom - Romániai Sajtófigyelő 
Beszélgetés
Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.