Marius Budăi, a román kormány munkaügyi minisztere hétfőn kijelentette, hogy semmi szín alatt nem támogatja a nyugdíjkorhatár megemelését 65 év fölé.
A tárcavezető a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában tartott sajtóértekezletén azt mondta, nem érti, miért foglalták bele a nyugdíjkorhatár emelésére vonatkozó vállalást az országos helyreállítási tervbe (PNRR) az illetékesek, figyelmen kívül hagyva, hogy Romániában jóval alacsonyabb a várható élettartam, mint Nyugaton.
Kifejtette, a PSD álláspontja szerint előbb a román állampolgárok várható élettartamának emelkedését kell elérni, és csak ezt követően lehet nyugdíjkorhatár-emelést fontolgatni.
„Semmi szín alatt nem támogatjuk a nyugdíjkorhatár megemelését 65 év fölé” – szögezte le a munkaügyi miniszter.
Azt is hozzátette, a jelenleg hatályos 263-as számú törvény egyetlen román állampolgárnak sem tiltja meg, hogy a 65. életévének betöltése után is dolgozzon, és fölöslegesnek tartja megváltoztatni a jól működő rendszert. „Véleményem szerint utálják a román állampolgárokat azok, akik ezt beleírták a PNRR-be” – fogalmazott Marius Budăi munkaügyi miniszter.
Krónika • 2023. március 20., 16:49 • utolsó módosítás: 2023. március 20., 16:50
Beszélgetés
Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.