2022. július 23-án a Tusnádfürdői Nyári Egyetemen jártam, és részt vettem Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszédén. Néhány méterre voltam Mihai Tîrnoveanutól (a „Calea Neamului” kiadvány és egyesület alapítója) és közeli barátaitól, akik egy transzparenst emeltek fel, amelyen ez állt: „Valami örök: Erdély, román föld”. Az Orbánt hallgató tömegből egy közös „Fúúúúúj!” hangzott fel. A történtek … olvasásának folytatása
A Rákóczi Szövetség tízezer iskolatáskával segíti azokat a Kárpát-medencei külhoni magyar családokat, amelyek magyar iskolába íratják gyermekeiket – közölte a szövetség elnöke hétfőn az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
Az elmúlt évek járványügyi korlátozásai után ismét nagyobb létszámban kérhettek áldást a magyar gazdák a munkájukra és a termésre. A Magyar Örökség-díjas Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program hagyományos nyitóeseményére, a Kárpát-medencei búzaszentelő ünnepségre ezúttal Nyárádszeredán került sor.
Huszonhárom előadást láthat a közönség a június 24. és július 2. között megrendezendő Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiválján. A színházi seregszemle idei díszvendége a Zentai Magyar Kamaraszínház lesz – közölték a szervezők az MTI-vel.
Évek óta van egy helyzet, ha úgy tetszik tény, amelyről lehet lekezelően, vádaskodva, sértődötten vagy hitetlenül beszélni, de ettől még igaz. A magyarországi közélet, politikai iránt érdeklődő erdélyi magyarok körében Orbán Viktor miniszterelnök támogatottsága bőven meghaladja a kétharmadot. És mivel ő vezeti a Fideszt, a kormánypárt is népszerű. Nem kicsit, nagyon. Ebben a kérdésben nincs … olvasásának folytatása
Arra kérte a székelyföldi, erdélyi magyarokat Szijjártó Péter, vegyenek részt a magyarországi parlamenti választásokon, s szavazataikkal támogassák a jelenlegi nemzetpolitika folytatását.
Első ránézésre akár udvariatlannak, indokolatlanul elutasítónak, sértettnek tűnhet azon erdélyi magyar önkormányzati vezetők állásfoglalása, akik még tavaly ősszel nemet mondtak Márki-Zay Péter, a magyar ellenzék miniszterelnök-jelöltjének fogadására.
Elszlovákosodik a Felvidék, legalábbis a tavalyi népszámlálás nemrég nyilvánosságra hozott előzetes eredményei szerint. A népszámlálás eredményei meglepőek, értelmezésük körül jelentősek a nézeteltérések a szlovák többség és a magyar kisebbség körében egyaránt.
Minden olyan kezdeményezés üdvözlendő, amely közelebb visz bennünket múltunk megismeréséhez, így a második világháborúban hősi halált halt magyar katonák nemrég elindult internetes adatbázisa is, ezért is jelentős a januárban bemutatott, bárki által elérhető adattár – mondta el a Krónika megkeresésére Papp Annamária kolozsvári történész, a Gulag-Gupvi Kutató Nemzetközi Társaság tagja. Kifejtette, szinte nincs olyan erdélyi … olvasásának folytatása
A Kiáltás az MTVA korifeusaihoz címmel január 21-én megjelent íráshoz szeretnék hozzászólni. Nagy tisztelője vagyok Gazda József úrnak, tökéletesen egyetértek vele, kiáltása jogos, több százezer erdélyi magyar kívánságát fogalmazta meg.