//
archívum

Cigányok/Romák

This category contains 828 posts

„Azok is rosszul járnak, akik rájuk szavaznak.” – Székely Hírmondó

Orbán Viktornak a november 14-i Fidesz-kongresszuson elmondott beszéde hónapokra biztosíthatna szellemi muníciót e rovat számára. Nem fogok élni a lehetőséggel, mert mindig történik valami a magyar közéletben, amit lehetetlen szó nélkül hagyni, de azért egy gondolatsorra még visszatérnék.

Mégis… – Háromszék

Emberek, akiket „bent’’ a városban kukázni is látni, meg kéregetni, akiket nemegyszer kikergetnek az üzletből, akiknek a közelében a táskánkhoz kapunk. Akiket a turkálókban sem néznek jó szemmel (tisztelet a kivételnek), pedig általában akkor térnek be, amikor két-három lejbe kerül, ami a készletből maradt.

Erdélystat: a magyar nemzetiségű diákok csaknem 90 százaléka anyanyelvén tanul – Krónika

A magyar nemzetiségű diákok döntő többsége magyarul tanul az Erdélystat friss elemzése szerint, amely az erdélyi statisztikai szolgálat által 2019-ben készített Tanügyi barométer című felmérésen, valamint az Országos Statisztikai Szolgálat (INS) által közölt adatsorokon alapul.

Baltával támadtak Érsemjén polgármesterére – Balázsi József reméli, az eset nem teremt precedenst – Krónika

Baltával támadtak Balázsi Józsefre, a Bihar megyei Érsemjén polgármesterére múlt héten a helyi hivatal épülete előtt. A támadót harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték.

Böjte Csaba: nem álltam ki a heterók mellett, a melegek mellett sem kell – Transindex

A szerzetessel Gyergyószentmiklóson aktuális társadalmi problémákról próbáltunk beszélgetni: klímaválságról, menekültekről, a melegek megbélyegzéséről vagy a szexuális felvilágosításról.

„Nem” és „gender” nem szinonimák? Maradi vagy! „Roma” és „cigány” szinonimák? Rasszista vagy! – Főtér

Borítékolható volt, hogy a csipes személyik megjelenése botrányt kavar a mioritikus hazában. De hogy ilyet, arra azért sokan nem számítottak. Ha ideológiai időjós lennék, azt mondanám: úgy tűnik, a világon hurrikánként végigseprő genderháború megérkezett Romániába.

Döntések – Népújság

Különös logika mentén hozzák meg a döntéseket Bukarestben, de bizonyára azért tűnik így, mivel nem vagyok minden információ birtokában. Például június 12-től ismét meghosszabbítják a veszélyhelyzetet, ami eléggé centralizálja a döntéseket, jóval nagyobb mozgásteret, hatalmat biztosítva a kormánynak. Egyrészt tehát egyre inkább lazítanak a korlátozásokon, másrészt a kormány továbbra sem engedi ki a kezéből a … olvasásának folytatása

Romániai romák százai jutnak be illegálisan az Egyesült Államokba – Maszol/Digi24

Az elmúlt hetekben több száz roma etnikumú román állampolgár jutott be illegálisan az Egyesült Államokba a mexikói határon keresztül – írja a Reuters.

Az oktatás a roma integráció kulcsa – Szatmár első cigány nemzetiségű megyei tanácsosa közössége felzárkóztatásáról – Krónika

Szatmár első cigány nemzetiségű megyei tanácsosa, a Roma Párt ifjúsági szervezetének megyei elnöke változást szeretne előidézni a roma közösség életében. Godzsa Zsolt korábbi romaügyi referens április végén azok után lépett elő önkormányzati képviselővé, hogy az RMDSZ eredetileg tanácsosi mandátumot szerző tagjai közül ketten más tisztséget vállaltak, ő pedig a „vonal alatt” szerepelt a tulipános listán, … olvasásának folytatása

A várostól várják a segítséget a hidegvölgyi tűzkárosultak – Székelyhon

Még mindig hamu és törmelék fogad a két hete a marosvásárhelyi Hidegvölgyben történt tűzeset helyszínén. A károsultak a várostól várják, hogy eltakaríttassa a romokat a helyszínről, és építőanyagot biztosítson számukra. A városvezetés azonban, a törvényt betartva, ezt nem teheti meg, emellett hosszútávú tervekben gondolkodnak.

Főtámogatók

KEDVENCEINK