A háború elől Kolozsvárra érkezett, többségében ortodox vallású ukrán menekültek idén a húsvétot otthonuktól, családjuktól távol is megünneplik. Ukrán asszonyokkal beszélgettünk a húsvéti szokásaikról, és arról, hogy háború idején ezeket mennyire tudják megtartani egy másik országban, kultúrában.
Mi nem csodálkozunk azon, hogy mifelénk még három évtizeddel a rendszerváltást követően is az egyházfelekezetek paphiánnyal küzdenek. Korábban mintegy fél évszázadon keresztül a kommunista állam minden lehető módon akadályozta a kisebbségi papneveldék működését. Mindenekelőtt a beiskolázási létszám jelentős csökkentésével. (Latinul: numesrus clausus.) Másrészt a lelki atyák állandó zaklatásával, a papi pálya ellehetetlenítésével. Hosszú lenne a … olvasásának folytatása
Lassan egy hete elkezdődött a farsangi időszak, de semmi sem utal rá. Régebben ilyenkor lázas készülődésben élték meg a januárt-februárt a keresztény kultúrkörben élők itthon és külföldön egyaránt, igaz, elsősorban vidéken. Erdélyben is számos népszokás, néphagyomány kötődik eme vidám, mulatságokban, bálokban, népünnepélyekben gazdag időszakhoz, leginkább annak utolsó három, a farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó napjához, a télbúcsúztató, … olvasásának folytatása
Fura lejtő ez az állatvédelem: az ember azt hinné, hogy szépen, egyenes úton, ha nagyon apró lépésekkel is, de halad előre, aztán egyszer csak jön egy váratlan lökés, és már csúszik is visszafelé. Mivel évek óta benne vagyok, pontosan tudom és látom, milyen nehéz a haladás, mennyire kell örülni a legapróbb eredménynek is, és mennyire … olvasásának folytatása
Január. Az új év kezdete, a fogadkozások, az egónak és másoknak tett ígéretek ideje, ígéreteké, amelyek közül oly kevés valósul meg, illetve tart hosszú időn keresztül. A remény, a bizakodás örök időszaka, hogy valami jobb lesz, valami változik, mintha attól másképp történne valami, mintha az univerzumot érdekelné, hogy azon apró porszemen, amelyet az űrben keringő … olvasásának folytatása
Karácsony a keresztény, keresztyén világ legnagyobb ünnepe, hiszen a bűnben fetrengő emberiséget megváltó, a sötétséget eloszlató, a reménységet tápláló, az örök élet lehetőségét megteremtő Istenfiú közénk jövetelének az időpontja. Ezt ünnepeljük, ezt kellene ünnepelnünk évről évre, immár 2021 esztendeje. A lényeg azonban elsikkad a külsőségek mellett, és ezzel a szent évfordulót megfosztjuk eredeti tartalmától. Mert … olvasásának folytatása
Amikor tavaly december 27-én – történetesen éppen a születésnapomon – beadták a koronavírus elleni első oltást, úgy éreztem: ez az egyik legszebb születésnapi, egyben karácsonyi ajándék, hiszen hirtelen kézzelfoghatónak tűnt a járvány vége. És valószínűleg nehezen hittem volna el, hogy az oltásellenes propaganda és a kormányok járványkezelési hibái miatt egy év múlva nemhogy még mindig … olvasásának folytatása
A történet azon a betlehemi éjszakán kezdődött: az Ige testé lett. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.
Két történetet szeretnék elmesélni, most, hogy Karácsony szent (vagy profán, kinek milyen) ünnepe lassan kopogtat az ajtón.
A baloldalnak az fáj, hogy mi megadtuk a magyar állampolgárság lehetőségét a határon túli magyaroknak – jelentette ki a Krónikának Potápi Árpád János, aki szerint az anyaországi ellenzék megpróbálja összeugrasztani a határ egyik és másik oldalán élő magyarokat. A magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára arról is beszélt, hogy a járványhelyzet alatt is zajlottak az idei … olvasásának folytatása