2022. július 23-án a Tusnádfürdői Nyári Egyetemen jártam, és részt vettem Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszédén. Néhány méterre voltam Mihai Tîrnoveanutól (a „Calea Neamului” kiadvány és egyesület alapítója) és közeli barátaitól, akik egy transzparenst emeltek fel, amelyen ez állt: „Valami örök: Erdély, román föld”. Az Orbánt hallgató tömegből egy közös „Fúúúúúj!” hangzott fel. A történtek … olvasásának folytatása
Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöknője Ázsiai útja során Kína összes szomszédját körbelátogatta, illetve Japánt csak fogja.
Kijev kifejezetten barátságtalan gesztusokat tesz Chișinău felé, és túl sokat követel tőle – miközben Moszkva fenyegetéseivel és saját közvéleményének egy részével is szembe kell néznie a moldovai kormányzatnak. Miért veszélyes ez a helyzet?
Az ukrán elnök, Zelenszkij haragszik a németekre és állandóan kritizálja vezetőiket, mert nem adnak elég fegyvert nekik, és nem akarják leállítani az orosz olaj- és gázimportot. Annyira megorrontottak a német elnökre, Frank-Walter Steinmeierre, hogy azt mondták: ne menjen Kijevbe, mert igen jó kapcsolatai voltak korábban az oroszokkal. Steinmeier (külügyminiszter volt 2013–2017 között) ezek után önkritikát … olvasásának folytatása
Az ukrán háború kiéleződésével és az esélyeknek az ukránok javára való eltolódásával párhuzamosan Nyugaton mind hevesebb viták zajlanak az ukránok megsegítésének szükségességéről. Főként az Európai Parlament amerikaiak által erőteljesen befolyásolt balliberális politikusai követelnek bőségesebb pénzügyi, katonai, gazdasági támogatást Ukrajnának.
Kissé értetlenkedve olvasom a Válasz Online hasábjain kibontakozó vitát, amely arról szól, hogy Orbán Viktor és ezáltal Magyarország számára mi lenne jobb: ha Le Pen nyerne vasárnap, vagy, ha maradna Macron elnök?
Az elmúlt 24 órában 56 322 személy lépett be Romániába, közülük 3189-en ukrán állampolgárok voltak. Ez 37,8 százalékkal kevesebb az előző napon jegyzettnél – tájékoztatott a határrendészet hétfőn.
A háború elől Kolozsvárra érkezett, többségében ortodox vallású ukrán menekültek idén a húsvétot otthonuktól, családjuktól távol is megünneplik. Ukrán asszonyokkal beszélgettünk a húsvéti szokásaikról, és arról, hogy háború idején ezeket mennyire tudják megtartani egy másik országban, kultúrában.
Az Új otthon elnevezésű lakásvásárlási program iránt sokkal kevesebben érdeklődnek, mint egy évvel ezelőtt. Felére csökkent az igénylések száma, a kiszámíthatatlan helyzet, a hatalmas mértékű infláció és a növekvő kamat elbizonytalanítja a lakásvásárlókat – fejtették ki gazdasági elemzők.
Hát akkor minden jel szerint megérkeztünk a többpólusú világrend küszöbére. Vlagyimir Putyin nyilvánvalóvá tette, hogy a Krím 2014-es annektálása nem valamiféle alkalmi kivétel volt, hanem a „másik pólus” politikája. Moszkva ura jól időzített.