Hogy miért nem mindegy, miként emlékezik meg egy többségi kormányzati szereplő több mint évszázadnyi távlatból egy olyan eseményről, amely történelmileg vitatott, az interetnikai viszonyok szempontjából érzékeny, politikailag pedig horzsfelületet képezhet – erre szolgáltatott iskolapéldát Nicolae Ciucă Nagyváradon, immár agyonidézett mondatával. Az exkatona-kormányfő partiumi „elszólása” nem a kommunikációval egyelőre hadilábon álló miniszterelnök hibája. Vagy ha mégis, … olvasásának folytatása
Most, hogy Sepsiszentgyörgy városának jelképét, a zászlót újra megtámadták, ki tudja, milyen személyek, akik támadni a sötétből mernek, de verőfényben mutatkozni nem, eszembe jutnak hajdani barátságok, megértő beszélgetések, egymás szavába belevágó, de nem a másikban ellenséget látó vitapartnerek.
Több évtizedes mellőzés után elkezdődött a nagyváradi Madách-átjáró felújítása. A színház melletti egykori bazárépület passzázsa kulturális rendezvények színhelye lesz.
A Nagyvárad közelében fekvő műemlék a Kárpát-medence egyik legjobb állapotban levő, leglátványosabb földvára.
Nem születünk szolgalelkűnek. Ellenkezőleg. Amikor még egyetlen szót sem sajátítanak el, amikor még csak a sírás és a dünnyögés áll a rendelkezésükre, a gyerekeknek sikerül megértetniük magukat, és nagyon világosan közvetíteni a kívánságaikat, és főleg a kielégítendő szükségleteiket. Valami történik azután. Részben ez így van jól. Nem boldogulnánk egy bolygónyi diktátorral. Ha szembekerül egy komolyabbal, … olvasásának folytatása
Jogerősen elutasították a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium Természettudományi Múzeuma gyűjteményének visszaszolgáltatását az Erdélyi Református Egyházkerületnek múlt héten. A román jogrendszerbe ugyanis “belefér”, hogy az államosítás során elvett tulajdon egy részét visszaszolgáltatják, másik részét pedig nem. Hiába bizonyították, hogy a múzeum mindig is része volt a kollégiumnak, az iskola visszakerült az egyház tulajdonába, a gyűjtemény viszont … olvasásának folytatása
FÓRUM – „Szerkesztő Úr! Legyen szíves írja meg, hogy azt a vagyont, amit az analfabéta kommunisták – akik aláírás helyett a hüvelykujjukat használták – egy fél óra alatt elkoboztak a 40-es évek végén, azt ’89 után a diplomás demokraták évtizedek alatt sem voltak képesek visszaadni vagy a kártérítést rendezni” – mondta évekkel ezelőtt a székelyudvarhelyi … olvasásának folytatása
Ismételten megfosztották az erdélyi magyar közösséget – nem csupán az Erdélyi Református Egyházkerületet – örökségének egy jelentős, pótolhatatlan részétől. A legfelsőbb bíróság ugyanis jogerősen elutasította a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium Természettudományi Múzeuma gyűjteményének visszaszolgáltatását az Erdélyi Református Egyházkerületnek. Ez annyit jelent, hogy noha a Református Egyházkerület korábban sikeresen visszaperelte a kollégium épületeit, de az épületekkel … olvasásának folytatása
Az Orbán Viktor magyar miniszterelnök országértékelő beszédében elhangzott kijelentésén ezelőtt ötven évvel senki nem kapta volna fel a fejét, és a közönség nem tör ki tapsviharban.
Minden olyan kezdeményezés üdvözlendő, amely közelebb visz bennünket múltunk megismeréséhez, így a második világháborúban hősi halált halt magyar katonák nemrég elindult internetes adatbázisa is, ezért is jelentős a januárban bemutatott, bárki által elérhető adattár – mondta el a Krónika megkeresésére Papp Annamária kolozsvári történész, a Gulag-Gupvi Kutató Nemzetközi Társaság tagja. Kifejtette, szinte nincs olyan erdélyi … olvasásának folytatása