//
archívum

Annalena Baerbock (Bündnis90/Die Grünen – Németország)

This tag is associated with 15 posts

Keresztény–keresztyén ellenesség – Székely Hírmondó/v

Annalena Baerbock zöldpárti külügyminiszter eltávolíttatta a 482 éves feszületet a münsteri történelmi városháza béketerméből a G7-országok 2022. november 7-én lezajlott külügyminiszteri találkozójának idejére. Tette ezt annak ellenére, hogy az Észak-Rajna–Vesztfália tartománybeli város újonnan megválasztott tanácsosai a mai napig az 1540-ben készített kegytárgy előtt teszik le a hivatali esküt.

Hírdetés

Következetes következetlenség – Bukaresti Rádió

Németország, s implicite az általa dominált Európa politikai megosztottságára mi sem lehetne jellemzőbb, mint a legutóbbi közvéleménykutatások eredményei. Úgy tűnik, hogy nem csak Annalena Baerbock nem ad választói véleményére, de választói, azaz az egykor zöld szavazók is mind kevesebben preferálják korábbi választottjaikat.

„Zöldek” – Bukaresti Rádió

Augusztus 31-én Annalena Baerboch, a német zöldpárti külügyminiszter részt vett Prágában a Fórum 2000 című alapítvány – az ukrajnai háború témakörének szentelt – Konferenciáján, melyet ismert civilszervezetek finanszíroznak. A vita egyik résztvevőjeként saját véleményét is előadta. Elmondta, hogy a kormány akkor is kiáll Ukrajna mellett, ha a politikusoknak nagyon nehéz dolguk lesz. „Mert ha én … olvasásának folytatása

Kerékpár – kormány nélkül – Maszol

Miért kell Európának Németországgal szolidárisnak lennie? – teszi fel már kommentárja címében is a kérdést a Neue Zürcher Zeitung főszerkesztője, Eric Grujer. S az alcím: Brüsszel abszurd ötletei.

Sasmorál – Maszol

A német sajtóban mind több szó esik a külpolitika „zöld fordulatáról”. Az új német kormányban a zöldek két meghatározó jelentőségű minisztériumot harcoltak ki maguknak. Egyrészt a külügyit, élén a hajlíthatatlan „erkölcsű” Annalena Baerbockkal, valamint a gazdaságit, élén a morális értékek iránt nem kevésbé elkötelezett Robert Habeckkel. A jelek szerint egyikük sem hallott még róla, hogy … olvasásának folytatása

Németország segíthet Romániának a vasúti hálózat javításában, hogy lehetővé tegye az Ukrajnában rekedt gabona kihozatalát – Maszol/*

Németország segíthet Lengyelországnak és Romániának a két ország – egyes – vasútvonalainak modernizálásában, hogy lehetővé tegye az orosz tengeri blokád miatt Ukrajnában rekedt gabona exportját, közölte Annalena Baerbock német külügyminiszter – írja a Reuters alapján az Agerpres.

Vademberek? – Nyugati Jelen

Február elején együtt autóztam egy magyar nemzetiségű, de német szállító cégnél dolgozó kamionsofőrrel. Mesélt útjairól, Berlin és Franciaország, München és Varsó között, szóval egy pár év alatt bejárta Európát. Kérdeztem egyet-mást: hány nyelvet beszél, és tud-e munkája mellett egy kicsit „világot látni”. „Kevés az időnk, de ha az alvásból ellopunk valamit, és széjjelnézünk, sokat lehet … olvasásának folytatása

Forgatókönyvek – Maszol

Az ukrán hadügyminiszterhelyettes, Alina Frolova – aki egyben a kijevi Center of Defense Strategies (sic!) vezetője is – a Weltnek adott terjedelmes interjújában arra figyelmeztet, hogy az orosz hadgyakorlatok, még ha egyelőre azok lennének is, Ukrajnára nézve mindenképpen komoly veszélyt jelentenek. A titkosszolgálatok is képtelenek eldönteni, hogy puszta gyakorlatok vagy tényleges háborús előkészületek zajlanak-e. Clemens … olvasásának folytatása

Játékok a tűzzel – Szabadság

Biden és Putyin mintha második kamaszkorukat élnék. Szenvedélyesen játszanak a tűzzel. Egyrészt folyton az ukrán helyzet feszültségmentesítéséről szónokolnak, másrészt a legkorszerűbb fegyverekkel zsúfolják tele Ukrajnát, illetve – immár orosz oldalról – újabb és újabb hadtestekkel „erősítik” az orosz határt. Mindenki a másik küszöbön álló agressziójáról vizionál. Az úgymond békességet hajszoló (de voltaképpen a szembenállás „megszilárdításán” … olvasásának folytatása

A német újrakezdés – Nyugati Jelen

Kétszáztizenöt éve, 1806 augusztusában II. Ferenc császár az elvesztett austerlitzi csata után, kényszerből lemondott a német-római császári címről, és ezzel hivatalosan megszűnt Európa történelmének legnagyobb, és talán legizgalmasabb múltú államszövetsége. Pár évtized múltán, az akkori porosz kancellár, Otto von Bismarck kiharcolja a német egységet, és megszületik a Német Császárság (II. Német Birodalom).  Az európai nagyhatalmak, Nagy-Brittánia, … olvasásának folytatása

Főtámogatók

KEDVENCEINK