//
archívum

anyanyelvhasználat (általános)

This tag is associated with 8959 posts

Ebből nem lesz gálickő – Háromszék/v

Ha Románia valamikor is felnőne az értelmes, szakmai síkon történő vitákhoz, a következő  nemzedékeknek az adott korhoz igazodó, gyakorlati tudásra hangsúlyt fektető oktatáspolitikához, akkor sem felejthetnénk el az elpocsékolt éveket, évtizedeket, miként a közelmúlt eseményeit sem, amelyek újfent bizonyították: az érdek-összefonódások sokkal fontosabbak az ország jövőjénél.

A metró és a körgyűrű megépítése hozhat lényeges változást Kolozsvár számára – Krónika/+

Minden idők legnagyobb infrastrukturális beruházásai előtt áll Kolozsvár: ősszel kezdődik a 42 kilométeres körgyűrű első szakaszának építése, ugyanakkor folynak a város alatt futó metró építésének előkészületei is. A kincses város közlekedésére nehéz évek várnak, amíg a megaberuházások átadása megkönnyíti, illetve gyökeresen átalakítja az ott élők, valamint ott dolgozók hétköznapjait. Rácz Béla Gergely közgazdásszal, helyi tanácsossal … olvasásának folytatása

RMDSZ-es javaslat az egyházi tulajdonú tanintézmények helyi költségvetésből finanszírozott felújítására – Maszol/közlemény/+

Törvénymódosító javaslatot iktatott az RMDSZ a parlamentben arra vonatkozóan, hogy az egyházak tulajdonában levő ingó és ingatlan tulajdonok karbantartását és felújítását állami költségvetésből is lehessen finanszírozni.

A múlt tisztázása – Háromszék/v

Még 33 év után is sűrű homály fedi Marosvásárhely fekete márciusának titkait, okozóinak kilétét. Ezért jó, hogy a történtekről néha a „szakértők” fellebbentik a fátylat, hogy mi is világosabban lássunk.

A hatalom emberei magyarázzák a fekete márciust – ehír/v

Még a Magyar Távirati Iroda nevű budapesti állami hírügynökség ingerküszöbét is elérte az RMDSZ párttelevíziójának, az Erdélyi Magyar Televíziónak (ETV) egyik tegnapi műsora. A Metszet című félórás összeállításban az 1990. március 19-20-án Marosvásárhelyen történt eseményekkel, az ún. fekete márciussal foglalkoztak, gondosan kerülve az azóta történelmileg igazolt megállapítást: egy magyarellenes pogromot rendezett ott és akkor a nemzetállmi, kommunista … olvasásának folytatása

Fekete március – Nyugati Jelen/v

Hosszú évtizedek után 33 évvel ezelőtt ünnepelhette meg végre szabadon az erdélyi magyarság március 15-ét. Az öröm azonban nem tartott sokáig, négy nappal később tört ki a marosvásárhelyi véres etnikai összecsapás, a fekete március.

A fekete márciusra emlékeztek – Népújság/+

Harminchárom évvel a marosvásárhelyi események után Mindössze néhány hónappal a forradalom után, 1990. március 19-20-án került sor Marosvásárhelyen a pogrom-kísérletre, amely megdöbbentette a külföldi közvéleményt is. A magyarok és a románok véres konfliktusát akkoriban a globális léptékben legfontosabb rádió- és televíziócsatornák is közvetítették. A márciusi eseményeknek öt halálos áldozata volt, 278 személy sebesült meg. A … olvasásának folytatása

Emlékezzünk! – Népújság/v

Marosvásárhely fekete márciusára – különösen 19-ére és 20-ára – emlékezünk, amely 21-én ért véget az akkor még magyar többségű városban.

A véres március gyermekei – Marosvásárhely, 1990. fekete március, kegyetlen visszaemlékezés – Nethuszár/v

Hallottuk, hogy a városban dúlnak a román parasztok, de minket különösebben nem érdekelt.

Feltárásra vár Szent László sírja, lassan halad a váradi vár igazi birtokbavétele – Krónika/+

A több mint egy évtizedig a váradi vár feltárásának és restaurálásának alapembereként dolgozó Mihálka Nándor régésszel az Árpád-kori és az erdélyi fejedelemségek korát megörökítő nagyváradi történelmet járjuk körül, amely a felújított várban és a vármúzeumban vár bemutatásra. A korabeli épületek uniós pénzekből történt restaurálását négy Árpád-házi király és királynő sírjainak feltárása és a múzeum berendezése … olvasásának folytatása

Főtámogatók

KEDVENCEINK