A szórványsors nem kíméli a dél-erdélyi református gyülekezeteket sem. Fogyásuk ellenére azonban templomaik megújulnak, a lelkipásztorok közösségépítő munkával igyekeznek reményt mutatni az embereknek. A Nagyenyedi Református Egyházmegye esperesével, dr. Gudor Kund Botonddal a vállalható szórványsorsról beszélgettünk.
A Fehér megyei Magyar Napok keretében Magyarpéterfalvára és Vajasdra is eljutott a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program. Péterfalván egy modern napközis óvoda alapkövét helyezték el, Vajasdon a délutáni gyerekfoglalkoztatót is magába foglaló felújított magyar házat adtak át.
Ferenc pápa Jakubinyi György érseknek címzett levelében köszönte meg a pápalátogatáskor tapasztalt szívélyes fogadtatást Csíksomlyón – adta hírül az erdélyi római katolikus egyházmegyék hírportálja, a romkat.ro.
A csíkcsomortáni születésű Pál József Csaba temesvári megyés püspök lesz a szombati csíksomlyói búcsús szentmise szónoka. A romániai katolikus püspöki kar tagjaként ő is végigkísérte Ferenc pápát romániai látogatásának több helyszínén. A bánsági egyházi elöljáró lapunknak úgy fogalmazott: a szentatya egyszerű, közvetlen ember, aki mindig odafigyel a másikra.
Nem csupán tudósított a pápai gép fedélzetéről Micaci Cristian, a nagyváradi római katolikus egyházmegye médiafelelőse, a Mária Rádió munkatársa, hanem megpróbálta egyúttal képbe helyezni a külföldi újságírókat az erdélyi helyzetről. Az utazás kulisszáiról, Ferenc pápa üzenetéről beszélgettünk.
Mindnyájunk agyacskájában van egy grammnyi ostobaság. Csak tőlünk függ, hogy az „grammnyi” maradjon, ne váljon „heggyé”. Egyeseknek sikerül, másoknak nem. Egyesek képesek közös házként értelmezni a világot és az embereket, nyitott ajtókkal és ablakokkal, mások kerítéseket és ajtókat emelnek egy ajtók és ablakok nélküli házban. Ferenc pápa háromnapos látogatása megmutatta a „grammot” is és a … olvasásának folytatása
Dániel pátriárka egy jól kigondolt imázsgyakorlat részeként használta fel a pápa látogatását, már az elejétől fogva elutasítva az ökumenikus párbeszédet. Újabb lehetőséget szalasztottak el a BOR segítségével elárult és kommunista börtönökbe vetett görögkatolikusok drámai aktájának lezárására.
Röviddel a pápalátogatás után máris sok negatív, de pozitív értékelés is megjelent a nyilvánosságban. A háromnapos vizit dramaturgiája, díszlete, diplomáciai körítése meglehetősen bonyolult volt, viszont nem kell nagyon szakavatott legyen valaki ahhoz, hogy észrevegye a pozitívumok túlsúlyba kerültek. Úgy gondolom, fontos ezt tudatosítani, mert hajlamosak vagyunk lebecsülni magunkat, értékeinket, sokszor sikereinkből sem tudunk erőt meríteni, … olvasásának folytatása
Egy Mihai Frăţilával, a bukaresti görögkatolikus püspökkel Ferenc pápa látogatásával folytatott beszélgetés egy üldözött és megtagadott Romániát fed fel előttünk.
A múlt hét vége Ferenc pápa romániai látogatásáról szólt. A közvélemény és a sajtó figyelmét is ez az esemény kötötte le, a televíziók még a halálos áldozatokat követelő hatalmas áradásokról is csak időnként mutattak képsorokat.