//
archívum

Bálint Eszter (média)

This tag is associated with 537 posts

Bemelegítő? – Népújság/v

A múlt heti román nemzeti ünnep újabb alkalmat adott a vehemens magyarellenesség kinyilvánítására és a hangulatkeltésre. A hatalmas, azóta sem szűnő felháborodást a parlament ünnepi ülésén az RMDSZ képviselőjének beszéde váltotta ki, amire a tiltakozók lincselésközeli hangulatot provokáltak ki. Ezt követően az RMDSZ nem vett részt az államfő délutáni pezsgőbontásán.

Hírdetés

Bocsánatkérésnek helye nincs! – Székely Hírmondó/v

Az ország nemzeti ünnepét (december 1.) övező kijelenté­seik és megnyilvánulásaik megint lerántották a leplet a román ajkú politikusokról, és mögötte láthatóvá vált a valódi, magyarellenességgel és nemzeti türelmetlenséggel átitatott énük. Újra bebizonyosodott, hogy párthovatartozástól függetlenül, e tekintetben nincsen köztük különbség. Ismét rádöbbentünk, hogy a velünk szemben színlelt „barátságuk” és „megértésük” csak addig tart, ameddig az … olvasásának folytatása

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re? – Főtér/+

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Csoma Botond: „Nem hiszem, hogy bármi sértő lett volna” – Maszol/Agerpres/+

Erősödött a magyarellenes hangulatkeltés: Csoma Botond egyik kijelentését és a román nemzeti ünnepen az RMDSZ távolmaradását, illetve jókívánságának hiányát összemossák a román hírtelevíziók, amivel a magyarellenes hangokat, például az AUR retorikáját és egyes PNL-s memondóemberek kisebbségellenes magatartását erősítik. Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője igyekezett tiszta vizet önteni a pohárba pénteken a Digi24 műsorában, ahol elmondta: nyilatkozatát a gyulafehérvári nyilatkozat … olvasásának folytatása

Román liberális politikusok kitennék a kormánykoalícióból az RMDSZ-t, amiért nem üdvözölte a román nemzeti ünnepet – Krónika/+

Újfent az RMDSZ kizárását kérte a bukaresti kormánykoalícióból Adrian Cozma nemzeti liberális párti (PNL) képviselő, az alakulat Szatmár megyei szervezetének elnöke. Most éppen az akadt a torkán, hogy a szövetség nem fogalmazott meg üzenetet a román nemzeti ünnep alkalmából. Virgil Guran országos alelnök szerint a kérdést meg kell vitatni a koalícióban.

Román liberális politikusok kitennék a kormánykoalícióból az RMDSZ-t, amiért nem üdvözölte a román nemzeti ünnepet – Krónika/+

Újfent az RMDSZ kizárását kérte a bukaresti kormánykoalícióból Adrian Cozma nemzeti liberális párti (PNL) képviselő, az alakulat Szatmár megyei szervezetének elnöke. Most éppen az akadt a torkán, hogy a szövetség nem fogalmazott meg üzenetet a román nemzeti ünnep alkalmából. Virgil Guran országos alelnök szerint a kérdést meg kell vitatni a koalícióban.

Idén sem éri el az 1000 kilométert a romániai autópálya-hálózat – Krónika/+

Idén sem éri el az 1000 kilométert a romániai autópályák és gyorsforgalmi utak hossza – derül ki a közúti és vasúti infrastruktúra fejlesztését célzó beruházások haladását árgus szemekkel követő Pro Infrastruktúra Egyesület friss mérlegéből.

Gyorsuló vonatok Lugos és Temesvár között: újabb korszerűsítési beruházás szerződését írták alá – Krónika/+

Az óránként 160 kilométeres sebességet is elérhetik a személyvonatok Lugos és Temesvár között, ha megvalósul az a vasúti korszerűsítési beruházás, amelynek a szerződését hétfőn írták alá a közlekedési minisztérium és a versenytárgyalásból győztesként kikerült spanyol kivitelező képviselői.

Visszatér az online térbe az aradi egyetem, a magyar intézmények kitartanak a jelenléti oktatás mellett – Krónika/+

Online oktatásra tért át hétfőn az aradi Vasile Goldiş Nyugati Egyetem legtöbb kara az energiaválság kényszerítő hatása miatt. Az erdélyi magyar felsőoktatási intézmények kitartanának a jelenléti oktatás mellett.

ROBOR-ügy: lezárult a „helyszínelés” a bankoknál – A pénzintézetek azzal védekeznek, hogy mindenhol nőttek a kamatok – Krónika/+

Lezárult az előzetes bejelentés nélküli ellenőrzés annál a tíz romániai banknál, amelyek részt vesznek a bankközi kamatlábak (ROBOR) értékének meghatározásában – jelentette be csütörtökön a Versenytanács. Jelezték egyúttal: szakemberek vizsgálják a begyűjtött anyagokat.

Főtámogatók

KEDVENCEINK