Idén 30 éves a Báthory István Alapítvány, mely megalakulásának évében rendezte meg az első Báthory Napokat a szilágysági Magura alatt lévő Szilágysomlyón, hét éve a város híres szülöttjének, Báthory István fejedelem tiszteletére a város önkormányzata ezzel párhuzamosan megrendezi a Báthory Festet.
Szilágysomlyón tavaly decemberben meghirdetett Báthory Emlékév 2021 eseménysorozat vasárnap, a helyi katolikus templomban hivatalosan is lezárult Böjte Csaba atya, ferences rendi szerzetes advent második vasárnapi ünnepi miséjével.
Az előző évekhez hasonlóan az idén is megemlékeztek Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király születésnapjáról, mintegy ,,hidat építve ezáltal múlt és jelen között” – mondta Kovács Zoltán Zsolt, a Báthory István Alapítvány elnöke a 29. alkalommal megszervezett szilágysomlyói Báthory Napokon.
Kolozsvár felől érkezve, néhány kilométerrel Zilah után, a Meszes dombjairól lelátni egy völgybe, ahol súlyos vértekben függetlenségükért és megmaradásukért küzdöttek egykoron Báthory István csapatai. A fejedelem emlékét ma is hűen őrzik az ott élők.
További vizsgálatok erősíthetik vagy cáfolhatják meg, hogy a Báthory család egyik tagjának a sírjára bukkantak idén májusban Szilágyperecsenben. Kedden folytatódnak az ásatások, a régészek és a helybéliek abban bíznak, hogy több kérdésre választ kapnak, és újabb régészeti leleteket találnak a kutatók.
A szilágysági Magura-domb lábánál festői környezetben fekszik Báthory István erdélyi fejedelem, Lengyelország királyának szülővárosa, aki messzi földre vitte Szilágysomlyó jó hírnevét. A Báthoryak egykori vára és a hozzá tartozó bástyák büszkén mesélnek a régmúltról, és kíváncsian tekintenek a jövő felé. A település Szilágy megye második legnépesebb városa, a legutóbbi statisztikai adatokat nézve a magyarság aránya … olvasásának folytatása