//
archívum

Belügyi Népbiztosság – NKVD (XX)

This tag is associated with 9 posts

Korosztenyi szempont – Maszol

Apai nagyapámat nem ismertem. Jószerint édesapám sem emlékezett rá: hétéves volt, amikor deportálták. Nagyapám nem volt arisztokrata. Nem volt kulák. Még a fronton sem szolgált, túl volt a harmincadik évén, három kisgyereke volt, így nem sorozták be. Szántott, vetett, aratott Kézdialbison. Alig értesülhetett arról, hogy Románia átállt a Szovjetunió oldalára, amikor 1944 őszén megjelentek a … olvasásának folytatása

Hírdetés

Nagyapáink is köztük lehetnek? Húszezer romániai elhurcoltat azonosítottak Oroszországban – Főtér

Több mint egy évtizedig tartott a munka. Hogy mi a helyzet az erdélyi magyar hadifoglyokkal és deportáltakkal, arról Benkő Levente történészt kérdeztük.

Az amnéziás Kuzmin nagykövet – România liberă

Az oroszok továbbra is megpróbálnak hülyének nézni minket és lenyomni a torkukon a saját misztifikáló történelemváltozatukat, mely eltér attól, amit mi itt, Romániában átéltünk.

Az új konzervatívok vesztes kártyája – Adevărul blog

Az a pezsgés, amellyel a politikai pártok megjelennek és – elkerülhetetlen módon – eltűnnek, kétségtelenül a román demokrácia egészségének a jele. Az, hogy vannak emberek, akik új politikai mozgalmak alapjait rakják le és mások követik őket, ezekbe az új konstrukciókba fektetve reményeiket arról árulkodik, hogy a társadalom aktív része – politikai értelemben – nem fásult … olvasásának folytatása

A sztálinizmus kárpátaljai áldozatainak emléket állító múzeum nyílt Ungváron – ujszo.com/MTI

A GULÁG-GUPVI Emlékév keretében, a Gulág Emlékbizottság támogatásával megnyílt a sztálinizmus kárpátaljai áldozatainak emlékmúzeuma csütörtökön Ungváron.

PSD-s szenátor: az antikommunista ellenállók csak ártottak, Churchill Sztálinhoz hasonló gyilkos volt – Krónika

Vita alakult ki Bukarestben a kommunistaellenes harcosok szerepéről. Şerban Nicolae, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora egy hétfői bizottsági meghallgatáson arról beszélt: a kommunista hatóságok ellen fegyveres harcba bocsátkozó ellenállók valójában az ország érdekei ellen küzdöttek, Winston Churchill egykori brit miniszterelnököt pedig Sztálinhoz hasonló gyilkosnak nevezte. Kijelentése miatt kedden számos bírálatot kapott.

„Hódolat Katalóniának” – maszol.ro

Az, ami ma Katalóniában történik, fájdalmas déja vu. Könyvtáram mélyéről – már csak a tartomány neve (Katalónia) miatt is, mely 71 éves elmém „jóvoltából” fokozatosan átláthatatlan labirintussá bonyolódik – előhalásztam George Orwell: Hódolat Katalóniának című, kevesek által ismert, mert könyvtárainkból egykor szigorúan kitiltott, s minálunk magyarul soha meg sem jelent munkáját. És újraolvastam. A döbbenet … olvasásának folytatása

Hýbl: Az ártatlan áldozatok lemészárlására a Svéd sáncokon Ludvík Svoboda adta ki a parancsot – Felvidék.ma

A Ligetfalui Polgári Társulás és a Pozsonyi Balassi Intézet, valamint a Kárpát-medencei Értékmentő Alap szervezésében július 1-jén megrendezésre kerülő konferencián, amely a 2017 – Az évfordulók éve címet viseli, František Hýbl cseh történész lesz az egyik előadó, akinek az előadása a tömeggyilkos Karol Pazúrról szól majd.

A málenkij robot és a felvidéki magyarok – ujszo.com

2016. november 23-án a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet kezdeményezésére Kisgéres községben felavatták a málenkij robotra és a szovjet gulagokba elhurcolt szlovákiai magyarok emlékművét. Történetüket mára csaknem elfelejtettük, pedig a kegyetlen munkatáborokban sokan vesztették életüket.

Főtámogatók

KEDVENCEINK