//
archívum

Benedek István (média)

This tag is associated with 569 posts

Vészcsengők – Népújság

Nem kapkodják el a politikai válság megoldását a döntéshozók, eddig arról sikerült dönteni, hogy a bizalmatlansági indítvány szavazásával kivárják az alkotmánybíróság döntését. Nem hallják közben az egyre gyakoribb vészcsengőket.

Rendesen befűtve – Népújság

Minden jel arra mutat, hogy forró tél elé nézünk, elsősorban az egekbe szökő energiaárak miatt. Nemcsak a villanyáram drágul, hanem a gáz is, és mindkettő lehetne jóval olcsóbb, ha az illetékesek okosabban sáfárkodtak volna a rendelkezésre álló lehetőségekkel. A villanyáram részben a rossz piaci szerkezet miatt drágább az indokoltnál. Hasonló a helyzet a gáz esetében … olvasásának folytatása

Baráti pofon – Népújság

Még csak a héten készül elfogadni az őszi költségvetés-kiigazítást a kormány, de a tervezet már kemény kritikát kapott a költségvetési tanács részéről. Ebben az az érdekes, hogy ennek a fórumnak a vezetője a liberálisokhoz és a kormányfőhöz is közel áll, ennek ellenére nem finomkodott velük.

Olcsóból drágát – Népújság

A gázárak növekedéséről már írtunk a napokban, de nem jobb a helyzet az áram esetében sem, ami szintén egyre többe kerül. Itt a lényeges különbség a gázzal szemben az, hogy annak ellenére is magas az ár, hogy az itthon előállított villamos energia túlnyomó része olcsó forrásból származik. De ha esztelenül szervezik meg a piacot, illetve … olvasásának folytatása

Csontvázak a szekrényből – Népújság

A helyzet fokozódik – állapítaná meg joggal Virág elvtárs, a kormányfőhöz kötődő botrányok sorát látva. Kezdetben volt egy diákkori ittas vezetés, ami semmiképp sem szép, de kellő enyhítő körülmények mellett még elmegy, pláne, ha az emberfia megbánást is tanúsított. Viszont egy pénzügyi karriert építgető ember esetében egy rendezetlen banki tartozás elől kereket oldani már sokkal … olvasásának folytatása

Liberális lövészárkok – Népújság

Komolyabb politikai kultúrával rendelkező tájakon nagy botrányt kavarna egy olyan hír, hogy ittas vezetésen kapták rajta, és fogdába is zárták az ország miniszterelnökét. Bár még ott is mérsékelné a „leleplezés” súlyát, hogy a szóban forgó tett húsz éve történt, egy másik földrészen. Viszont nálunk, ahol még az ország akkor épp hivatalban levő főtengerésze is hortyogott … olvasásának folytatása

Progresszívék esete a valósággal – Népújság

Néhány napja kitalálta a kisebbik román kormánypárthoz tartozó gazdasági miniszter, hogy adómentessé kellene tenni a minimálbért. Ez politikusoknak hálás téma, mert népszerűségi jó pontokat lehet vele szerezni, főleg egy olyan országban, ahol a munkavállalók jelentős része minimálbérrel van fizetve, az utóbbi évtizedek kormányai „eredményes” gazdaságpolitikájának következményeként. De ebből egyelőre legfeljebb meddő vitatéma lesz, adócsökkentés kevésbé.

Egyoldalú keménykedés – Népújság

Friss hír szerint erélyesen fellépne a rendőrség az agresszív járművezetőkkel szemben, az utóbbi idő különösen véres közúti baleseti statisztikái láttán. Ez rendben is volna, de ennél még többet kellene tenni, hogy az egyszerű közlekedés ne hasonlítson többé a túlélőversenyhez.

Diploma vándortarisznyában – Népújság

Rég megszokhattuk már, hogy az európai országokra kiterjedő felmérésekben rendszerint a mezőny végén kullogunk, ha jó dolgokról van szó, viszont a negatív statisztikákban általában vezetjük a listát. Most ismét itt egy felmérés, a külföldön dolgozó diplomásokról, amiben utcahossznyival verünk mindenkit.

Kártérítős kabaré – Népújság

Már a kiíráskor világos volt, hogy a kormány csak színleli a járvány nyomán érkező gazdasági válságban egyik leginkább érintett ágazat, a vendéglátósok kártérítését, és ezt már az első adatok is pontosan visszaigazolták. Sokkal kevesebben igényeltek támogatást, mint ahányan jogosultak lettek volna rá, és azoknak sem lesz elég a programra szánt, eleve kevés pénz.

Főtámogatók

KEDVENCEINK