//
archívum

Bukarest (általános)

This tag is associated with 289 posts

Bukaresti könyvbemutató és kiállítás – Háromszék

A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének (SZMÚE) kiadásában tavaly megjelent Gúnyhatár – Léphaft-karikatúrák körülírva (Illyefalva, 2021) és a Múltból jövendőt – Történelem hazulról (Sepsiszentgyörgy, 2021) című köteteket nemrég Bukarestben a Petőfi-házban mutatták be, ahol megnyílt Huszár Szilamér #40 című fotókiállítása is.

Energetikai és élelmiszerbiztonságért tüntettek a szakszervezetek Bukarestben – Krónika/MTI

A Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) több ezer tagja tüntetett szerdán Bukarestben energetikai- és élelmiszerbiztonsági, az ukrajnai háború negatív hatásait ellensúlyozó kormányzati intézkedéseket követelve.

Bűncselekmény lett a szemétégetés, szigorítottak a tarlóégetésre kiszabható bírságokon – Krónika

Egy szerdán elfogadott sürgősségi kormányrendelet értelmében tilos minden fajta hulladék, anyag vagy tárgyak felgyújtása, valamint a szemét elásása Romániában. Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter szerint ezekért vagy a hulladék nem megfelelő helyen történő kidobásáért nemcsak pénzbírság, hanem akár 3-tól 5 évig terjedő börtönbüntetés is kiszabható.

Gyúlékony anyagokat tartalmazó tartályokat találtak az orosz nagykövetség kerítésének csapódó autóban – Krónika

A szerda reggel a bukaresti orosz nagykövetség kerítésének csapódó személygépkocsiban, amelynek sofőrje életét vesztette, gyúlékony anyagokat tartalmazó tartályokat találtak – nyilatkozta az ügyet vizsgáló ügyész.

Autójával az orosz nagykövetség kerítésébe hajtott egy bukaresti férfi, majd felgyújtotta magát – Krónika

Autó csapódott szerda reggel Oroszország bukaresti nagykövetségének kerítésébe. A jármű kigyulladt, a sofőr nem élte túl.

Ukrajnáról neveztetné el a bukaresti orosz nagykövetségnek helyet adó utcarészt az ukrán külképviselet – Krónika

A Pavel Kiseljov – franciás átírással – Kiseleff – orosz tábornokról elnevezett bukaresti Kiseleff út egy szakaszának Ukrajna útra történő átnevezését szorgalmazó petíció aláírására buzdítja a romániai lakosságot Ukrajna bukaresti nagykövetsége.

Családias hangulat, ahol mindig kapsz segítséget – diákok a bukaresti Ady Endre Líceumról – Maszol

A bukaresti Ady Endre-líceum tanulói abban egyetértenek, hogy nagyrészt szüleik hatására iratkoztak be a magyar nyelvű tanintézetbe, ugyanis elsőként ők szorgalmazták a magyar nyelven tanulást. Mint mondják, ezt azóta egyáltalán nem bánják, mert így a román mellett tökéletesíteni tudtak egy másik nyelvet is, ami mindenképpen formálta őket, és amit a jövőben is hasznosítanak. Az Ady-iskolát … olvasásának folytatása

Lövedék a múltból – Népújság

Reggel beültünk az autóba, próbáltuk indítani, szerussz. Enyhe dühöngés, mínusz 15 fok, tovább köszörül a szerencsétlen indítómotor, míg végül valahogy beröffen a faros százas Škoda, és összetéveszthetetlenül vartyog a maga különleges kipufogórendszerén keresztül. Fűtés nuku. Elindulunk szép lassan, a régi Tudor-beli kacskaringós lejtőn kétujjnyi a jég, só az asztalon sincs lassan, nemhogy az úton.

Az utolsó hónap huszonkettedik napja – Nyugati Jelen

E sorok írója megérte, már akkor sem igazán fiatal, két évtizedes tapasztalatú újságíróként 1989 decemberének 22. napját.

Ballai Zoltánra, az 1989-es események kolozsvári hősi halottjára emlékeznek – Krónika

Kolozsváron is megemlékeznek az 1989-es decemberi eseményekről: a Korzo Egyesület szervezésében kedden 18 órakor a Nagyszamos/Iașilor utca 6 szám alatt információs pannót helyeznek ki arra az épületre, amelyben Ballai Zoltán, a forradalom hősi halottja élt.

Főtámogatók

KEDVENCEINK