Hogy a nyugat-európai migránsok („hivatalosan” az egytől-egyig menekültek) integrációjának folyamata korántsem olyan zökkenőmentes, mint amilyennek a nyugati sajtó szeretné beállítani, azt legvilágosabban talán az Özoguz-botrány világíthatja meg.
Egyértelműen látszik, hogy új, modern világunkban, alkalmazkodni kell a haladó, szabadelvű, liberális irányzatokhoz, és a sportban is új szabályokat kell bevezetni azért, hogy mindenki egyenlő esélyekkel versenyezhessen. Elgondolkodtam azon, hogy a futballt is alaposan meg kell reformálni, és azt is, hogy húsz év múlva miként fog lezajlani egy futball-Európa-bajnokság. (Mármint, ha akkor még lesz Európa.)
A jóléti állam szimbólumának számító Svédországban is a migráció lett a parlamenti választás egyik meghatározó témája: abban az országban, amely talán a legmesszebb van a Földközi-tengeren most leginkább Olaszországba vezető menekültútvonaltól.
Az ismert iszlámkutató és újságíró drámainak tartja a helyzetet, de elutasítja a pánikkeltést. Sayfo Omarral nemrég megjelent könyve kapcsán beszélgettünk az integráció és a bevándorlókérdés összetettségéről.
Nem a ruha teszi az embert, szoktuk mondani. Mégis, hogyan lehet egy ruhadarab egyszerre a muszlim nők identitásának jelképe, a társadalmi státus kifejezője, ugyanakkor az elnyomás és az ellenállás szimbóluma is?
A berlini tragédia annak a bizonyítéka, hogy a multikulturalizmus és a túlzott nyitottság más kultúrák felé csökkenti az európai államok biztonságát – mondta Andrej Danko, az SNS elnöke.