//
archívum

Csomortányi István (EMNP – Bihar; – EMGESZ; – SZLE)

This tag is associated with 350 posts

Az EMSZ vezetői a MÁÉRT ülésén – ehír

A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tegnapi, a budapesti Várkert Bazárban megtartott ülésén részt vett Mezei János, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke és Csomortányi István, az EMSZ elnökhelyettese is – közölte ma az újan bejegyzett erdélyi magyar párt sajtóirodája. Az EMSZ vezetőinek aktív jelenléte a magyar kormány, a magyarországi parlamenti pártok, valamint a képviselettel rendelkező határon túli magyar … olvasásának folytatása

Hírdetés

Erdély-központú politizálás kell! – Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Szövetség alelnöke az új pártról – Erdélyi Napló/+

Immár végleges bírósági döntés mondja ki az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt egyesülését Erdélyi Magyar Szövetség néven. Az EMSZ alelnökével, Toró T. Tiborral az új párt előtt álló feladatokról és az RMDSZ-hez fűződő viszonyukról beszélgettünk.

Kétszereplőssé vált az erdélyi magyar politikai préri: bejegyezték az Erdélyi Magyar Szövetséget – Krónika/+

Gyakorlatilag hároméves, a valóságban azonban harmincéves folyamat ért véget azzal, hogy hivatalosan is bejegyezték az Erdélyi Magyar Szövetséget (EMSZ). A Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) fúziójából létrejött új politikai alakulat a 2024-es önkormányzati választásokon már jelölteket indít.

A kézdiszéki Dálnoktól az érmelléki Mihályfalváig – ehír/+

Az ősi székely faluban, Dálnokon az Erdélyi Magyar Szövetség felajánlásából sikerült egy székely zászlót felhúzni a református templom udvarán. A székely nemzeti jelkép avatása istentisztelettel kezdődött, majd ezt követően a meghívott vendégek beszédeit hallgathatta meg a közönség. A zászlóavatón felszólalt Bálint József megyei elnök, Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő, Csomortányi István országos elnök és vitéz Fazakas … olvasásának folytatása

Autonómia: egyetlen esélyünk a túlélésre és a felemelkedésre – ehír/+

Az 1988 novemberében Budapesten megalakult Erdélyi Szövetség gondozásában jelent meg nemrég A svájci Jura kanton autonómiája, harca önrendelkezéséért című, eredetileg francia nyelven kiadott kötet. A magyar nyelvű kiadás nagyváradi bemutatójára október 19-én kerítettek sort a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Egyesület közös szervezésében.

„Eltévelyedés és megalkuvás nélkül” az autonómiáért: napirenden tartják az önrendelkezés ügyét – Krónika/+

A jelenlegi háborús helyzetben is terítéken kell tartani az autonómia kérdését, hiszen az erdélyi magyarok sem akarnak mást, mint ami számos más európai országban élő őshonos közösségnek megadatott – hangzott el egy, az önrendelkezés témájában szerdán Nagyváradon megtartott sajtótájékoztatón.

Váradon tanácskoztak az autonomisták – Erdon/+

Az erdélyi magyarságnak semmivel több igénye nincs a román állammal és a többségi nemzettel szemben, mint ami Európában már létezik, és bevált, hangsúlyozta szerda délután Nagyváradon Szili Katalin, a határon túli autonómiaügyekért felelős magyar miniszterelnöki megbízott.

Szili Katalin: a válságok miatt rosszabbak a kisebbségi jogérvényesítés esélyei – Maszol/MTI/+

Szili Katalin szerint a világjárvány, a háború, a gazdasági, és energiaválság körülményei közepette gyengébbek a kisebbségi jogérvényesítés esélyei, de a célokról lemondani nem lehet, ezeket zárójelbe tenni nem szabad.

Polgári műhelytábor előzte meg a marosvécsi kastélynapot – ehír/+

Pénteken és szombaton az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt tisztségviselői és munkatársai a marosvécsi Kemény-kastélyban tartották meg műhelytáborukat, mely nemcsak – a járvány utáni – újbóli találkozás lehetőségét és a jövőbeli feladatok megvitatását kínálta, de egybeesett az V. Marosvécsi Kastélynappal, valamint a kastélykertben található, felújított Helikon-asztal ünnepélyes átadásával is.

Feltüntethetik a magyar történelmi utcaneveket Nagyváradon – Szabadság/+

Jó esély van arra, hogy Nagyváradon a magyar történelmi utcaneveket is feltüntetessék a hivatalos utcanevek mellett. Erre a nagyváradi részvételi költségvetés keretében kerülhet sor, a szavazáson ugyanis az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kezdeményezése megszerezte a helyi lakosság támogatását. Bár végeredményt még nem hirdetett az önkormányzat, a szavazás alakulásának ismeretében valószínűsíthető, hogy a kétnyelvű utcanévtáblák projektje … olvasásának folytatása

Főtámogatók

KEDVENCEINK