//
archívum

deportálások

This tag is associated with 217 posts

Darabkákból összerakni a világháborús nagytotált – Papp Annamária történész a magyar katonák új internetes adatbázisáról – Krónika

Minden olyan kezdeményezés üdvözlendő, amely közelebb visz bennünket múltunk megismeréséhez, így a második világháborúban hősi halált halt magyar katonák nemrég elindult internetes adatbázisa is, ezért is jelentős a januárban bemutatott, bárki által elérhető adattár – mondta el a Krónika megkeresésére Papp Annamária kolozsvári történész, a Gulag-Gupvi Kutató Nemzetközi Társaság tagja. Kifejtette, szinte nincs olyan erdélyi … olvasásának folytatása

Párhuzamosan tevékenykedő holokausztkutatók? – ehír

Az éppen elmúlt év végén meglepetéssel olvastam a következő híradást: „A Román Akadémia tudatja az Antiszemitizmus- és Holokausztkutató Csoport 2021-es év kezdetétől való működését, amelynek összetételében a Román Akadémia intézményei keretében tevékenykedő kutatók kaptak helyet.”

„Már a nemzetközi szervezetek számára sem annyira fontosak a kisebbségek jogai”- Maszol

Megszólalt a héten az Azonnaliban Fiala-Butora János szlovákiai magyar nemzetközi jogász, ismert emberi jogi és kisebbségvédelmi szakértő és interjút adva az internetes hírportál munkatársának, Renczes Ágostonnak rávilágított arra, hogy melyek a fő problémák a felvidéki magyarok jogaival és miért véli úgy számos ott élő honfitársunk, miszerint ezek tulajdonképpen rendben vannak. A nagyinterjúból egyebek mellett képet kapunk arról, miért … olvasásának folytatása

Potápi: 20. századi traumáinkra emlékezni gyász, de egyben összetartozásunk hitvallása is – Krónika/MTI

Huszadik századi traumáinkra emlékezni gyász, de egyben összetartozásunk hitvallása is – hangoztatta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hétfőn, a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja alkalmából rendezett online megemlékezése.

A Beneš-dekrétumok és az EU mindenféle diszkriminációra instant ágaskodó farka – Főtér

Mostanában (egész pontosan március 28-án) „ünnepeltük” a II. világháború utáni Ká-Európa talán egyetlen valóban fasisztának nevezhető országa, Csehszlovákia híres-hírhedt kisebbségirtó törvényei, a Beneš-dekrétumok megszavazásának 75. évfordulóját.

Naivitás – Bukaresti Rádió

Nem tudunk eléggé naivak lenni. Én már jóideje tudok az ujgurok kínai tragédiájáról. Ismerek vallomásokat, szatelitfelvételeket, azt a nyelvet, melyen a leleplezések nyomán a kínai hatalom Nyugatnak szánt tévéadásaiban és a „jelenségről” kiadott „fehér könyvében” beszámol.

Korosztenyi szempont – Maszol

Apai nagyapámat nem ismertem. Jószerint édesapám sem emlékezett rá: hétéves volt, amikor deportálták. Nagyapám nem volt arisztokrata. Nem volt kulák. Még a fronton sem szolgált, túl volt a harmincadik évén, három kisgyereke volt, így nem sorozták be. Szántott, vetett, aratott Kézdialbison. Alig értesülhetett arról, hogy Románia átállt a Szovjetunió oldalára, amikor 1944 őszén megjelentek a … olvasásának folytatása

Mert mertek másak lenni… – Szabadság

Nem lehetünk elég hálásak azért, hogy mind ez idáig gyermekeinknek nem kellett megtapasztalniuk azt, hogy mit is jelent diktatúrában élni. Nincs olyan család, amely így vagy úgy, valamilyen formában ne szenvedte volna meg a kommunista rendszer több mint négy évtizedes szörnyűségeit.

Emléktábla-állítással emlékeztek Nagyváradon a kommunizmus áldozataira – Maszol

Emléktáblát lepleztek le csütörtökön, a kommunizmus áldozatainak emléknapján a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) és az RMDSZ közös szervezésében a nagyváradi egyházkerületi székház falán.

„Kiket kiirtott az idő gazul” – Nagyváradi múltidézés a kommunizmus áldozatainak magyar emléknapján – Krónika

Nagyváradon ebben az évben is a volt református püspöki palotában, azaz a mai Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarában található emléktáblánál tartott rövid tisztelgő múltidézést a kommunizmus áldozatainak magyar emléknapján az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete.

Főtámogatók

KEDVENCEINK