//
archívum

egészségügyi korlátozások

This tag is associated with 3235 posts

A másodrangúként kezelt magyarokra is ráirányította Gál Kinga az Európai Parlament figyelmét – Krónika/MTI/+

Az Európai Bizottság hatáskörén belül hatékony jogi eszközökkel rendelkezik a kisebbségek védelmére – jelentette ki Sztella Kiriákidisz uniós biztos az Európai Parlament csütörtöki plenáris ülésén.

Nem feledhető az elnök cinizmusa – Háromszék/v

Mintha mi sem történt volna – ez az üzenete a bukaresti legfelsőbb bíróság határozatának, mely eltörölte a Klaus Iohannis államfőre magyarellenes gyűlöletbeszédért kirótt bírságot.

Gyűlöletbeszéd, az nincs! – Kuti János/v

A Velencei Bíróság is megmondta, hogy nálunk: „általában véve jó irányba mutatnak az új igazságügyi törvények”. Ezt saját szemünkkel is láthatjuk, ha megnézzük a Legfelsőbb Bíróság legutóbbi döntéseit.

Asztalos Csaba Iohannis felmentéséről: Ez után a döntés után már nem tudom, mi minősül gyűlöletbeszédnek Romániában – Transtelex/+

„Szomorúnak tartom és értetlenül állok ez előtt a döntés előtt, mert meg vagyok győződve arról, hogy az államfő nyilatkozata meghaladta a szólásszabadság határait” – nyilatkozta Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke a Transtelexnek azt követően, hogy a Legfelsőbb Bíróság és Semmítőszék eltörölte a „Jó napot kívánok, PSD!” beszédért Iohannisra kiszabott bírságot.

Hírdetés

Eltörölték az államfőre magyarellenes gyűlöletbeszédért kirótt bírságot / FRISSÍTVE: Antal Árpád polgármester reakciója – Háromszék/+

Eltörölte a legfelsőbb bíróság azt a bírságot, amelyet az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) rótt ki két éve Klaus Iohannis államfőre magyarellenes gyűlöletbeszéd miatt.

„Ionapotchivanoc”: eltörölte a legfelsőbb bíróság a Iohannisra magyarellenes kirohanása miatt kiszabott bírságot – Krónika/+

Nem kell kifizetnie Klaus Iohannis államelnöknek a diszkriminációellenes tanács által kiszabott 5000 lejes bírságot a bukaresti legfelsőbb bíróság ítélete alapján. A román államfőt ama kijelentése miatt büntették meg, miszerint „a PSD kiárusította Erdélyt a magyaroknak”.

Egy szoborállítás történetéről – kissé másként a marosvásárhelyi Bethlen Gábor-emlékesten – Krónika/+

Bethlen Gábor életének néhány kevésbé ismert fejezetéről és a marosvásárhelyi szoborállítás kálváriájáról szóló kiselőadással és rövidfilmmel adóztak az erdélyi fejedelem emlékének a helyi RMDSZ azóta lemondatott vagy félreállított vezetői.

Lehull a maszk – Maszol/v

Vagy inkább fel kell azt újra tenni? Ausztriában újra visszavezetnék az FFP2-es maszk viselését. Pontosabban mindenhova újra kiterjesztenék azt, hiszen a közszállításban eddig is kötelező volt annak viselése. Ismét Covid-hullámról beszélnek Ausztriában: naponta megint több, mint tízezer új esetet regisztrálnak és ismét húsz-harminc a halott.

A Székely Nemzeti Tanács kivár a benyújtással – Háromszék/+

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nem szeretné, hogy az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság lesöpörje az asztalról a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezését, ezért kivár a dokumentum benyújtásával – derült ki azon a sajtótájékoztatón, melyet Izsák Balázs elnök tartott sepsiszentgyörgyi székházukban, kétnapos székelyföldi tájékozódó útjuk befejezéseként.

A Székely Nemzeti Tanács kivár a nemzeti régiókért indított sikeres európai polgári kezdeményezés benyújtásával – Krónika/MTI/+

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nem szeretné, hogy az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság (EB) egy-két hónap alatt lesöpörje az asztalról a nemzeti régiókért indított és 1,2 millió polgár által támogatott európai polgári kezdeményezését, ezért kivár a dokumentum benyújtásával – jelentette ki Izsák Balázs SZNT-elnök kedd délutáni sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján.

Főtámogatók

KEDVENCEINK