Néhány héttel ezelőtt a semmiből a Román Kereskedelmi és Iparkamara egy csomó munkaadói szervezet támogatásával sajtóközleményt adott ki, amelyben kijelentette, hogy Románia közigazgatási-területi átszervezése feltétlenül szükséges és sürgős. És hogy bizonyítsák, hogy alaposan felkészültek, a kamarai fiúk és lányok, valamint az őket támogató többi munkáltatói szervezet bejelentik, hogy csak 15 megye maradhat, az általuk kijelöltek … olvasásának folytatása
A pénzügyi szakemberek azt mondják, hogy bizony meg kellene műteni az ország térképét, és úgy szabni-varrni a megyéket, hogy a 42-ből csak 15 maradjon, mert az ország településeinek 96 százaléka több pénzt költ el, mint amennyi a bevétele.
Takarékossági megfontolásokból javasolta Románia közigazgatási átszervezését a kereskedelmi és ipari kamara (CCIR) központi vezetősége, és a kezdeményezést egy malom- és pékipari, egy építőipari, egy mezőgazdasági, egy turisztikai, egy fuvarozói, egy szőlőművelési, illetve egy értékpapír-kereskedői tömörülés is támogatja.
A Demokrácia Központok tevékenységét az Eurotrans Alapítvány veszi át, az udvarhelyszéki kiszállásokat az igények függvényében akár növelni is tudják. Hargita megyében kiírták a megyei kulturális pályázatokat és vannak fontos változások is – számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, az udvarhelyszéki RMDSZ-szervezet elnöke.
Az OTP Bank Románia április 13-án, csütörtökön elkezdi a Szülőföldön magyarul program részeként nyújtott támogatások ütemezett kifizetését – tájékoztatta szerkesztőségünket szerdán a pénzintézet.
Megjelentek a nemzetpolitikai államtitkárság Szülőföldön magyarul programjának idei felhívásai, amelyek értelmében az eddigi 22 400 forintról 100 ezer forintra emelkedik a külhoni magyar gyerekek oktatási-nevelési támogatása – jelentette be Potápi Árpád János kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
A magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság külhoni partnereivel és szakmai együttműködésben a Design Terminállal 2019 óta működteti a Külhoni Nagyvállalkozói Mentorprogramot.
Még 33 év után is sűrű homály fedi Marosvásárhely fekete márciusának titkait, okozóinak kilétét. Ezért jó, hogy a történtekről néha a „szakértők” fellebbentik a fátylat, hogy mi is világosabban lássunk.
Még a Magyar Távirati Iroda nevű budapesti állami hírügynökség ingerküszöbét is elérte az RMDSZ párttelevíziójának, az Erdélyi Magyar Televíziónak (ETV) egyik tegnapi műsora. A Metszet című félórás összeállításban az 1990. március 19-20-án Marosvásárhelyen történt eseményekkel, az ún. fekete márciussal foglalkoztak, gondosan kerülve az azóta történelmileg igazolt megállapítást: egy magyarellenes pogromot rendezett ott és akkor a nemzetállmi, kommunista … olvasásának folytatása
Hosszú évtizedek után 33 évvel ezelőtt ünnepelhette meg végre szabadon az erdélyi magyarság március 15-ét. Az öröm azonban nem tartott sokáig, négy nappal később tört ki a marosvásárhelyi véres etnikai összecsapás, a fekete március.