Valaki azzal vádolt, hogy oroszbarát vagyok. Ez érthető. Egy bizonyos világnak nagy szüksége van erkölcsi kényelemre, és ezt a másoknak tulajdonított aljasságokból meríti. Hogy enyhítsem ezt a szenvedést, kész vagyok kísérletképpen feláldozni magam. Tehát: mit jelent oroszbarátnak lenni?
Olvasom a sajtóban megjelent, a rádióban, televízióban elhangzó híreket, maholnap már nem tudom, melyiknek adjak hitelt. Mint a kommunizmusban született viccben a jereváni rádió közismert hírében a Moszkvában osztogatott Ford személygépkocsikról. A hír igaz, csak…
Rémisztő hírek érkeznek az európai országok száguldó inflációjáról és a várható gazdasági visszaesésről, eközben az Európai Unió vezetőinek továbbra is sincs elképzelése arról, mi lesz az öreg kontinenssel, ha az orosz–ukrán háború akár évekig is elhúzódik. Aki tehetné, annak nem fűződik érdeke a békekötés kikényszerítéséhez, a békét követelő néhány európai állam – közöttük Magyarország – … olvasásának folytatása
Valószínűleg a romániai magyar tévénéző is értesült róla, hogy két orosz komikus (név nincs, bár a világhírt kétségtelenül megérdemelnék) – Vitali Klicskónak, a híres sportembernek és egyben Kiev polgármesterének kiadva magát – telefoninterjút készített Karácsony Gergely budapesti polgármesterrel, s a jeles politikus kérdéseikre csupa olyan választ adott, melyeknek a nők bálványaként nyilvántartott politikus nyilvánosan mindig … olvasásának folytatása
Európán Hitler bukása óta nem tapasztalt gyűlölethullám söpör végig. A nyilvánosságban is gyakran szereplő magyar történész, Gerő András jegyezte meg a M5 kitűnő vitaműsorában, az Ez itt a kérdés címűben, hogy az, ahogyan az ukránok és nyomukban az európai államok Oroszországhoz, és ami még rettenetesebb, az egyes orosz állampolgárokhoz viszonyulnak, alig különbözik a legszélsőségesebb antiszemitizmustól. … olvasásának folytatása
Ha bárhol Európában meghallgatjuk a híreket, két dolgot tárgyalnak mindenekelőtt, az Ukrajnában zajló háborút, és az energiaválságot. Végtelenül szomorú, lehangoló.
A kormány nemzeti konzultációt indít az Unió Oroszország elleni gazdasági szankcióinak kérdésében. Remek taktikai lépés. A nemzeti konzultáció képlete végső soron nagyon egyszerű: adott egy húsba vágó kérdés, amiben a kormány a normalitást, a józanságot, a nemzeti érdeket képviseli, mint például a migráció, a családvédelem, a globalista térfoglalás.
A békeszerető ember (sajnos nem mind vagyunk azok) már a szó szoros értelmében retteg a tévé hírműsoraitól, vagy a lapok hírrovataitól. Nem pusztán az orosz–ukrán háború végeérhetetlen szörnyűségei miatt, de amiatt is, hogy nincs nap, melyen nem bukkannának fel újabb és újabb háborús konfliktusok. A legtöbb ember számára 100-200 halott lassan már annyi, mint néhány … olvasásának folytatása
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének legutóbbi évösszefoglalóján a teljes brüsszeli apparátus ukrajnai színekbe öltözve tiltakozott az ukrán demokrácia elleni orosz agresszió ellen. Ha a giccs határát súroló színpadias külsőségektől eltekintünk, joggal. Oroszország tényleg megbocsájthatatlan hibát követett el, amikor hadüzenet nélkül megtámadta Ukrajnát. S ez akkor is igaz, ha Oroszországot a NATO jó … olvasásának folytatása
Bogdan Aurescu külügyminiszter szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök „nagyon elszámította magát” az ukrajnai háborúval kapcsolatos terveivel, és ahelyett, hogy megosztotta volna a NATO és az EU tagállamait, „hozzájárult a példátlan egységükhöz”.