//
archívum

etnocídium (általános)

This tag is associated with 87 posts

„Tolerancia, békés együttélés”. Iohannis és Ciucă szót nem szólt a németek kiárusításáról a szász fesztiválon – Krónika

A kisebbségei jogok „megvédéséről”, minél befogadóbb és toleránsabb társadalom kiépítéséről értekezett Klaus Iohannis államfő és Nicolae Ciucă miniszterelnök egy szász rendezvényen, az erdélyi németek három évtizeddel ezelőtti kiárusításáért azonban egyikük sem követte meg a mára vészesen megfogyatkozott közösséget.

Iohannis + Ciucă + Románia + nemzeti kisebbségek = szerelem – Főtér/+

Románia egy kisebbségvédelmi mennyország – ez derül ki Iohannis és Ciucă kijelentéseiből

Kisebbségi szélmalomharc Európában – Krónika/v

Az elmúlt öt év romániai kisebbségvédelmi fejleményeiről tájékoztatta nemrég az RMDSZ delegációja az Európa Tanács illetékes szakértői testületét, amely június végén Romániába látogatott.

Üvegplafon – Székely Hírmondó/v

Szemléletes és különösen találó képpel él a Bálványos Intézet most összeállított árnyékjelentésében, amit ahhoz a jelentéshez csatolnak, amit az Európai Tanács szakértői készítenek immár ötödik alkalommal a romániai kisebbségi jogok helyzetéről.

Szilágyi Péter: a magyarságnak ki kell állnia a jogaiért, a megmaradásért és a szülőföldön való boldogulásért – Krónika/MTI/+

A Kárpát-medencében élő magyarságnak ki kell állnia a jogaiért, a megmaradásért és a szülőföldön való boldogulásért – hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten.

A kisebbségvédelem helyzetéről tájékoztatta az Európa Tanács képviselőit az RMDSZ – Krónika/+

Az elmúlt öt év kisebbségvédelmi fejleményeiről tájékoztatta az RMDSZ delegációja a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény szakértői testületét, amely június végén Romániába látogatott – áll a szövetség csütörtöki közleményében.

Büntetni akart a székely himnusz miatt, közben kiderült róla, hogy egy csaló és elítélték urániumcsempészés miatt – Főtér/+

Kezd visszaütni a Román Jégkorong-szövetségre (FRHG) a májusban kirobbantott székelyhimnusz-botrány: a Novák Károly sportminiszter által elrendelt ellenőrzés az első hírek szerint pofátlan csalássorozatra derített fényt. A főkolompos a szövetség elnöke volt.

Tervezet: csak olyan személyek lehessenek iskolaigazgatók Romániában, akik ismerik az állam nyelvét – Krónika/+

Kötelezővé tenné a román nyelv ismeretét egy törvénytervezet, amelyet nemzeti liberális párti (PNL) honatyák dolgoztak ki, de több szociáldemokrata párti (PSD) politikus is aláírt.

Túl drága az anyanyelv? – Átlátszó Erdély

A közigazgatásban igen, mert kizárólag a helyi önkormányzatot terhelik a kisebbségi nyelvhasználat költségei. Amelyeknek a zöme ráadásul rejtett költség: az önkormányzatok nem könyvelhetik el a nyelvi jogaink érvényesítéseként.

A mi adónkból – Székely Figyelő

Mint köztudott, Románia a kisebbségek nyelvhasználata terén több nemzetközi egyezményt ratifikált, majd ugyanezen jogokat az alkotmányába és több törvényébe is belefoglalta. Következésképpen – elvégre Romániáról van szó – mindezekbõl igen keveset tart be. Nézzünk erre egy újabb példát, az adóhatóságot.

Főtámogatók

KEDVENCEINK