//
archívum

Európa Tanács

This tag is associated with 578 posts

Üvegplafon – Székely Hírmondó/v

Szemléletes és különösen találó képpel él a Bálványos Intézet most összeállított árnyékjelentésében, amit ahhoz a jelentéshez csatolnak, amit az Európai Tanács szakértői készítenek immár ötödik alkalommal a romániai kisebbségi jogok helyzetéről.

A „mintaállam” – Népújság/v

Az elmúlt öt év kisebbségvédelmi fejleményeiről tájékoztatta az RMDSZ az Európa Tanács kisebbségvédelmi keretegyezményének szakértői testületét, amely június végén látogatott Romániába.

A kisebbségvédelem helyzetéről tájékoztatta az Európa Tanács képviselőit az RMDSZ – Krónika/+

Az elmúlt öt év kisebbségvédelmi fejleményeiről tájékoztatta az RMDSZ delegációja a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény szakértői testületét, amely június végén Romániába látogatott – áll a szövetség csütörtöki közleményében.

Még a látszatra sem – Háromszék

Bármennyire is lehangoló kimondani, nekünk, Romániában élő magyaroknak nem jelentenek különösebb meglepetést azok a közösségünk helyzetével, a magyarellenességgel kapcsolatos, a sajtó számára is elérhetővé tett megállapítások, melyek az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménye tanácsadó bizottságának tagjai, illetve a Bálványos Intézet és az Advocacy Group for Freedom of Identity (AGFI) szakmai szervezetek képviselői tegnapi … olvasásának folytatása

Hírdetés

Üvegplafon a kisebbségi jogok elfogadása terén: független erdélyi szakértők tájékoztatták az Európa Tanács illetékeseit – Krónika/+

Adatokkal és konkrét jogesetekkel alátámasztva tájékoztatták független szakértők és jogvédők az erdélyi magyar közösség helyzetéről, a romániai magyarellenességről az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménye tanácsadó bizottságának tagjait.

Csoma Botond: nem az orosz állampolgárok felelősek az ukrajnai háború miatt – Maszol/közlemény/*

Jelenleg több ezer politikai foglyot tartanak oroszországi börtönökben, többségüket azért, mert a háború ellen tiltakoztak.

Ukrajnai háború: támogatja az RMDSZ nemzetközi büntetőbíróság létrehozását – Krónika

Az RMDSZ nemzetközi büntetőbíróság felállítását szorgalmazza, amelynek feladata, hogy felelősségre vonja az Ukrajna elleni inváziót elindító agresszort – mutatott rá Csoma Botond, az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének RMDSZ-es tagja.

Nem tetszenek a romániai börtönviszonyok az ET-nek – Nethuszár/MTI

A strasbourgi székhelyű Európa Tanács kínzást, és az embertelen vagy megalázó bánásmódot megelőzni hivatott szakbizottsága (CTP) csütörtökön közzétett jelentésében “elsődleges fontosságú intézkedések” bevezetésére szólította fel a román kormányt a büntetésvégrehajtási intézetek körülményeinek javítása végett.

Az emberijogi bíróság tagjait megválasztó bizottság elnöke lett a magyarellenes Titus Corlăţean – Maszol/Agerpres

Titus Corlăţean szenátort választották az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének az Emberi Jogok Európai Bírósága bíráinak megválasztásával foglalkozó bizottsága elnökévé – közölte a szenátus.

Iulia Motoc: Ilyen ütemben Románia már nem lesz a negyedik – Népújság

Tavaly 7500-ról 5000 alá csökkent az EJEB-n a román állam elleni perek száma Tavaly az év elején nyilvántartott 7500-ról az év végére 5000 alá csökkent az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB-CEDO) a román állam ellen zajló perek száma. Erről számolt be a minap Facebook-oldalán Iulia Motoc, az EJEB romániai tagja. 

Főtámogatók

KEDVENCEINK