//
archívum

Európai Tanács

This tag is associated with 229 posts

Winkler Gyula EP-képviselő: formálódó, vajúdó Európai Uniónak vagyunk a tagjai – Maszol

Az erdélyi magyarság európai képviselete nem 100 méteres síkfutás, hanem sokkal inkább maratoni futóverseny, ahol az jut célba, aki hosszú évekig készül a versenyre – véli Winkler Gyula. Az RMDSZ európai parlamenti képviselője a Maszolnak adott interjúban elmondta: bár Románia technikailag és ügyviteli szempontból felkészült az Európai Unió soros elnökségére, amelyet januártól tölt be fél évig, nem … olvasásának folytatása

A Híd szerint az SNS megsértette a koalíciós szerződést – ujszo.com/TASR

A Most-Híd párt szerint az SNS anélkül terjesztette be a Magyarországgal és Lengyelországgal kapcsolatos határozatát, hogy előzetesen megegyezett volna erről a koalícióval. Mivel a javaslat csak az aktuális parlamenti ülés 79. pontja, az SNS-nek még van lehetősége annak visszavonására. „A Most-Híd is terjeszthet be javaslatokat előzetes egyeztetés nélkül, aztán elfogadhatja azokat az ellenzékkel” – jelentették … olvasásának folytatása

Senki elnöke – Adevărul blog

Klaus Iohannis elnök elhalasztotta a Paraschiv ezredes, az augusztus 10-i, Győzelem (Victoriei) téri megtorlást koordináló „fehér kísértetek” egyikének előléptetéséről szóló javaslat aláírását, míg „az illetékes igazságügyi szervek nem hoznak döntést a Román Csendőrség cselekedeteinek törvényességével kapcsolatosan”.

A kelet-európai szolidaritás is európai – Adevărul blog

Az Orbán Viktort bűnösnek és veszélyesnek kimondó szavazás semmivel sem összehasonlítható intézménnyé változtatta az Európai Parlamentet: félig egósimogató szalon, félig bürokratikus labirintus, félig képzeletbeli dráma. Aki kitart azon meggyőződése mellett, hogy nem létezik három félből álló egész, az éber, de tájékozatlan.

Pofon Orbánnak – ujszo.com

Elindítja az Európai Parlament az eljárást Magyarország ellen a 7. cikkely alapján, miután a képviselők kétharmados többséggel megszavazták a Sargentini-jelentést. Vagyis a képviselők kétharmada úgy véli, hogy Magyarország megsérti az unió alapvető értékeit.

Zgut Edit: Orbán csak egy átlagos propagandabeszédet tartott – ujszo.com

A Sargentini-jelentésről szóló vitáról, a szavazásról és annak következményeiről kérdeztük Zgut Editet, a Political Capital elemzőjét.

A szlovák EP-képviselőket is megosztotta a Sargentini-jelentésről való szavazás – Felvidék.ma

A szeptember 12-én, gusztustalan manipulációval (tartózkodások számításának módja)  elfogadott Sargentini-jelentés a szlovákiai EP-képviselők körében „nem ment át”. De…

A negyedik hatalom – Ma7

Serényen böngészgetve a világhálót és olvasva a magyarországi, illetve szlovákiai sajtót, az tudatosul bennem, hogy valahogyan mégiscsak Közép-Európában vagyunk…

Vita helyett ítélet – Háromszék

Ott áll Járóka Lívia, a Fidesz színeiben megválasztott roma származású képviselő az Európai Parlamentben, és azt mondja, a magyar kormánynak meg kell köszönni, amit a cigányokért tesz.

Kinek a jogait védi a Sargentini-jelentés? – Transindex/Plakátmagány

Szeptember 12-én az Európai Parlament nagy többséggel elfogadta a magyar demokrácia és jogállamiság leépítését, valamint a polgári és szociális jogok megsértését vizsgáló Sargentini-jelentést. A magyar kormány elszigeteltsége még úgy is meglepő volt, hogy az Állampolgári, Jogi és Bel- és Igazságügyi Bizottságában a jelentés vitájában már lehetett látni, hogy a Fidesz nagyon egyedül maradt, a jelentést enyhítő … olvasásának folytatása

Főtámogatók

KEDVENCEINK