//
archívum

Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség – GYRKÉ

This tag is associated with 117 posts

Néhány órára megnyitották a Batthyáneumot – bejutottunk! – Maszol

Egy csillagászati kiállítás apropóján az intézmény nyílt napot szervezett szerdán, és mindössze hat óra hosszára ugyan, de megnyitották a szigorúan őrzött épületet, amelynek két helyiségébe nyerhettek bepillantást az érdeklődők. Ott voltunk, bementünk és körbenéztünk, továbbá megtapasztalhattuk azt is, az idegenvezetés során miképpen hallgatják el a legendás Batthyáneumról a legfontosabb tudnivalókat. 

Tönkremegy a lopott holmi Gyulafehérváron – ehír

Sürgős felújításra szorul Batthyány Ignác római katolikus püspök 18. század végén létesített gyulafehérvári csillagvizsgálója – közölte Adrian Cioroianut, a Román Nemzeti Könyvtár ideiglenes igazgatója. 

Ritka pillanat: megnyitotta kapuit a látogatók előtt a Batthyáneum – Krónika

Először szerveztek nyílt napot, azaz hivatalosan is megnyitotta kapuit a nyilvánosság előtt a gyulafehérvári Batthyáneum. Batthyány Ignác római katolikus püspök 18. század végén létesített csillagvizsgálója előtt szerdán 11 és 17 óra között sorban álltak a látogatók.

Erdélyi katolikus beruházásokra nyújt több mint 22 millió eurós támogatást a magyar kormány – Krónika

Összesen 7,8 milliárd forintot (több mint 22 millió euró) ad erdélyi katolikus beruházásokra a magyar kormány idén és a következő két évben – szerepel a Magyar Közlönyben megjelent, a Hvg.hu portál által ismertetett kormányhatározatban.

RMDSZ a Batthyáneum-ügyről: végleges bírósági ítéletet nem lehet politikai eszközökkel felülírni – Transindex

Hiába kérte az EMSZ, hogy érjen el az RMDSZ kormányrendeletet az ügyben, hiszen egy már érvényben van.

Nem lehet – Háromszék

Nem fogadja el a Batthyáneum ügyében hozott, a könyvtár visszaszolgáltatását megakadályozó ítéletet, ezért az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul a gyulafehérvári érsekség.

A romániai katolikus püspökök kiállnak a gyulafehérvári érsek mellett a Batthyáneum ügyében – Maszol/MTI

A romániai Katolikus Püspöki Konferencia kinyilvánította: Kovács Gergely érsek és a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség mellett áll a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár visszaszerzéséért folytatott küzdelemben.

Anyaországi támogatással avattak óvodát Gyimesközéplokon – Székelyhon

Szentmisével egybekötött ünnepségen avatták fel a magyar állam támogatásával épült gyimesközéploki Szent Gellért Óvodát. Mint elhangzott, feladat, hogy a magyar ajkú gyerekek a mesevilágon keresztül ismerjék meg a magyar kultúrát, és köteleződjenek el iránta.

Tiltakozik a gyulafehérvári Batthyáneum visszaszolgáltatásának elutasítása miatt az unitárius egyház – Krónika

A Magyar Unitárius Egyház kormányzó szerve értetlenül és felháborodva vette tudomásul a romániai Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletét, amivel elutasította a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár visszaszolgáltatását a tulajdonosnak, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek.

Kormányrendelettel kerüljön vissza a Batthyáneum jogos tulajdonosához! – Érintő

Az erdélyi magyar nyilvánosság a sajtóból értesülhetett arról, hogy immár jogerősen is elutasította a legfelsőbb bíróság a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár visszaszolgáltatását a római katolikus érsekségnek.

Főtámogatók

KEDVENCEINK