Jubilál a kincses városbeli Zurboló: fennállásának 30. évfordulóját ünnepli a néptáncegyüttes a hét végén a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünneplésről, a kolozsvári néptáncegyüttesek elmúlt évtizedeiről Könczei Csongort, a gyerekek alkotta Bogáncs együttesek, valamint az azokból „kinövő” Zurboló vezetőjét kérdeztük, aki feltárta, miként élnek szimbiózisban egymás mellett a különböző korosztályt képviselő csoportok.
Aki csak húsvétvasárnap megy templomba, mintha egy előadás végére érkezne, azt látja, hogy a főhős életben maradt. Öröm és ujjongás van körülötte, de nem tud a közössége érzéseivel azonosulni, mert nem menetelt végig a nagyheti események pillérein – ahhoz, hogy a húsvéti rituálékat megérthessük, testileg és lelkileg is fel kell készülnünk nagyböjtben, nagyhéten pedig meg … olvasásának folytatása
A hímzéshez valamikor már a gyermeklányok is értettek, de igazán jó hímzőnek azt az asszonyt tartotta a falu, aki magasfokon ismerte a legkülönfélébb mintákat, motívumokat. A Székelyudvarhelyen tevékenykedő Takács Gizella és Molnár Ibolya ennek alapján igazán jó hímzőnek számít: kicsi műhelyükben abroszok, terítők, párnák, szőttesek, futók készülnek, a székelyföldi és erdélyi vidékekre jellemző motívum- és … olvasásának folytatása
A kereszténység legnagyobb ünnepére – a húsvétra – készülődve, arról faggattuk Urbán Erik ferences szerzetest, az erdélyi ferencesek tartományfőnökét, hogy elbizonytalanodott – járvány, válságok, háború sújtotta – világunkban, mibe kapaszkodjunk. Önmagunkban kell beindítanunk a változást, majd a kisközösségeket, a családot kell megerősítenünk, hiszen, ha jól tudjuk megélni egyházi ünnepeinket, elmélyedünk a lényegében, minden alkalommal többek … olvasásának folytatása
A Pro Zabola Egyesület tizenegyedik alkalommal szervezte meg – idén a téli ünnepek közötti nyárias időjárást kihasználva – az immár hagyományos Csipkés Adventures gyalogtúrát, amelyen mintegy százhatvan helybéli és más háromszéki településekről érkezett személy vett részt. A túrának fontos része a helynevek megismerése és ápolása, ezért helynévtáblákat helyeznek el a kirándulások során. Az idei programot … olvasásának folytatása
Rendhagyó előadással indítja következő évadját az Udvarhely Néptáncműhely Orza Călin rendezésében, akinek a nevéhez fűződik a Sepsiszentgyörgyön játszott, nagysikerű István a király előadás is. A Figurás címet viselő előadás egyféle táncantológiaként mutatkozik, hátat fordít a táncszínház kereteinek, a hangulat és dinamikusság ritmusával irányítja a figyelmet.
Kevesebb mint két hónap alatt, a második felújított kultúrotthont adták át szilágysági Sarmaság községben, Selymesilosva után ezúttal Szilágylompérton.
Ünneplőbe öltözött, jobbára korosodó emberek ülnek a szászsebesi kultúrház székein, előadást néznek. Pontosabban, ünnepelnek: első alkalommal tartottak ugyanis magyar napot a Fehér megyei Szászsebesen, s ez emlékezetes esemény az ottani, igen kis lélekszámú magyar közösségnek.
Felejthetetlen vasárnap marad a százfőnyit alig elérő szászsebesi magyar közösség életében 2022. november 6-a, hiszen ekkor szerveztek először magyar napot a patinás Fehér megyei településen. A rendezvény kezdeményezője Gudor Kund Botond, a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperese volt, aki egy személyben a helyi egyházközség lelkipásztora is.
Új helyszínen, de a régi jó hangulatban zajlott szombaton, november 5-én, az Ősszel érik, babám, a fekete szőlő című néptánctalálkozó, amely a megye legfiatalabb táncosai számára kínál bemutatkozási lehetőséget.