Fogynak a függetlenként vagy az ellenzék színeiben megválasztott magyar polgármesterek Háromszéken, lassan, de biztosan húzódnak be a tulipán védő szirmai alá. Legutóbb, alig néhány napja Barót városvezetője, Benedek-Huszár János tette meg ezt a lépést.
Bihar megyei tagja is van annak az ügyvédekből álló csapatnak, amely a Kisebbségi Jogvédő Intézet támogatása révén biztosít jogsegélyszolgálatot minden külhoni magyar számára, akit hátrányos megkülönböztetés ért nemzetisége miatt.
Az út a fény felé A január 10-én megjelent, az ideiglenes népszámlálási eredményekről szóló cikkben megállapítottam, hogy a címben felsorolt három jellemzőt nem ismerő népességre vonatkozó adatok óriásiak, és nem fogadhatók el a csoportosítás tartalmának és a deformáció eredetének tisztázása nélkül. A kiegészítésben néhány fontos pontosítást tettünk Mircea Kivu professzor január 8-án megjelent cikkében (szintén … olvasásának folytatása
Már írtam a tavalyi nép- és lakásszámlálásról (2021-es referenciaévvel) – a RPL 2021-ről. Akkor kifejeztem félelmemet, hogy az állami hatóságokkal szembeni általános bizalmatlanság, amelyet számos szociológiai tanulmány is bizonyít, negatív hatással lesz a népszámlálási eredmények minőségére.
Bár mára kissé közhelyessé vált a klasszikus kijelentés, miszerint hazudni háromféleképpen lehet: valótlanság állításával, a valóság elhallgatásával és statisztikával, a romániai népszámlálási adatok részeredményeinek ismertetése nyomán az emberben óhatatlanul is a Napóleonnak tulajdonított bonmot ötlik föl.
Megtapasztalhattuk az elmúlt években, hogy az Országos Statisztikai Intézet (INS) által közzétett adatsorok általában távol állnak a magunk észlelte valóságtól. Hiába közlik például, hogy 15 százalékos az infláció, ha mi kétszeres áron kényszerülünk megvásárolni az alapélelmiszereket, de legtöbben az országos nettó átlagbérre is csak vágyakozva tekinthetünk.
Szakmailag biztosan lehet a tavalyinál jobbat nyújtani, ha népszámlálásban gondolkodunk: a romániai statisztikai-demográfiai diskurzus, a hivatalos, a kilencvenes évektől errefelé bebizonyította, hogy eléggé „hagyománytisztelő”, ezért ne várjunk radikális változásokat a tíz év múlva sorra kerülő lajstromkészítéskor. Ne reménykedjünk, még akkor sem, ha számos indok miatt elvileg módosítani kéne az eddigi szemléleten, ami a gyakorlatra is … olvasásának folytatása
A kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal anyakönyvi irodájában az elmúlt esztendőben 426 újszülöttet, 284 elhalálozást és 61 házasságkötést vettek nyilvántartásba – tudtuk meg Kovács Mária irodavezetőtől.
A kézdivásárhelyi önkormányzat nyilvántartása sok esetben optimizmusra adhat okot, ha több a születések száma, mint az elhalálozásoké, de e tekintetben sokkal pontosabb képet kapunk a helyi egyházak anyakönyveiből. Ennek oka, hogy az önkormányzati anyakönyvbe a Kézdivásárhelyen született vidékieket vagy nem helyi elhunytakat is bevezetik, ezért a történelmi egyházakhoz fordultunk adatokért, és összehasonlítási alapul minden egyháznál … olvasásának folytatása
Valahol várható volt, mégis elképesztő, hogy már az első részeredmények megjelenését követően a tavaly lezajlott népszámlás komoly hitelességi kérdések, kételyek sorozatát veti fel.