//
archívum

Ilie Bolojan (PNL – Bihar: *mte; Nagyvárad: pm)

This tag is associated with 415 posts

Közösen fejlesztenék Kőországot: megyeközi egyezményt köt Bihar, Kolozs és Fehér vezetése – Krónika

A Pádis-fennsík és környékének a közös fejlesztését és védelmét szolgálja az az együttműködés, melyet a közeljövőben ír alá Kolozs, Bihar és Fehér megye vezetése. Ennek célja közös entitásként meghatározni és népszerűsíteni a számos természeti értékéről híres karsztvidéket, melynek a Kőország fantázianevet adják.

Teherterminállal bővítik a nagyváradi repülőteret – Krónika

Két év múlva már az árut szállító repülőgépek fogadására is alkalmas lehet a nagyváradi nemzetközi repülőtér – a cargo terminál megépítéséről kedden kötött megállapodást a Bihar megyei és a nagyváradi önkormányzat képviseletében Ilie Bolojan megyei tanácselnök, illetve Florin Birta polgármester.

Összefog három megye az Erdélyi-szigethegység turizmusának fejlesztéséért – Maszol

Megállapodott Fehér, Bihar és Kolozs megye tanácselnöke arról, hogy a következő tíz esztendőben összehangoltan fejlesztik az Erdélyi-szigethegység turizmusát és infrastruktúráját. Az erről szóló egyezményt még e hónap végén elfogadja mindhárom megyei önkormányzati képviselőtestület, hogy aztán a tanácselnökök júliusban szentesíthessék kézjegyükkel a együttműködést – közölte csütörtökön a Bihar megyei tanács sajtóirodája.

Kultúrharcok – Szabadság

A mai ideológiai megosztó viták jelentős része abból fakad, hogy egymásnak látszólag ellentmondó kijelentésekbe kapaszkodnak a vitatkozó felek és legtöbbször mindenki a saját véleményét próbálja bebástyázni. Közben észre sem veszik, hogy a két állítás nem zárja ki egymást, akár két vagy három véleményben is lehet egyszerre némi igazságtartalom. De sokszor érdekesebb legyőzni, megsemmisíteni a vitapartnert, … olvasásának folytatása

Csináljatok kultúrát! – Népújság

Nagy a baj Nagyváradon. Mint arról már korábban többször is írtunk, a Kőrös-parti város kulturális intézményeit eltartó Bihar Megyei Tanács elnöke fejébe vette, hogy megreformálja és költséghatékonnyá (!) teszi a nagyváradi kulturális élet emblematikus intézményeit: köztük a Szigligeti és a Regina Maria színházakat, valamint a Nagyváradi Állami Filharmóniát. A gond ott van, hogy miközben a … olvasásának folytatása

Nem tartja jogosnak a magyar nyelv hiányát érintő panaszokat a nagyváradi filharmónia új igazgatója – Transindex

Megszólalt a filharmónia igazgatója, szerinte nem hágják át a törvényt, amely kötelezné, hogy magyar nyelven is kommunikáljanak.

Kulturális gyilkossági kísérlet – Háromszék

Nem finomkodott a szavakkal Kelemen Hunor, amikor Kolozsvárról Nagyváradra, ott is személyesen Ilie Bolojan Bihar megyei tanácselnöknek üzent.

Kemény szavakkal illette az RMDSZ elnöke a Bihar megyei tanácselnököt a tervezett átszervezések miatt – Maszol

„Előre bejelentett kulturális gyilkossági kísérlet”, „egy lassan készülő merénylet” Ilie Bolojan Bihar megyei önkormányzati elnök azon terve, hogy a költséghatékonyság jegyében összevonja a megye kulturális intézményeit, a nagyváradi magyar és román színházat, valamint a filharmóniát – vélekedett Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes.

Fenik már a késeket – Háromszék

Soká lesznek a következő parlamenti választások, ezért valamivel fel kell dobni a politikai életet, különben unalmas lenne. Így találhatták ki a Nemzeti Liberális Pártnál (NLP), hogy szerveznek egy Nemzeti Kongresszust szeptemberben, és azon eljátszanak egy választásosdit. Sajnos nem lehet olyan biztos Orban Ludovic, hogy ezen újraválasztják pártelnöknek, mint amilyen Ceaușescu volt a XIV. Kongresszuson 1989-ben, … olvasásának folytatása

Aggodalmak, elfogultságok, csúsztatások – Érintő

Továbbgyűrűzik a Nagyváradon működő kulturális intézmények – részben megkezdett, illetve tervezett – strukturális és menedzsmenti reformja keltette patália, ami különféle reakciókat váltott ki mind a román, mind a magyar nyelvű nyilvánosságban. Ami érthető, mivel a folyamat számos személyes érdeket sért (a pozícióharctól a kenyérféltésig terjedően), ám furcsa módon alig kapott hangsúlyt az ügy politikai dimenziója.

Főtámogatók

KEDVENCEINK