//
archívum

jogállamiság-mechanizmus (EU)

This tag is associated with 358 posts

CSAPÁS: MAIA SANDU A PÁRHUZAMOS ÁLLAM DIKTATÚRÁJÁT HOZZA LÉTRE KISJENŐBEN – InPolitics

A mai nap nem csak azért forró Kisjenőben (Chişinău), mert Maia Sandu elnök titokzatos üzenetet intézett a nemzethez. Hanem azért is, mert a moldovai parlament hivatalosan is megkezdte egy olyan biztonsági törvénycsomag vitáját, amely gyakorlatilag a titkosügynökök diktatúráját vezeti  majd be, akik mindenféle demokratikus ellenőrzés hiányában nagyjából azt tesznek majd, amit akarnak. És nem mi … olvasásának folytatása

Hőbörögnek a franciák – Nyugati Jelen/v

Úgy két hete ismét az utcára vonultak a franciák. Gyakran teszik, nagyhatalmú szakszervezeteik bíztatására és vezérletével. Na jó, nem mindannyian – a ma 67–68 milliós ország lakosságának csak töredéke, de hát soha nem volt olyan a történelemben, hogy egy akármilyen lázadásban, ellenállásban, forradalomban egy ország lakossága egyöntetűen részt vett volna. Egy ilyen történészi megállapítás soha … olvasásának folytatása

Brüsszel, a bogarak és a székely autonómia – Háromszék/v

Miközben a fájó jövőre gondolok, egyes brüsszeli korrupt és elvakult tisztségviselők döntésein morfondírozom. Nem, most nem a szankciókra gondolok, hanem tücskökre, sáskákra, bogarakra és mindenféle csúszó-mászó férgekre, amelyeket ha kell, ha nem: le akarnak nyomni a torkunkon.

Alina Mungiu-Pippidi: „Morar emlékiratai, 2. epizód. Konfrontáció a titkosszolgálatokkal” – Adevărul/România curată

Hogyan jött létre a Morar–SRI szembenállás? Morar bíró emlékirataiban található összes felfedezés közül a leglenyűgözőbbek a titkosszolgálatokkal (a szerző a román megnevezés – servicii secrete – alapján az áthallásos SS rövidítést használja) kapcsolatosak (SS, 486-534. o. és tovább). Nyilvánvalóan, mert az állam e struktúrák által történő elfoglalásának problémája körül teljes csend uralkodik.

Kik is vagyunk? – Nyugati Jelen/+

Furcsa helyzetben vagyunk immár egy évszázadnál több ideje mi, erdélyi magyarok. Volt időszak az egymást váltó diktatúrákban, amimkor anyanyelvünk használatát tiltották meg, lásd az Antonescu-korszakot, amikor közhelyeken csak a többségiek nyelvét engedélyezték. Aztán voltunk magyarul beszélő románok a félanalfabéta államelnökünk, pártfőtitkárunk alatt. És volt időszak, amikor a nemzetiségünk helyett az állampolgárságunkat írták be a személyazonossági … olvasásának folytatása

Minority SafePack: akkor van vége, ha a szervezők azt mondják – Maszol/+

A szervezők fellebbeznek az Európai Unió Bíróságának november eleji döntése ellen, amellyel helyben hagyta az Európai Bizottság döntését, miszerint nem indokolt új jogi aktusok kidolgozása a Minority SafePack Innitiative (MSPI) európai polgári kezdeményezés kapcsán – tudtuk meg Vincze Loránt európai parlamenti képviselőtől, a kezdeményezést koordináló szervezet elnökétől. Az ötletgazda Winkler Gyula európai parlamenti képviselő úgy … olvasásának folytatása

Zsarolók és zsarolások – Maszol/v

A Politico pénteki számában a Paola Tamma és a külföldön élő magyar újságírónő, Bayer Lili által jegyzett cikk szerint Orbán Viktor túszul ejtette az Uniót. A magyar miniszterelnök milliárdokat követelne cserébe azért, hogy az Unió az Ukrajnának szánt 18 milliárd eurós segély és a globális társasági adó megvétózásáról lemondjon.

Vincze Loránt: globális normákra van szükség a kisebbségvédelemben – Maszol/közlemény/+

„A romániai magyar kisebbség képviselőjeként személyes rálátásom van a kisebbségvédelem nemzeti és európai rendszerére, amelynek számos hiányossága van” – mondta el Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnöke pénteken Genfben, az ENSZ Kisebbségi Fórumán.

Vincze Loránt: Az Oroszország elleni jelentést megszavaztam, a Magyarország ellenit nem – Transtelex/+

Az Európai Parlament plenáris ülésén nagy többséggel szavazták meg szerdán azt a határozatot, hogy Oroszország terrorista eszközöket használ. Az RMDSZ EP-képviselői közül Vincze Loránt igennel szavazott, Winkler Gyula is így tett volna, azonban ő betegszabadságon van, nem vett részt a plenáris ülésen. A Fidesz EP-képviselői, bár bent voltak az ülésteremben, nem nyomták meg a gombot.

Szélmalomharc és vihar – Maszol/v

Székely Ervin a Bukaresti Rádióban elhangzott  jegyzetében hideg fejjel elemezte, miért nem lehetett sikeres Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN), az RMDSZ, a Dél-Tiroli Néppárt és az Európai Nemzetek Ifjúsága által indított kezdeményezés, a Minority SafePack. Miért utasította el az Európai Unió Bírósága az RMDSZ és a Minority SafePack kezdeményezést támogató kisebbségi szervezetek óvását az Európai Bizottság … olvasásának folytatása

Főtámogatók

KEDVENCEINK