//
archívum

Kolozsvár

This tag is associated with 1237 posts

Helyes-e, hogy lefújták a La Familia koncertjét Kolozsváron? – maszol.ro

Kolozsváron koncertezett volna a La Familia bukaresti rapbanda, a /Form Space klub azonban kihátrált a megegyezésből. Egy „kiáltványra” hivatkoztak, amelyben a duó az azonos neműek házassága ellen szólal fel. Helyes lépés ez a klub részéről? Reklámok

Katalónia modellje – egy szertefoszlott magyar álom – Historia

Marc Gafarot i Monjó, az Európai Katalán Demokrata Párt külpolitikai osztályának koordinátora 2017. november 8-án, Kolozsváron a sajtónak nyilatkozott a közismert spanyolországi régió, Katalónia mostani helyzetéről, mely a 2017. október 1-i népszavazás nyomán megpróbálta egyoldalúan kikiáltani Madriddal szembeni függetlenségét (a cikket kizárólag a médiában zajló magyarellenes uszítás ábrázolására közöljük – E-RS).

Veszélyeztetheti a Mátyás-szoborcsoportot a köréje tervezett korcsolyapálya – Krónika

A romániai építészkamara elnöke építkezési engedély hiányában törvénytelennek tartja a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport körül épülő korcsolyapályát, Oláh Emese alpolgármester viszont ugyanarra a törvényre hivatkozva magyarázza meg, miért legális a projekt.

Tizennégy tanú van hátra Horváth Anna perében – januárban játsszák le a SRI-hangfelvételt – Krónika

A vád kilenc tanúját hallgatták meg Horváth Anna perének keddi tárgyalásán: ezúttal sem tett senki terhelő vallomást a volt alpolgármester ellen. A következő tárgyalás december 7-én lesz.

Erdély-zászló: valamennyi bírságot érvénytelenítette a bíróság – Krónika/MTI

A kolozsvári bíróság első fokon valamennyi esetben érvénytelenítette azt a bírságot, amelyet a csendőrség rótt ki azokra, akik Erdély-zászlót lengettek az RMDSZ által szervezett március 15-i kincses városi felvonuláson.

Román vérnackók gyalázzák a függetlenségpárti katalán politikust – Főtér

Hogy hol? Hát a Facebookon. Mert ott bárkit könnyű gyalázni.

Részvételi költségvetés: érdekes és aggasztó projektek is vannak a döntőben – Transindex/Pénzcsinálók

Mindenki számára elérhető 3D nyomtatóról, elektromos rollerekről, függőkertekről és zöld parkolóhelyekről szavazhatnak a kolozsváriak.

Kortárs kultúrával a bezárkózás ellen – Krónika

Az egyháznak is oda kell figyelnie a kortárs kultúra felől érkező jelzésekre, amelyekkel a hagyományok alapján vitázhat ugyan, de nem zárkózhat el előlük, az ugyanis eltunyuláshoz, eljellegtelenedéshez vezetne.

Mátyás király örvend. Ne rontsuk el az örömét! – Transindex

Hiba, ha a teret csak a piros-fehér-zöld koszorúk között érezzük magunkénak, vagy akkor vagyunk boldogok, amikor Szikora Robi a magyar himnusszal ripacskodik a Magyar Napokon.

Találja ki, hol lesz idén a főtéri koripálya Kolozsváron! – Főtér

Hát ott, ni. A Mátyás-szobor körül.

Főtámogatók

KEDVENCEINK