Az atomerőművek meghibásodásakor kibocsátott káros sugárzástól félők most sugároznak a boldogságtól, mert Németország végre bezárta utolsó három, ez idáig még működő atomerőművét is.
Az izraeli Weizmann Kutatóintézet kiszámította – írja a Guardian –, hogy a Földön vadon élő emlősök testtömege vagyis biomasszája már 10 százalékát sem éri el az emberiség, vagyis az összes férfi, nő és gyermek biomasszájának! Vérfagyasztó adat, és még lehangolóbb az igazság, ha számszerűen hozzátesszük, hogy a háziállatok biomasszája 630 millió tonna, az emberiség 390 … olvasásának folytatása
Hárommillió lejt utalnak ki Györgyfalvának a bukaresti kormány tartalékalapjából a Kolozs megyei falut nyár óta sújtó vízgondok rendezése érdekében – közölte szerdán a javaslatot előterjesztő RMDSZ.
Több mint tízmillió lejt kér Györgyfalva gázolajszennyezés miatt használhatatlanná vált vízhálózatának helyreállítására a román kormánytól a Kolozs megyei prefektúra, valamint az önkormányzat.
Pazarlunk, nem gondolkodunk a fogyasztásról környezettudatos módon, felelőtlenül szemetelünk – nagyjából így jellemzik a statisztikák és szakértők a romániai lakosság környezethez, természethez, hulladékgazdálkodáshoz és energiamegtakarításhoz való hozzáállását. Gyakorta hangzik el, sőt már közhelyszámba megy, hogy „társadalmi szinten mentalitásváltásra van szükség”. Ez nem vitás.
Augusztus 18-án lesz egy hónapja annak, hogy a román hadsereg egyik üzemanyagszállító járműve felborult Apahida és Bányabükk között a kolozsvári terelőúton, ennek következtében pedig Györgyfalván mintegy 8 tonna gázolaj ömlött ki a falut ellátó víztározó mellett, majd beszivárgott a talajba és a vízvezetékrendszerbe. A szennyezés a háztartásoknak több mint a felét érintette, így a faluban … olvasásának folytatása
Már vannak ugyan jelentkezők az új vízhálózat kiépítésére, de addig nehéz idők várnak a lakosokra.
Egymást érik a romániai turizmust népszerűsítő filmek. Charly Ottley brit újságíró román szájíz szerint elkészítette a Romániát népszerűsítő Wild Carpathia című angol dokumentumfilm-sorozatot.
Egymást okolják a román és bolgár hatóságok amiatt, hogy begyulladt több, a Dunán szenet szállító hajó rakománya. A szerb szénszállítmány a nagy forróság miatt gyulladt be, miután a román fél nem tudta, a bolgár pedig nem engedte lerakodni.
Hétfő estétől tartálykocsiról biztosítják az ivóvizet Györgyfalván: üzemanyagot szállító katonai tartálykocsi szenvedett balesetet a falu víztartálya fölött, és az elfolyt nyolc tonna üzemanyag egy része beszivárgott a legnagyobb víztartályba. Egyeseknél motorinaszagú víz folyt a csapból, de ott sem fogyasztható biztonsággal az ivóvíz, ahol szagtalan és tisztának tűnik. Azokat nem érinti a válság, akik az utóbbi … olvasásának folytatása