//
archívum

Kőrösi Viktor Dávid (külügy – Magyarország: Kolozsvár/Csíkszereda)

This tag is associated with 8 posts

Hogy tudatosan vállalják az örökséget – Nyugati Jelen/+

E hónap folyamán valamennyi Hunyad megyei magyar egyházközség, illetve jelentősebb civilszervezet birtokába kerül a Hunyad Megyei Magyar Értéktár II. kötete, mely friss kiadványként, az utóbbi hetekben több helyszínen is bemutatásra került.

Tulajdonjogi vita akadályozza a Kinizsi-emlékpark létrehozását – Maszol/+

Váratlan fordulatot vett nemrégiben annak a Kinizsi Pál Emlékparknak az ügye, amelyet a Fehér megyei Bokajalfaluban (Băcăinți), a kenyérmezei csata közvetlen közelében tervezett létrehozni a Gyulafehérvári Református Egyházközség és a nagyvázsonyi Pontes Közhasznú Alapítvány a Fiatalok Társadalmi Szerepvállalásáért.

„Megünnepeljük a nyelvet, a kultúrát” – Nyugati Jelen/+

Jóllehet a rendezvénysorozat már korábban megkezdődött Vajdahunyadon, a 13. Hunyad megyei magyar napok hivatalos megnyitójára szombaton, Déván került sor. A szervezők egész napos szabadtéri rendezvényt terveztek a művelődési központ előtti téren, az esős idő azonban megváltoztatta a terveket. Az előadások bent, a művelődési központban zajlottak, a gulyásfőzés pedig a magyar házban, onnan szállították át a … olvasásának folytatása

Lefektették a Kinizsi Pál emlékpark alapkövét a kenyérmezei csata helyszínén – Maszol

Kinizsi Pál emlékparkot hoznak létre az 1479. október 13-án zajlott kenyérmezei csata helyszínén. A kezdeményezés a nagyvázsonyi (Magyarország, Veszprém megye) székhelyű Pontes Közhasznú Alapítvány Fiatalok Társadalmi Szerepvállalásáért elnevezésű ötlete nyomán született meg. A kezdeményezők és az emlékpark iránt érdeklődő helyiek az elmúlt hétvégén biciklis túrán látogattak ki az ütközet helyére.

Alapkőletétel és új óvoda a Fehér megyei Magyarpéterfalván és Vajasdon – Krónika

A Fehér megyei Magyar Napok keretében Magyarpéterfalvára és Vajasdra is eljutott a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program. Péterfalván egy modern napközis óvoda alapkövét helyezték el, Vajasdon a délutáni gyerekfoglalkoztatót is magába foglaló felújított magyar házat adtak át.

„Szükségünk volt egy ilyen leckére” – A járvány tanulsága is szóba került a vallásszabadság napján Tordán – Krónika

Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök szerint a járvány elgondolkodásra is késztette az embereket, és lehetőséget adott arra, hogy a földi lét felszínességét levetkőzve a lényegre összpontosítsanak.

Tűr: ahol a románság tűri, a magyarság töri őseink nyelvét – Szabadság

A Fehér megyei, Balázsfalva tőszomszédságában található faluban a románság tűri, a magyarság meg töri őseink nyelvét. A mélyszórvány-sorsra jutott településen a magyar napok rendezvénye, amelyekre idén október 4-6 között került sor, az esztendő azon időszaka, amikor a legtöbbet használják a magyar nyelvet. Kevés az a család, ahol csak magyarul beszélnek, és még kevesebb az, ahol … olvasásának folytatása

Emléket állítottak az egyházalapítónak – Népújság

A vallásszabadság és az unitárius egyház megalakulásának 450. évében ünnepi és hálaadó megemlékezések sorát tartották. December 2-án, advent első vasárnapján a marosvásárhelyi kövesdombi unitárius templom belső udvarán hálaadó istentisztelet keretében felszentelték Dávid Ferenc egyházalapító unitárius püspök mellszobrát és a nőszövetség zászlaját. Igét hirdetett Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök.

Főtámogatók

KEDVENCEINK