//
archívum

közbeszerzések

This tag is associated with 230 posts

Továbbra is elvándorolnának – Népújság

Érdekes összevetést tett a Hotnews.ro hírportál azzal kapcsolatban, hogy hány orvos vándorol ki évente Romániából, vagy készül külföldön munkát vállalni. Értesülései szerint tavaly 2173 romániai orvos igényelte a szaktárcától a külföldi munkavállalást lehetővé tevő szakmai igazolást, azaz az év napjaira lebontva mintegy négyóránkét egy. 2019-ben 3.015-en igényelték ezt a dokumentumot, vagyis az elmúlt két évben … olvasásának folytatása

Nem csak orvoselvándorlás – Háromszék

Továbbra is vonzó a külföldi munkalehetőség a romániai orvosok számára – állapította meg összeállításában egy bukaresti hírportál. A Hotnews.ro részletes elemzéssel járta körül az orvoselvándorlás témakörét, és arra a következtetésre jutott, hogy sem a világjárvány, sem a 2018-as béremelés nem fékezte meg az orvosok távozását. És ez főként a betegek, a gyógyításra szorulók népes tábora … olvasásának folytatása

Elvárások és lehetőségek – Népújság

Visszaemlékszem arra, amikor 2-3 évvel ezelőtt Nagyernye község vezetését tette próbára az akkori köztisztasági szolgáltató. Nem vitte el időben a szemetet, mindenféle kifogást felhozott, az emberek felháborodása az egekig csapott. A községvezetés a bürokrácia és a jog keretei között „hadakozott” a köztisztasági céggel, hiszen mindenki közös érdeke volt, hogy jól működjön a szolgáltatás, érvényt szerezzenek … olvasásának folytatása

Újjáépítés régi módra – Népújság

Meg sem száradt még rendesen a tinta a sokmilliárd eurós újjáépítési terven, már derülnek is ki az első érdekességek. Például, hogy egy főleg mélytengeri munkálatokra szakosodott cég váratlanul megtanult szárazföldön is dolgozni, gyorsan kapott is több száz millió eurós megbízást olyan beruházásra, amely messze áll az eddigi szakterületétől. Csak a megszokott politikai svindlizés újabb példáját … olvasásának folytatása

Fordulat sztrádaügyben – Népújság

Beleszólt a bíróság a csődeljárás alatt levő sztrádaépítő és az autópálya-társaság válásába, azaz első fokon felfüggesztették a szerződésbontás folyamatát. Kérdés, hogy ez mennyivel tolja tovább a Maroskece és Aranyosgyéres közti pályaszakasz elkészülésének idejét, de annyi biztos, hogy ez a bukás már a jelenlegi szerződés aláírásakor biztosra vehető volt. Azt ugyanis ép ésszel senki nem vehette … olvasásának folytatása

Egész napos házkutatásokat tartott a DNA a szatmári rendőrségen – Krónika

Kedden este is tartottak a házkutatások a szatmárnémeti rendőrség két épületében, az akciót az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) nagyváradi kirendeltsége vezette.

A korrupt elöljárókon kívül a járványhelyzetet kihasználó simlisek is bőségesen adtak munkát a DNA-nak – Főtér

2020-ban több mint száz olyan korrupciógyanús ügyben indult vizsgálat, amely a pandémiával, és az ezzel kapcsolatos közbeszerzésekkel áll összefüggésben.

Ásatlan alagút végén a fény – Háromszék

Kisebb rangsorolást végzett a napokban a közúti infrastruktúrára szánt idei pénzek kapcsán az Economica gazdasági hírportál. Számaikat a múlt csütörtökön végre-valahára közvitára bocsátott 2021-es állami költségvetés-tervezetből vették.

Óriási összegek veszhetnek el, ha nem gyorsítják fel a közbeszerzési procedúrákat – Maszol

Fel kell ébrednie a hazai államigazgatásnak és meg kell gyorsítania a közbeszerzési eljárásokat, illetve döntést kell hozniuk a pereskedések ügyében, hogy Románia valóban le tudja hívni a rendelkezésére álló 85 milliárd euró uniós pénzkeretet, fogalmazta meg Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere arra figyelmeztet, hogy ha mindez nem történik meg, „ez a vonat is elmegy!”

Románia Kína ellen – Krónika

Sok mindenben vita van az Európai Unió tagállamai között, abban viszont nagy az egyetértés, hogy az elhúzódó járványhelyzet miatt gazdasági válság sújtja az öreg kontinenst. A romániai kiútkeresésről, megoldásokról eddig semmit nem árult el Florin Cîțu miniszterelnök, azt viszont már tudjuk: a kormány kizárja a kínai cégeket az infrastrukturális beruházásokra kiírt közbeszerzési pályázatokból.

Főtámogatók

KEDVENCEINK