Ha Románia valamikor is felnőne az értelmes, szakmai síkon történő vitákhoz, a következő nemzedékeknek az adott korhoz igazodó, gyakorlati tudásra hangsúlyt fektető oktatáspolitikához, akkor sem felejthetnénk el az elpocsékolt éveket, évtizedeket, miként a közelmúlt eseményeit sem, amelyek újfent bizonyították: az érdek-összefonódások sokkal fontosabbak az ország jövőjénél.
A kolozsvári Eötvös/Konstanca utca évekkel ezelőtt felújított egyik épületének vakablakán található magyar címeres cégér lefújásáról értesített a minap egyik olvasónk.
Egy új párt bejegyzése a demokrácia ünnepe is lehetne. Erdélyi magyar társadalmunkban is volt idő – például 2007–2008-ban –, amikor egy új alakulat létrejötte, választásokon való indulása komoly fegyverténynek számított: a tét a politikai pluralizmus létrejötte, a választás szabadságának megteremtése volt. A Magyar Polgári Erő nevű párt tegnap bejelentett létrejötte azonban aligha lendítette fel az erdélyi … olvasásának folytatása
Mi történik a Moldovai Köztársaságban, és kell-e az erdélyi magyaroknak aggódniuk az egyesülés miatt? A rövid válasz az, hogy igen, kell.
A Demokrácia Központok tevékenységét az Eurotrans Alapítvány veszi át, az udvarhelyszéki kiszállásokat az igények függvényében akár növelni is tudják. Hargita megyében kiírták a megyei kulturális pályázatokat és vannak fontos változások is – számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, az udvarhelyszéki RMDSZ-szervezet elnöke.
Minden idők legnagyobb infrastrukturális beruházásai előtt áll Kolozsvár: ősszel kezdődik a 42 kilométeres körgyűrű első szakaszának építése, ugyanakkor folynak a város alatt futó metró építésének előkészületei is. A kincses város közlekedésére nehéz évek várnak, amíg a megaberuházások átadása megkönnyíti, illetve gyökeresen átalakítja az ott élők, valamint ott dolgozók hétköznapjait. Rácz Béla Gergely közgazdásszal, helyi tanácsossal … olvasásának folytatása
Egy csúf régi szólás szerint a székely sz…ta a magyart, és bár ez csak egy rossz vicc, azért minden viccnek a fele igaz…
Még 33 év után is sűrű homály fedi Marosvásárhely fekete márciusának titkait, okozóinak kilétét. Ezért jó, hogy a történtekről néha a „szakértők” fellebbentik a fátylat, hogy mi is világosabban lássunk.
Nekem bejönne, nagyon bejönne az Európai Egyesült Államok. Neked nem? Végre teljes jogú európai állampolgár lennék ittszületésem, ittlakásom, ittneveltetésem, meggyőződésem okán. Schengen egy holland kisvárossá zsugorodna csupán, nem egy sorompórendszer névadója lenne. Végre mindenhová Európában – oda, ahová most nem – útlevél, vízum és vegzatúra nélkül utazhatnék. Nem firtatnák a nacionálém, és talán nagyobb csomagot … olvasásának folytatása
Még a Magyar Távirati Iroda nevű budapesti állami hírügynökség ingerküszöbét is elérte az RMDSZ párttelevíziójának, az Erdélyi Magyar Televíziónak (ETV) egyik tegnapi műsora. A Metszet című félórás összeállításban az 1990. március 19-20-án Marosvásárhelyen történt eseményekkel, az ún. fekete márciussal foglalkoztak, gondosan kerülve az azóta történelmileg igazolt megállapítást: egy magyarellenes pogromot rendezett ott és akkor a nemzetállmi, kommunista … olvasásának folytatása