//
archívum

Lettország

This tag is associated with 47 posts

Homályoszlatás autonómiaügyben – Háromszék

Székelyföld területi autonómiája nem ellentétes Románia alkotmányos rendjével: elsősorban ezt igyekszik tudományos megalapozottsággal bizonyítani Dr. Dabis Attila nemrég angol nyelven megjelent, Tévhitek az autonómiáról című könyve. A Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottjával a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés ügyét is igyekeztünk „felleltározni”.

Határkerítések – Nyugati Jelen

Berlin további 800 rendőrt küldött a lengyel határra a Beloruszból érkező illegális migráció megfékezésére, nyilatkozta Horst Seehofer a leköszönő német kormány belügyminisztere. Idén már 6162-en léptek be engedély nélkül Németországba Fehéroroszországból.

Nemzeti régiók: pereskednek a kezdeményezők a lettországi aláírások érvényesítéséért – Krónika/MTI

Jogorvoslatért folyamodnak a nemzeti régiók polgári kezdeményezés illetékesei a lett bírósághoz a Lettországban összegyűjtött támogató aláírások több mint 21 százalékának az érvénytelenítése miatt – közölte Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, a kezdeményező bizottság képviselője.

Úgy tűnik, mégsem gyűlt össze a megfelelő számú aláírás Lettországban – Székelyhon

„Kiesett” Lettország azon 11 állam közül, ahol a nemzeti régiókért folytatott polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése sikeres volt. A balti ország Központi Választási Bizottsága ugyanis az ellenőrzés elvégzése után, az összegyűlt támogató nyilatkozatból az elvárt hatezernél kevesebbet hagyott jóvá – adta hírül Facebook-oldalán a Székely Nemzeti Tanács.

Senkiföldje – Maszol

Lukasenka fehérorosz elnök leckézteti és zsarolja az Európai Uniót. Lehet, sakkjátékos alkat, van egy-két jó húzása, mindenesetre kiérdemelten hívják őt Európa utolsó diktátorának: nem bábukkal, de emberek életével, sorsával játszik.

Két és fél hónapig tart még az SZNT régiós aláírásgyűjtése, de van némi zavar az erőben – Transindex

Izsák Balázs szerint a kampánymenedzser Pesty László mást kommunikál, mint ami a kezdeményezésben van, és tulajdonképpen nem is kampánymenedzser. De Pestyék nélkül meg nem lett volna siker. De hogy jön a képbe Ankara meg Moszkva?

Lakmusz – Maszol

50 millió ember, 50 millió európai adófizető, 50 millió kisebbségi nevében szólalt meg az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója, amikor benyújtotta a Minority SafePack – egymillió aláírás a sokszínű Európáért elnevezésű európai polgári kezdeményezést az illetékes testületnek, az Európai Bizottságnak. A kezdeményezés célja, hogy az EU javítsa a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelmét, és … olvasásának folytatása

Utolsók az EU-ban: Romániában van a legkevesebb fiatalnak felsőfokú diplomája – Maszol/Ziarul Financiar

Hatalmas szakadék tátong Románia és az uniós átlag között, ami a 30-34 év közötti korosztály felsőfokú tanulmányait illeti: míg például Cipruson az említett korosztály 58,8 százaléka rendelkezik felsőfokú képzettséggel, addig Romániában ez az arány 25,8 százalék.

Vincze Loránt az MSPI esélyeiről: a bizottságnak be kell bizonyítania, hogy a polgári kezdeményezés nem csak porhintés – Transindex

Üti egymást a Minority SafePack és az SZNT régiós kezdeményezése? Melyek a kisebbségek legfontosabb kérései Európában, és mi következik most, hogy végre a bizottságnak is bemutatták?

Mire szavazunk május 26-án? – Ziare.com

Ha minden jól megy, akkor 2032-ben nyugdíjba megyek és velem együtt egy nagyjából 400.000 románból álló nemzedék is eléri a nyugdíjkort; ezt egy 200.000 fősnél kisebb nemzedék fogja felváltani a munkapiacon. Elméletileg két egyenként 200.000 románból álló (a mainál kétszer kisebb) nemzedéknek kell majd fizetnie egy-egy 400.000 románból álló nemzedék nyugdíjait. Lehetetlen küldetés. Az én … olvasásának folytatása

Főtámogatók

KEDVENCEINK