Mégiscsak valóságosnak bizonyul, amit Iohannis mond a romániai kisebbségek példás helyzetéről. Bánffyhunyad után most már a nagyváradi példa is mutatja: nagyon ragaszkodik a román állam minden egyes állampolgárához etnikai hovatartozástól függetlenül, éberen vigyáz arra, nehogy sérüljenek a jogai! A román nyelvet, ugye szentségtörés lenne idegen nyelvként tanítani magyar gyerekeknek, hiszen a román nyelv épp úgy … olvasásának folytatása
Hétfő reggel, háromnegyed kilenc. A sepsiszentgyörgyi református vártemplom harangja kondul egyet, jelezve, hamarosan kezdődik a megyeszékhelyi Református Kollégium tanévnyitó ünnepsége, a szokásos istentiszteletekkel. Egy a kisebbeknek, vagyis az elemi tagozatosoknak, és egy a nagyobbaknak.
Az erdélyi „magyar származású román” (Oleh Nyikolenko ukrán külügyi szóvivő után, szabadon) polgár tudja, vagy ha épp nem ezzel a tudással foglalkozik, érzi, hogy Románia olyan kisebbségőrző-védő mintaállam, mint amilyen kiváló őrző-védő eb, teszem azt, egy sziámi macska. Persze, ettől még jól van a fent említett polgár, dolgozik, adót, illetéket fizet, homlokzatot újít, szóval úgy … olvasásának folytatása
Akár szó szerint is lehet értelmezni e kétszavas kifejezést, hisz ilyenkor, tanév elején hosszú esztendők óta ugyanazt halljuk: nem fejezték be a takarítást, nincsenek rendben a tantermek, nem érkeztek meg a tankönyvek, nincs elég pedagógus, helyszűke miatt kétváltásos oktatásra kell berendezkedni, rendezetlen az illemhely, nincs víz, és mintha hallanánk a tél beköszönte előtt az újabb … olvasásának folytatása
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) elfogadta, hogy a nagyváradi Nicolae Balcescu Általános Iskola kilenc magyar tannyelvű osztálya mellett két román tannyelvű osztályt is befogad az iskola számára díjmentesen felajánlott épületébe.
Kelemen Hunor szerint elfogadhatatlanok a bánffyhunyadi, illetve a nagyváradi oktatási botrányban megfogalmazott szegregációs vádak. A miniszterelnök-helyettes hétfőn a Krónikának úgy fogalmazott: rettenetesen bosszantó, hogy sok év után ugyanazokkal a „hülyeségekkel, butaságokkal” kell találkozni, és ugyanazokat a problémákat kell ezerszer is megoldani. Szerinte nem központilag irányítottak az erdélyi magyar közoktatást a közelmúltban ért támadások.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) elfogadta, hogy a nagyváradi Nicolae Bălcescu Általános Iskola kilenc magyar tannyelvű osztálya mellett két román tannyelvű osztályt is befogad az iskola számára díjmentesen felajánlott épületébe.
Feketébe öltöztek a tanárok, fehér karszalagot viseltek a szülők a hétfő reggeli tanévnyitón a nagyváradi Nicolae Bălcescu Általános Iskolában, tiltakozásul az ellen, hogy a szegregációs vádak miatt a diákoknak délutáni oktatásra kell áttérniük.
A marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium sanyarú sorsa bizonyítja, hogy a román mélyállamnak meghatározó szerepe van a közéletben.
Korán kezdődik a tanév, és nem ez az egyetlen újdonság. Az új szabályzat értelmében a tanulókat nem lehet kizárni az iskolából, évente egyetlen jegyátlaguk lesz, a szülők nem gyűjthetnek pénzt a tanároknak ajándékra. Az új tanévben nem lesz kötelező a dolgozatírás, az éves átlagmédiát matematikai szabályok szerint számítják ki, a líceumi felvételinél nem veszik figyelembe … olvasásának folytatása