//
archívum

magyar-román (általános)

This tag is associated with 15657 posts

Közösségi rendeltetést szánnának a kolozsborsai kastélynak – Szabadság

Hétvégén nyílt napot tartottak a kolozsborsai Bánffy-kastélyban, vezetett sétán lehetett bejárni az egyébként jó ideje lezárt műemléképületet és környékét. A kastélyban hosszú időn át pszichiátriai kórház működött, és meglehetősen le is lakta. A nyílt napot a Kolozsvár-Alsóvárosi Református Egyházközség, és a Transylvania Trust Alapítvány szervezte, amely a Szamos-menti kastélyok és várak című vándorkiállítást is elhozta … olvasásának folytatása

Rémséges machinációk – Háromszék

Romániában a magyar ügyek hozzáértő szakemberei, akik laboratóriumok hűvös csendjében elemzéseket végeznek, hiába emlékeztetnek állandóan a magyarveszélyre, ezt az érintettek nem veszik elég komolyan.

Csúszópénzért felmentették a karantén alól a vörös zónából érkezetteket a petei határrendészek – Krónika

A határrendészet több Szatmár és Máramaros megyei alkalmazottja ellen indított bűnvádi eljárást az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), miután tetten érték egy petei kollégájukat, hogy csúszópénz ellenében felmentett a karantén alól egy vörös zónából érkezett oltatlan beutazót.

Brukenthal, a romángyilkos – Nyugati Jelen

A közelmúltban három napra távol voltam Aradtól, egy számomra fontos – ki tudja, ott lehetek-e a legközelebbin? – magyar újságíró-rendezvény kapcsán. Annak idején, 1990-ben aláírtam, lapunk nevében a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, a MÚRE alapítási okmányát, s most, a harminc-, s a sors szeszélye folytán -egyedik évfordulóján szükségét éreztem a részvételnek a Székelyföld kellős közepén … olvasásának folytatása

Áténcié, tragumurák: öncsepálódik a kursza a kupáért! – Nethuszár

Na, táti, legyél kicsit fiátént, az a fáza, hogy nálunk van két udéméré, akik intervált nyomnak egymással egész nap, és egész héten, közben a románok rödé a markátjában. Marokukba… Markaikban… Na, ákoló!

„Kártierkupa” „tragumúráknak”: Marosvásárhely önkormányzata ismét megcsúfolta a magyar nyelvet – Krónika

Ismét „megerőszakolta” a magyar nyelvet Marosvásárhely polgármesteri hivatala, amelynek kommunikációs munkatársai Kártierek Kupája néven lakónegyedi futballtornát hirdettek. Nem számít premiernek, hogy a városháza csúfot űz a magyar nyelvből, ám ez az első alkalom, amikor a szarvashibát magyar nemzetiségű alkalmazott követi el.

Változatos zenei csemegékkel készül a 29. Alter-Native – Maszol/közlemény

A jó filmek kedvelői jó muzsikából sem szenvednek majd hiányt a 29. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon, hiszen a versenyprogramba bekerült 40 rövidfilm, valamint a legújabb román és magyar játékfilmek mellett igazi zenecsemegékben is részük lesz a szeptember 29-e és október 3-a között zajló szemlén.

Egy letűnt világ feltámasztása Szilágysomlyón – a 6. Báthory Festen ágyudörgés zaja törte meg a csendet – Erdélyi Napló

Kolozsvár felől érkezve, néhány kilométerrel Zilah után, a Meszes dombjairól lelátni egy völgybe, ahol súlyos vértekben függetlenségükért és megmaradásukért küzdöttek egykoron Báthory István csapatai. A fejedelem emlékét ma is hűen őrzik az ott élők.

Államnyelv, anyanyelv, világnyelv – Krónika

Bár visszás, ha belegondolunk, sajnos megszokott az a hatalmas aránytalanság, ami a romániai magyar gyerekek idegennyelv-tanulása terén tapasztalható. Gyakori, hogy nem tanulnak meg megfelelőképpen románul, nem tudják használni a mindennapi kommunikáció során az állam nyelvét, holott már hatéves koruktól átlag heti öt órában tömik a fejüket az iskolában. Halljuk, tapasztaljuk ezt évtizedek óta.

„Felelős” politizálás – Népújság

Tovább mélyül a kormányválság Romániában. A Cîţu-kabinet elleni pártokat szörnyen felháborítja, hogy az immár több mint két hete bejelentett bizalmatlansági indítványuk máig sem került a parlament elé. Ám Cîţu sem hagyja magát. Alkotmányossági kifogást emelt az indítvánnyal szemben, amit a taláros testület, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) hét végi kongresszusa után, szeptember végén fog tárgyalni. … olvasásának folytatása

Főtámogatók

KEDVENCEINK