//
archívum

Magyarország (általános)

This tag is associated with 11094 posts

Acélszobrok és szövetségek – Bukaresti Rádió/v

Az idősebbek emlékeznek talán az egykori szovjet filmek elején körbe forgó szoborra, amely a máig létező, legjelentősebb szovjet/orosz filmgyárnak, a Moszfilmnek a logója. Egy munkásférfi és egy földműves nő áll egymás mellett egyik lábukkal előre lépve, egyik karjukat előre lendítve, a férfi kezében kalapács, a nőében pedig sarló egymáshoz érintve. Vera Muhina 1937-ben készült alkotásáról … olvasásának folytatása

Ismét a bevándorlók… – Szabadság/v

2015-ben a németeket mély aggodalommal töltötte el, hogyan lehetne úgy befogadni a határok mentén gyülekező migránsokat (politikai vagy háborús menekülteket, gazdasági bevándorlókat, közönséges szélhámosokat), hogy Németország második világháborús bűntettei végre feledésbe merülhessenek. Ebben rejlett a Willkommenskultur lényege.

Elszigetelődő Nyugat? – Maszol/v

Az orosz–ukrán háború a Nyugat számára – legalábbis geopolitikai értelemben – mindennek tűnik, csupán győzelemnek nem. Évtizedekkel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy a nemzetközi közösség fejlődő államainak zöme ne egyértelműen az amerikai álláspont mellett kötelezte volna el magát.

Búzát, békességet? – Maszol/v

Ki gondolta volna, hogy a búza ennyire veszélyes? Bele lehet fulladni! A Wikipédián szócikk foglalkozik a búzába való “beleragadással”, az abban való “alámerüléssel”. A szócikk csak angolul, portugálul és héberül hozzáférhető, de gondolom, hogy hamarosan magyarra, lengyelre, románra, szlovákra is le fogják fordítani. Nem vagyok híve a mindenért örökösen Brüsszelt okoló-csepülő magatartásnak, de most én … olvasásának folytatása

Egységes megoldást szorgalmaznak a mezőgazdasági miniszterek az ukrán gabona ügyében – Maszol/+

Egységesen fognak fellépni az ukrán gabona ügyében román, a magyar, a bolgár, a cseh, a lengyel és a szlovák mezőgazdasági minisztériumok. Erről a hat állam tárcavezetője állapodott meg pénteken tartott videókonferenciájuk során.

Betiltották az ukrán gabona feldolgozását és felhasználását Szlovákiában – Krónika/MTI/+

Egészségkárosító növényvédőszer-tartalma miatt betiltják az ukrán gabona feldolgozását és felhasználását Szlovákiában – jelentette be Samuel Vlcan, a szlovák agrártárca vezetője pozsonyi sajtótájékoztatóján pénteken.

Orbán Viktor arról, hogy Magyarország kilépett a Nemzetközi Beruházási Bankból: ellehetetlenült a működése – Krónika/+

A budapesti székhelyű Nemzetközi Beruházási Banknak (IIB) lehetett volna komoly szerepe a közép-európai gazdaságok fejlesztésében, de a háború óta világos volt, hogy a bank lehetőségei szűkülnek, a mostani szankciókkal pedig „tönkre is tették”, ellehetetlenült a működése – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt követően, hogy egy … olvasásának folytatása

Növeli kitelepedései számát Udvarhelyszéken az Eurotrans Alapítvány – Maszol/+

A Demokrácia Központok tevékenységét az Eurotrans Alapítvány veszi át, az udvarhelyszéki kiszállásokat az igények függvényében akár növelni is tudják. Hargita megyében kiírták a megyei kulturális pályázatokat és vannak fontos változások is – számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, az udvarhelyszéki RMDSZ-szervezet elnöke.

Ukrajna lett az Európai Unió harmadik legnagyobb élelmiszer beszállítója – Maszol/+

A búzaimport a tízszeresére nőtt 2021-hez képest, nehéz helyzetbe hozva a kelet-európai termelőket.

Iohannis szerint Románia segít Ukrajnának, csak ez ne legyen a hazai gazdák kárára – Krónika/+

Klaus Iohannis csütörtökön elfogadhatatlannak nevezte, hogy Románia Ukrajnának nyújtott segítsége a romániai gazdák ellen forduljon.

Főtámogatók

KEDVENCEINK