Százötven éves az erdélyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés Az évek során megszokottá vált, hogy a magyar tudomány napját Erdélyben érdekes, tanulságos előadásokkal köszönti az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya. November 4-én a 150 éves múltra visszatekintő, korszerű erdélyi magyar egyetemi orvos- és gyógyszerészképzés történetének áttekintéséről szólt az emlékülés.
A román vezetőség nélkül ünnepelik a másfél évszázados múltra visszatekintő erdélyi magyar orvos- és gyógyszerészképzést Marosvásárhelyen. Ugyanakkor azt vallják, a folyamatos kiszorítás ellenére az anyanyelvű oktatás nem fog megszűnni, a Petru Maior Egyetem bekebelezése óta ugyanis az etnikai arányok annyira elbillentek, hogy a román vezetőség számára már nem igazán tét a magyarokkal hadakozni.
Élesen bírálja a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma Kalmár Ferenc, a magyar-román kisebbségi vegyes bizottság magyar társelnöke nyilatkozatát, mert szerintük Románia példásan szavatolja a kisebbségek jogait.
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem háromnapos tudományos ülésszakkal ünnepli meg a kolozsvári 150 éves magyar nyelvű egyetemi oktatást, s ezzel az egyetem jogelődjének tekintett Ferenc József Tudományegyetem 1872-es megalapítása előtt tiszteleg. Legyinthetnénk s mondhatnánk, hogy ez csak szócséplés vagy üres fesztivizmus. De nem szabad szó nélkül elmenni egy ilyen esemény mellett, hiszen másként is történhetett volna, egyáltalán … olvasásának folytatása
„Azt szeretnénk, hogy érezze az erdélyi magyar közösség: itt van az ő akadémiai otthona” – jelentette ki Daniel David, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora a magyar tagozat 150. jubileumi ünnepségén.
A restitúció, a marosvásárhelyi magyar orvosképzés, a gyűlöletbeszéd is tárgyát képezi a magyar–román kisebbségi vegyesbizottság készülő plenáris ülésének. Kalmár Ferenc, a testület magyarországi társelnöke a Maszolnak elmondta, azokat a témákat is napirendre tűzik, amelyekről ezelőtt bő tíz évvel nem sikerült megállapodniuk. Kiderült, hogy a romániai fél mit tart aggályosnak a magyarországi román kisebbséget illetően.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nem diplomagyár – szögezte le a Krónikának adott interjúban a 2001-ben alakult, 32 alap- és 12 mesterszakán 2400 diákot oktató felsőoktatási intézmény rektora. Tonk Mártonnal az új tanév kapcsán arról beszélgettünk, mit jelent az önálló magyar tanintézet életében a Romániában sokat hangoztatott egyetemi autonómia, továbbá hogy a Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában … olvasásának folytatása
Az egyetemi tanévkezdés alkalmából újabb tüntetéssorozatra hívta fel az erdélyi sajtó figyelmét dr. Ádám Valerián, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület elnöke.
A Marosvásárhelyi George Emil Palade Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem magyar tagozatának tanévnyitó ünnepségét tartották hétfőn este a marosvásárhelyi vártemplomban. Az esemény egyik biztosítéka annak, hogy évtizedek múlva is lesz Erdélyben magyar orvoslás – hangzott el a rendezvényen.
Támogatva és ellenszélben A MOGYTTE első évet kezdő orvos-, fogorvos-, gyógyszerész és egészségügyi asszisztens hallgatóit leendő tanáraik részvételével a történelmi egyházak képviselői látták el égi és földi útravalóval a marosvásárhelyi Vártemplomban tartott hétfő esti egyetemi évnyitó ünnepségen.