//
archívum

Nagy D. István (média)

This tag is associated with 328 posts

Hogy az itthon nehogy otthon legyen – Háromszék/v

A jelek szerint a szolgálatos nemzetféltők, feljelentésbajnokok, provokátorok számára távolról sem volt kielégítő, hogy mintegy két héttel ezelőtt sikerült kéretlenül és feleslegesen belerondítaniuk a költő Kölcsey Ferenc szobrának felavatásába Nagykároly főterén, ezért újabb fejezetet nyitottak a köztéri alkotás elleni ámokfutásban.

Medvekérdés: fény az alagút végén? – Háromszék/v

Kitavaszodott végre, és vele együtt, ahogy azt megszokhattuk, szaporodni kezdtek a medvékről szóló híradások, jobb esetben csak kószáló nagyvadakról, de támadásokból, károkozásból is kijutott már. Az előzőektől eltérően ugyanakkor az idei év első hónapjai mintha több reményre adnának okot a helyenként tarthatatlan állapotok rendezését illetően, legalábbis a környezetvédelmi minisztérium háza tájáról érkező hírek erre engednek … olvasásának folytatása

A jó tanuló tiszteleg és fizet – Háromszék/v

Rendkívüli, elképesztő, fantasztikus – bőkezűen szórták az ehhez hasonló jelzőket szalagcímeikben a hírtévék, hírportálok tegnap az egetverő értesülés kapcsán, mely szerint a Legfelsőbb Védelmi Tanács ülésén úgy döntöttek: Románia nem adja alább, és a legfejlettebb harci repülőgépeket szerzi be a hazai légierő számára.

Ne bántsd az egyenlőbbet – Háromszék/v

Megszokhattuk már, hogy a bukaresti döntéshozók időről időre tökéletes iskolapéldákkal szolgálnak arra, hogy miért nem sikerül a normalitás útjára állítani az országot, vagy legalábbis elfogadhatóbbá tenni. A minap újabbal jelentkeztek a különleges nyugdíjak, vagy általánosabban: a nyugdíjreform feloldhatatlan gordiuszi csomónak bizonyuló kérdése kapcsán, melyben – noha egyre inkább a körmükre ég a gyertya – továbbra … olvasásának folytatása

Álságos békelovagok – Háromszék/v

Józan ember számára csakis az öröm forrása lehet, hogy idén március 15-e végre háborítatlan ünnep volt Székelyföldön is. Elmaradtak az utóbbi években már menetrendszerűvé vált, a magyar nemzeti lobogó kitűzéséért az önkormányzatokra kiszabott aránytalan prefektusi bírságok, ünnepi üzenetek érkeztek a román hatalom és többség részéről, és összességében semmi sem zavarta meg a márciusi ifjak, a … olvasásának folytatása

Másodrangúak! – Háromszék/v

Nagyon úgy tűnik, a hideg zuhanyok időszaka az év első pár hónapja a sepsiszentgyörgyieknek, és egyben az újbóli fájdalmas ráeszmélésé, hogy a normalitás, a békés együttélés a román polgártársainkkal továbbra is csak hiú ábránd marad számunkra. És még véletlenül sem azért, mert egyszerű emberekként, a város lakóiként nem férnénk meg egymás mellett, sőt – ám … olvasásának folytatása

Jó kezdeményezés, csapnivaló bevezetés – Háromszék/+

Összességében hasznos lépésnek tartják a szakmabeliek a borravaló megadóztatását, viszont – mint sok más új szabályozás esetében – a bevezetés módszere és az alkalmazás körül több aggály is felmerül. A vendéglátók véleménye egybecseng annak kapcsán, hogy szükség volt a terület valamilyen szabályozására (az érdekvédelmi szervezet is kérte ezt), ám többen kifogásolják, hogy némileg „derült égből” … olvasásának folytatása

Népszámlálás, avagy légvárakkal a jövőbe? – Háromszék/v

Valahol várható volt, mégis elképesztő, hogy már az első részeredmények megjelenését követően a tavaly lezajlott népszámlás komoly hitelességi kérdések, kételyek sorozatát veti fel.

Úttalan útjaink – Háromszék/v

Kiemelkedőnek távolról sem mondható, de jelképesnek számító pillanatra készül Románia a javában kopogtató új évben, amikor – hacsak valami eget verő nem történik – sikerül átlépni a bűvös ezer kilométeres küszöböt a használható autópályák és gyorsforgalmi utak hosszánál.

Győzelem az aljas szándék felett – Háromszék/+

Egyértelműen aljas szándék állt a Kovászna megye zászlaja ellen tavaly karácsony tájékán indított per mögött, de eredményesnek bizonyult a törvényes út követése, így most már jogerős bírósági ítélet is megerősíti, hogy a jövőben is hivatalosan használható a megye zászlaja – jelezte közleményében a megyei önkormányzat a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítő­szék kedden nyilvánosságra hozott kedvező ítéletével … olvasásának folytatása

Főtámogatók

KEDVENCEINK