//
archívum

Német Szabaddemokrata Párt – FDP (Németország)

This tag is associated with 26 posts

Terméketlen viták – Bukaresti Rádió

Nyugaton –főként Németországban – hosszú évek óta zajlik a vita a bevándorlásról. Anélkül, hogy a helyzet jottányit is tisztázódna. Az új úgynevezett jelzőlámpa koalíció (azaz vörös-sárga-zöld, melyen belül a sárgák a liberálisokat jelentik) hatalomra jutása a viták újabb fellángolásával jár. Két okból is. Egyrészt a Németországban menekült státuszért folyamodó bevándorlók száma 2017 óta ismét csúcsot … olvasásának folytatása

A német újrakezdés – Nyugati Jelen

Kétszáztizenöt éve, 1806 augusztusában II. Ferenc császár az elvesztett austerlitzi csata után, kényszerből lemondott a német-római császári címről, és ezzel hivatalosan megszűnt Európa történelmének legnagyobb, és talán legizgalmasabb múltú államszövetsége. Pár évtized múltán, az akkori porosz kancellár, Otto von Bismarck kiharcolja a német egységet, és megszületik a Német Császárság (II. Német Birodalom).  Az európai nagyhatalmak, Nagy-Brittánia, … olvasásának folytatása

Német puhatolózások – Nyugati Jelen

Meglehetősen hűvös fogadtatásban részesültek az új baloldali német kormány vezetői első külföldi látogatásaikon. Alig két nappal hivatalba lépése után Olaf Scholz kancellár pénteken Párizsba látogatott, szombaton Brüsszelbe, vasárnap pedig Varsóba. Annalena Baerbock külügyminiszter asszony nem utazott Brüsszelbe, Párizsból, ahol a kancellárral együtt járt, egyenesen Varsóba ment, Scholz látogatásának előkészítésére.

Németország Merkel után – Krónika

Az elkövetkező évek Németországáról egyelőre csak annyit tudunk, hogy nemcsak Angela Merkel távozik tizenhat éves kancellárság után a politikából, hanem a Kereszténydemokrata Unió is ellenzékbe szorul. Jön a szociáldemokraták, a liberálisok és a zöldek irányítása az Európai Unió legerősebb országában.

Ideológia-export? – Nyugati Jelen

Működik a közlekedési lámpa, jelentette be szerdán Olaf Scholz, Németország leendő kancellárja a vörös szociáldemokraták (SPD), sárga liberálisok (FDP) és zöldek (die Grünen) koalíciós megállapodásakor.

A szemafor pirosra vált – Bukaresti Rádió

Németországban elvi megállapodás született a Szociáldemokrata Párt (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) között arról, hogy az elkövetkező négy évben együtt fognak kormányozni. Ezt pénteken Berlinben jelentették be a pártok képviselői közös sajtóértekezletükön. Mint elmondták, a jövő héten megkezdődnek a tárgyalások a kormányprogramról és a kabinet összetételéről.

Korszakvég vagy folytatódó tendencia? – Nyugati Jelen

Vasárnap véget ért a Merkel-korszak, cikkezet a nemzetközi sajtó, az EU leghosszabb ideje hivatalban lévő kormányfője befejezi politikai pályafutását.

Balliberális kormány jöhet Németországban – Elemzők szerint a magyar ellenzéknek kampányolna Olaf Scholz – Krónika

Azoknak a pártoknak kell megalakítaniuk Németország következő kormányát, amelyek megerősödve kerültek ki a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásból – jelentette ki a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje hétfőn Berlinben.

Németország és a jogállam – Maszol

Németország az Európai Unió meghatározó állama, melynek kancellárja azt is megengedheti magának, hogy szövetségeseivel való konzultáció nélkül hozzon az egész unió sorsát alapvetően meghatározó döntéseket. Ma már nyilvánvaló, hogy a 2015-ös Willkommenskultur nevében hozott döntés, miszerint minden szír menekült előtt – mindenféle törvényes előírás mellőzésével – nyitva állhatnak a határok, éppen egy ilyen döntés volt.

Kérdések már vannak… – Szabadság

Ember legyen a talpán, aki a pillanatnyi világhelyzetben el képes igazodni. Teljesen nyilvánvaló, hogy a nemzetközi intézményrendszer, az ENSZ és az Európai Unió képtelen uralni a fejleményeket. A koronavírus-járvány megfékezhetetlensége a világgazdaságban is zűrzavart generál. A nyersolaj ára 2018 óta először a hordónkénti 50 amerikai dollár alá esett. A tőzsdéken nem csak a nyersanyagok ára … olvasásának folytatása

Főtámogatók

KEDVENCEINK