Vannak nyugodtabb történelmi időszakok, aztán időről időre fenekestől felfordul a világ. Ilyenkor a politikusok és a közéleti szereplők sietnek történelmi párhuzamokat vonni. Elfelejtik, hogy a párhuzamok, a párhuzamosok csak a végtelenben találkoznak: a konkrét, kortárs valóság és a történelem közötti viszony is párhuzamos! A hivatásos történészek általában sokkal óvatosabbak, de hallgat valaki rájuk?
2015-ben a németeket mély aggodalommal töltötte el, hogyan lehetne úgy befogadni a határok mentén gyülekező migránsokat (politikai vagy háborús menekülteket, gazdasági bevándorlókat, közönséges szélhámosokat), hogy Németország második világháborús bűntettei végre feledésbe merülhessenek. Ebben rejlett a Willkommenskultur lényege.
Az atomerőművek meghibásodásakor kibocsátott káros sugárzástól félők most sugároznak a boldogságtól, mert Németország végre bezárta utolsó három, ez idáig még működő atomerőművét is.
Az Egyesült Államokból hazatért ismerősöm elborzadva meséli, hogy az amerikai fiatalok többsége fogékony a kommunista eszmékre. Németországi barátunk rátromfol: náluk a kommunista eszmék mellett a náci propaganda is teret nyer. Akárcsak mifelénk, mondanám én is, közben az is eszembe jut, hogy emellett lelkesen érvelnek fiataljaink a woke, az eltörléskultúra mellett is. Székelyföldi kisváros konfirmandusai közül … olvasásának folytatása
Van a német demográfiai helyzetnek egy olyan aspektusa, melyet a nagymérvű bevándorlás sem enyhíthetett, s melynek számunkra is lehetnek tanulságai. Ez pedig az öregek helyzete. Egyre több a támasz nélkül maradt, gondozásra szoruló férfi és főként nő.
Sok kereszténydemokrata felháborodottan reagált, miután Hans-Georg Maaßen rasszista kijelentéseinek részletei nyilvánosságra kerültek.
“Jó napot kívánok, PSD! […] Hihetetlen, hogy milyen alkuk születnek a román parlamentben! Miközben mi, én, a kormány, a többi hatóság a románok életéért küzdünk, azért küzdünk, hogy megszabaduljunk ettől a járványtól, a PSD, a nagy PSD a Parlament titkos irodáiban azért küzd, hogy Erdélyt a magyaroknak adja.
Nem vagyok futballszakértő, a mérkőzéseket azonban végig élvezem. Amúgy dilettáns módra. Nem a labdarúgói képességek, hanem a játékosok által képviselt történelmi ismereteim, az adott nemzetnek a világkultúrában játszott szerepe, sőt gyakran pusztán az általuk felöltött mez ötletessége szerint.
2015-ben a németeket mély aggodalommal töltötte el, hogyan lehetne úgy befogadni a határok mentén gyülekező migránsokat (politikai vagy háborús menekülteket, gazdasági bevándorlókat, közönséges szélhámosokat), hogy Németország második világháborús bűntettei végre feledésbe merülhessenek. Ebben rejlett a Willkommenskultur lényege. Nem volt kockázatmentes vállalkozás, de a németek önbizalma akkor már (ismét határtalan volt). Pénz is volt dögivel, nem … olvasásának folytatása
A sportesemények nemcsak a résztvevő országok számára fontosak, hanem külső megítélésük miatt is. A labdarúgó-világbajnokság a legnézettebb és legmediatizáltabb események közé tartozik, és bár még javában zajlanak a meccsek és a találgatások, érdemes máris megvonnunk néhány előremutató következtetést.