//
archívum

oktatási reform

This tag is associated with 267 posts

Ebből nem lesz gálickő – Háromszék/v

Ha Románia valamikor is felnőne az értelmes, szakmai síkon történő vitákhoz, a következő  nemzedékeknek az adott korhoz igazodó, gyakorlati tudásra hangsúlyt fektető oktatáspolitikához, akkor sem felejthetnénk el az elpocsékolt éveket, évtizedeket, miként a közelmúlt eseményeit sem, amelyek újfent bizonyították: az érdek-összefonódások sokkal fontosabbak az ország jövőjénél.

Kés a zsákban – Maszol/v

Aligha meglepő, hogy alaposan csúszik a március végére ígért-jósolt közoktatási törvény elfogadása: három évtized alatt megszokhattuk a törvényhozás terminusainak dinamikus értelmezését, ám a szöveg végső állapota körüli huzavona egyes fordulatai igazi csemegét jelentenek bulvárnak, szakmának, sőt a (humor)érzékkel megáldott átlagos infófalónak is.

A kigyomlált csalétek – Népújság/v

Kereső felnőtt életünkben nagyon fontos az indulás, az első fizetés. Pedagógusi pályára lépő tanárként, amikor hajnali öt órakor elindultam a buszállomásra, kétséges volt, hogy meddig kell dideregnem az ortodox templom tövében, hogy a sok „konvenciós” városi busz után végre jöjjön egy olyan is, amely elvisz a célba. Akkoriban álmodni sem mertem volna arról, hogy saját … olvasásának folytatása

Ciolacu: messzire mentünk a rosszul értelmezett szabadsággal, a tanárokat tisztelni kell – Maszol/Agerpres/+

Az új tanügyi törvényeknek a tanári tekintély visszaállítására irányuló előírásokat is tartalmazniuk kell, a tervezetek parlamenti vitáján a Szociáldemokrata Párt (PSD) ragaszkodni fog ehhez – jelentette ki szombaton az alakulat elnöke.

Fele(má)s törvényeink – Szabadság/v

Nullánál jóval több, egynél sokkal kevesebb – ha szavakban fukarkodó mondatban kellene jellemezni az éppen divatba jött oktatási törvénytervezeteket, leginkább így oldanám meg a feladványt. És ezzel nem a szándékot állítom pellengérre, nem a reformnak akarását kérdőjelezem meg: mindössze mértékét sejtetem a sikerélménynek – de tervezetről lévén szó, ott bujkál a remény, hogy a szövegek … olvasásának folytatása

Tanügyi törvény: a PSD már egyeztet az érintettekkel – Maszol/Agerpres/+

A Szociáldemokrata Párt (PSD) hétfőn bejelentette, hogy megkezdte a konzultációt az érintettekkel a két tanügyi törvény – az egyetemi és közoktatást szabályozó jogszabály – tervezetéről.

Képességvizsga kontra felvételi – Népújság/v

Miközben sok vitatható ága-boga van az új tanügyi törvénytervezetnek, kezdetben a leghevesebb ellenállást és vitát az a cikkely váltotta ki, amely a sikeres középfokú iskolák számára, ahol túljelentkezés van, lehetővé teszi felvételi vizsga megszervezését. Ez ellen dolgoztak ki egy másik megoldást a tanügyi szakszervezetek.

Foltozott nadrág – Szabadság/v

Az új tanügyi törvény tartalmaz néhány olyan előírást, amely mindenképpen jó irányba mutat. Ezek közé sorolom azt, hogy a tervezett új megmérettetéseket nem vezetik be azonnal, csak négy év múlva. Ez így igazságos, eddig is sokszor sérelmeztem azt, hogy játszma közben változtatták a szabályokat, kész tények elé állítva a rendszer valamennyi szereplőjét, de főleg a … olvasásának folytatása

Oktatás, az örök Hamupipőke – Háromszék/v

Soha még ilyen sok pénzt nem szánt román kormány az oktatásra – jelentette ki Nicolae Ciucă miniszterelnök a jövő évi költségvetés kapcsán. Számszerűleg lehet, igaza van, de GDP-arányosan elmondhatjuk, még a legszűkebb esztendőkben sem fordítottak ilyen keveset erre, mint a következő évben. Márpedig ez a valós mutató, mert a pénz jelenleg tapasztalható hígulása mellett mit … olvasásának folytatása

Úgy néz ki, mégsem lesz egységes elektronikus napló az iskolákban, a minisztérium inkább bukik 40 millió eurót – Főtér/+

Jelenleg kereskedelmi szoftverekkel oldja meg több száz iskola az e-naplózást, most a kormány kihátrál a saját egységesítő projektjéből. Úgy tűnik, az oktatási minisztérium letesz az ingyenes és egységes, digitális iskolai naplók bevezetésének országos projektjéről, ezzel pedig lemond több mint 40 millió euróról, mert képtelen volt három év alatt eljutni a közbeszerzési kiírásig az egyébként nagyrészt … olvasásának folytatása

Főtámogatók

KEDVENCEINK