//
archívum

Robert Svec (SHO – Szlovákia)

This tag is associated with 8 posts

A szlovák nemzet újraébredése – Felvidék.ma

A közelmúltban konferenciát szervezett a Szlovák Megújhodási Mozgalom, ahol összegyűlt néhány szlovák nemzeti érzelmű politikus és aktivista is. A konferencia folytatása annak a 2016-ban megkezdett rendezvénynek, amely annak idején a „25 éve vagyunk szabadok, és hogyan védjük meg hazánkat!”címmel valósult meg. Idén a „Politika 2018-ban” című elnevezéssel indítottak el egy rendezvényt.

Új szélsőséges párt a láthatáron – ujszo.com

Marian Kotlebának a novemberi vereség után meglehetősen nagy gondot okoz összetartani pártja szélsőséges szimpatizánsait. A szlovák szélsőjobboldali színtér hosszú csend után mozgolódni kezdett, és úgy tűnik, az ĽSNS-ből kiábrándult szélsőségesek pártot akarnak alapítani.

Csendesnek tűnik, de feszült lesz 2018 – ujszo.com

Kotleba szélsőséges pártjának feloszlatása, magyar elnökjelölt, a függetlenek előretörése a helyhatósági választásokon, elbukó közoktatási reform, hűvösödő magyar-magyar kapcsolatok – ezek az Új Szó szerkesztőségének jóslatai 2018-ra, a vihar előtti csend évére.

Kotleba „védelmében” – ujszo.com

Marian Kotleba, az informatikatanárból lett zsebduce nem alhat mostanában túl jól, úgy tűnik, egy időre véget ért a pünkösdi királysága.

Elemző: más a keleti és a nyugati szélsőség – ujszo.com

Bernhard Odehnal osztrák újságíróval, a közép-európai szélsőséges mozgalmak szakértőjével beszélgettünk arról, mi a különbség a keleti és a nyugati szélsőjobb közt, miért akarják feladni az emberek a szabadságukat a szociális biztonság érdekében, és miért orrol egymásra az EU nyugati és keleti fele.

A szigorú tekintetűek – ujszo.com

Kit hívjunk, ha egy huncut kopogószellem rángatja ki a komódból az ancúgot? Hát a Szellemirtókat! Na és kit hívjunk, ha zöld trikós emberkék settenkednek a kertek alatt? Fico új, szélsőségesnáspángoló terroristaellenes osztagát!

Nem ellenségek, de nem is barátok – ujszo.com

A szlovák szélsőjobboldali csoportosulások hivatalos retorikájából szinte teljesen eltűntek a magyarellenes kirohanások, sőt, bizonyos szinteken még együtt is működnek a korábban egymásra acsarkodó szlovák és magyar szélsőségesek. Nagy, nyilvános összeborulás azonban nem fenyeget.

Sokfejű sárkány a szlovák szélsőjobboldal – ujszo.com

Jókora lépéshátrányban van az állam a szélsőségesek elleni harcban, s már nem csak Kotlebával szemben kell fellépnie. A szélsőjobb sokfejű sárkánnyá változott.

Főtámogatók

KEDVENCEINK