//
archívum

román alkotmány

This tag is associated with 606 posts

Magukra maradtak az alkotmánymódosítást kezdeményező román unionisták – Krónika

Kevesebb mint egy hónap alatt, december elsejéig szeretnék összegyűjteni az alkotmánymódosításhoz szükséges félmillió aláírás kétszeresét a Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülését szorgalmazó aktivisták. Az unionisták kolozsvári bemutatkozásán kiderült, nemigen bíznak a Prut menti országok politikai döntéshozóinak tettrekészségében.

Alkotmányba foglalnák Románia és Moldova egyesülését – megkezdődött az unionista aláírásgyűjtés – Krónika/MTI

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülése érdekében kezdődött aláírásgyűjtési kampány Jászvásáron (Iași) – tudatta kedden a Hotnews.ro hírportál.

Hatályba lépett az egyik módosított igazságügyi törvény – mit mond a Velencei Bizottság? – Maszol

Megjelent pénteken a hivatalos közlönyben, és ezzel hétfőtől életbe lépett az igazságszolgáltatás szervezéséről szóló törvény, amely ebben a formában számos tekintetben ellentmond a Velencei Bizottság elvárásainak.

„A magyar közösség nem lojális a román államhoz, és ez rendben van” – Maszol

Premiernek számít Romániában a kisebbségekről való román közbeszédben az, hogy nem vádként és álmegoldásokként, hanem kérdésekben fogalmaztak meg sok olyan fontos témát, amelyek a magyar közösséget is foglalkoztatják. És az is rendhagyó, hogy ezek a témák a centenárium kapcsán merültek fel. Keresztényfalván, a német evangélikus templomban a C’Art Fest művészeti fesztivál részeként megtartott előadásában, Radu … olvasásának folytatása

Önálló székely államtól fél a parlament? – a bukaresti törvényhozói tanács „érvei” az autonómiastatútum ellen – Krónika

Többek között azért véleményezte negatívan a román parlament törvényhozói tanácsa az SZNT autonómiatervezetét, mert az a testület szerint az egységes román nemzetállammal párhuzamos, különálló állami entitás létrehozását célozza.

GAGAUZEXIT? Moldova Köztársaság leckéje autonómiáról, szeparatizmusról és önrendelkezésről – Romániának ajánlva – Neuer Weg

Hipotézis: Ha Besszarábia Románia részévé válik, Gagauzia többé nem lesz Besszarábia része… A Székelyföld autonómiatervéről szóló, mesterségesen hisztérikus legutóbbi viták kapcsán beleolvasva az Európa Tanács (logikusan „etnikai kritériumok” alapján létrehozott!) területi autonómiáknak a különféle (egységes, régiókból álló, föderális) államtípusokban való létrehozásának gyakorlati módozatairól szóló hivatalos dokumentumaiba, a 361/2013. sz. határozat 72. cikkelyében találtam egy mondatot, … olvasásának folytatása

Az autonómia esély vagy szeszély? – Maszol

Megerősítették az erdélyi magyar politikai alakulatok azt a 25 évvel ezelőtt Kolozsvárt vállalt szándékukat, hogy közösen dolgoznak a személyi, a kulturális, illetve Székelyföld területi autonómiájáért, valamint Partium sajátos, kétnyelvű-közigazgatási jogállásáért. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) az autonómiaelképzelések összehangolásáról szóló közös állásfoglalást írt alá … olvasásának folytatása

Johannis alkotmányban tiltaná a korrupt politikusok szerepvállalását – Krónika/MTI

Nincs keresnivalójuk bűnvádi eljárás alá vont vagy elítélt politikusoknak az állam vezetésében, jelentette ki pénteken Klaus Johannis államfő. Szerinte ezt a feddhetetlenségi követelményt alkotmányba is kell foglalni, ha majd sor kerül az alaptörvény módosítására Romániában.

Monarchiáról lehet, autonómiáról nem? – Puskás Bálint volt alkotmánybíró a népszavazás ötletéről – Krónika

Mivel az alaptörvény 152. cikkelye tiltja a köztársasági államformára vonatkozó cikkely módosítását, csakis egy új alkotmányozó nemzetgyűlés összehívása nyomán változhat az államforma – szögezte le a Krónikának nyilatkozva Puskás Bálint volt alkotmánybíró.

Egy nő és egy férfi önként vállalt szeretetközösségének tekintik a házasságot az unitáriusok – Krónika

A társadalom, a nemzet és az egyházi közösség legfontosabb megtartó intézményének tartja a családot a Magyar Unitárius Egyház zsinata.

Főtámogatók

KEDVENCEINK