//
archívum

románnyelv-oktatás

This tag is associated with 590 posts

Egymás nyelvére tanítják a sepsiszentgyörgyi magyarokat és románokat – Maszol/+

Önkormányzati támogatással tanulhatják meg egymás nyelvét a sepsiszentgyörgyi magyarok és románok. A tavaly csak a fiatalokat célozta a román–magyar nyelvtanulási program, azonban mivel több felnőtt is jelezte, hogy szívesen megtanulná a másik közösség nyelvét, idén változtattak a szabályzaton és eltörölték a 35 éves felső korhatárt, számolt be Vargha Fruzsina. Az alpolgármester szerint november 14-én, hétfőn … olvasásának folytatása

Hírdetés

A magyar diákok jobbak magyarból, mint a románok románból az elmúlt évek képességvizsgái alapján – Krónika/+

Az elmúlt négy év képességvizsga-eredményei alapján készített elemzést az Erdélystat. A statisztikai portál szerdai közleménye szerint a 2019–2022-es időszak egyesített képességvizsga-eredményei arra kínálnak lehetőséget, hogy megbízhatóbb képet kapjunk a magyar nyelven tanuló diákok teljesítményéről az által, hogy tompítják az egyes évfolyamok osztályzataiban előforduló hullámzásokat. Az elemzésben az erdélyi magyar iskolákat is rangsorolták.

Kézműveskedés során elsajátítani a román nyelvet: moldvai és moldovai népi mesterektől tanulhattak a szentgyörgyi diákok – Krónika/+

Kilenc mesterség közül választhattak a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola step by step tagozatának diákjai a moldvai kézművesek irányításával tartott, nappali táborban Benedekmezőn, ahol a kézművességen kívül a román nyelvet is gyakorolhatták.

Nyomdakész a kilencedikes román tankönyv – Háromszék/+

Az egy éve érvényben lévő kilencedikes tanterv teljesen új megvilágításba helyezi a román nyelv oktatását. Elfogadták, hogy a magyar diákok számára a román idegen nyelv, és olyan módszerekkel kell tanítani, mint például az angolt, az oktatási minisztérium által nemrég jóváhagyott, az új tantervhez igazodó tankönyv megfelel ennek, internetről letölthető, a nyomtatott változat is készül – … olvasásának folytatása

Az elnök asszony látogatása – Háromszék

Nagy csend honol nálunk Novák Katalin köztársasági elnök asszony mostani romániai vizitje után, nem úgy, mint a korábbi erdélyi látogatása kapcsán, mikor májusban részt vett Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szobrának felavatásán. Az hónapokra adott munkát a román médiumoknak.

Új szemléletű, magyar anyanyelvűeknek szóló román tankönyvet fogadott el a minisztérium – Maszol/+

Idén januárban indult el a folyamat, amelynek köszönhetően magyar anyanyelvű kilencedikes diákoknak szóló román tankönyv írásába kezdett Forgó Éva-Erika, Kaitar Roxana, Pop Bogdana-Ioana és Cserei Gyöngyvér, a négy szerzőt Elena Platon koordinátor segítette. Az elkészült tankönyvet nemrég hagyta jóvá az oktatási minisztérium, így a magyar tannyelvű iskolák már használhatják is. Cserei Gyöngyvér, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti … olvasásának folytatása

Kiterjesztették a 35 év felettiekre a magyar és román nyelvtanulási programot Sepsiszentgyörgyön – Maszol/+

Bővíti a román–magyar nyelvtanulási programot Sepsiszentgyörgy önkormányzata, így most már a 35 év felettiek is jelentkezhetnek.

Van igény a román és magyar nyelvtanulásra is – Háromszék/+

Viszonylag kevesen iratkoztak fel a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által első alkalommal megszervezett román, illetve magyar nyelvtanfolyamra, de többen is jelezték ebbéli igényüket, így a következőre már hosszabb jelentkezési határidőt szabnak, és a felső korhatárt is eltörlik – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Vargha Fruzsina alpolgármester.

Legtöbben románból vizsgáztak – Háromszék/+

A román nyelv és irodalom írásbelivel tegnap megkezdődött a pótérettségi, amelyre Háromszéken háromszáznegyvenen jelentkeztek, közülük kétszázhetvenöten románból (vagy románból is) vizsgáznak.

Pénz, paripa, fegyver: a közoktatás finanszírozása a kulcs a sikerhez – Maszol/+

Pénz nélkül nincs sikeresen vizsgázó diák, nincs elégedett szülő, és nincs megfelelően képzett pedagógus. A tanügyi törvény módosításainak a legnagyobb kudarca, hogy eddig egyik programot sem vitték végig, így pedig a várt siker rendre elmaradt. Ezek voltak a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor pénteki Közoktatás-politika címmel tartott panelbeszélgetésének főbb megállapításai.

Főtámogatók

KEDVENCEINK