//
archívum

Rómer Flóris Terv (műemlékvédelem – Magyarország)

This tag is associated with 34 posts

Folytatódik a munka a gyulakutai templomnál – Népújság

Sok az érték, de messze még a vége Hat és fél hónapi távollét után a tervezett dátumra, az augusztus 22-i konfirmációra a református gyülekezet visszatérhetett a templomba, amelyet a tervezett felújítási és ásatási munkálatok miatt az év első részében el kellett hagynia. Mindenki örül ennek, bár a tervezett felújítások korántsem értek véget.

Magyarországi támogatásból újulhatott meg Pelbárthida műemlék református temploma – INTERJÚ – Maszol

Régi álma válik valóra a pelbárthidai református gyülekezetnek: végéhez közeledik a XIII. században épített, majd a XVII. században teljesen átalakított templomuk felújítása. A Bihar megyei Paptamási községhez tartozó, valamivel több, mint ötszáz lelkes falu református gyülekezetének életéről és középkori műemlék templomuk felújításáról Ghitea-Szabó József Leventével, a településen tizenegy éve szolgáló parókus lelkésszel beszélgettünk.

Megőrzés és összetartás a szórványban: Magyarremete jó példát mutat – Krónika

Magyarremete festői környezetben, a Belényesi-medencében fekvő Bihar megyei település, amely bár szórványtelepülésnek tekinthető, hiszen román többségű falvak övezik, erősen őrzi magyarságát. A körülbelül 800 lakost számláló településen mintegy 400 magyar él, akiknek nagy része református. A helyi gyülekezet az identitásőrzés központi szereplője. Csiszér Norbert Lóránd lelkipásztor a helyi magyarság életéről, tevékenységeikről, kilátásaikról beszélt lapunknak.

Teljesen megújul Hegyközcsatár Árpád-kori református temploma – Maszol

Teljes körű felújítást végeznek Hegyközcsatár műemlék református templomán. A 13. században épült, majd többször is bővített hajléknak a munkálatok során csupán a tornya és az oldalsó falai maradtak állva. Miklós Csaba lelkipásztor szerint ez mérföldkő a helyi gyülekezet életében, ugyanis ilyen jellegű átfogó munkálatot még sosem végeztek az épületen.

Menthetetlen volt a beomlott tacsi református templom, anyaországi támogatással megmenekül a famennyezet – Krónika

Annyira súlyos statikai problémái voltak, hogy lényegében menthetetlen volt az egykori tacsi református templom, állítják a szakemberek. Az értékes kazettás famennyezetet ellenben magyar kormánytámogatással sikerül megóvni.

Református templom omlott össze Beszterce–Naszód megyében – Krónika

Összeomlott az egykori református templom tornya a Beszterce–Naszód megyei Tacson. A gyülekezet által már nem használt istenházát hiába próbálták megmenteni.

Négy beruházást támogat a szolidaritási alap – Népújság

Mindenki örömmel fogadta Egyértelműen fontosnak és hasznosnak tartják a kedvezményezettek azt a kisebb-nagyobb támogatást, amelyet a Maros megyei magyar polgármesterek által létrehozott szolidaritási alapból megszavaztak számukra az idei évre – derül ki körképünkből. Ezek az összegek messze nem fedezik a teljes szükségletet, de löketet adnak a tervezett vagy a folyamatban levő közösségi beruházásoknak.

Megújult a kolozsvári ferences kolostor refektóriuma – Krónika

Megújult a kolozsvári ferences kolostor refektóriuma a magyar kormány által létrehozott és finanszírozott, a Teleki László Alapítvány által bonyolított Rómer Flóris-terv keretében – olvasható az alapítvány honlapján. 2016-tól szakaszosan kerül sor a kolostor tetőszerkezetének felújítására.

Megújult a székesegyház kapuzata – Magyar kormánytámogatással restaurálták a gyulafehérvári templom gótikus bejáratát – Krónika

Restaurálták a gyulafehérvári székesegyháznak a 13. század vége és a 14. század második fele közötti időszakban készült kapuzatát, amely a középkori kőfaragó-technika színvonalas alkalmazásáról tanúskodik. A munkálatok a magyar kormány által finanszírozott Rómer Flóris-terv támogatásával valósulhattak meg.

Különleges, Szent László-legendát ábrázoló freskót restauráltak a Szeben megyei Somogyomon – Krónika

A Szeben megyei Somogyom evangélikus templomában különleges, Szent László-legendát ábrázoló falképet restauráltak a magyar kormány finanszírozásával működő Rómer Flóris-terv keretében – közölte a Teleki László Alapítvány.

Főtámogatók

KEDVENCEINK